Akiknel a csaladban orditasig meno veszekedest szitott, hogy beoltatjak-e magukat, hogy kezeltek?

Nálunk nem megy ordításig a vita, sőt nem is nagyon van vita, pedig két testvérem különböző okokból nem oltatja be magát (leginkább azért, mert nem bíznak az oltásokban), én meg alig vártam, már meg is kaptam az elsőt.

Úgy tartottuk meg a békét, hogy nem akartuk meggyőzni egymást, és nem is hülyéztük le egymást. Amikor az oltásokról beszélgettünk, elmondtuk egymásnak, miért döntöttünk úgy, ahogy. Én felvállalhattam előttük, hogy félek a betegségtől, és biztonságosabbnak gondolom az oltást, ők felvállalhatták előttem az ellenkezőjét. A véleményünket egyikünk sem szélsőséges szavakkal vagy hangnemben adja elő. Nyugodtan tudjuk egymást végighallgatni, aztán bólintunk. Tudjuk, hogy nem értünk egyet, de ez nem baj, elfogadjuk, hogy különbözőek vagyunk. Én is jobban örülnék, ha meggondolnák magukat, de felnőtt embereknek nem mondhatom meg, mit csináljanak. Az érveimet ismerik, hiszen elmondtam őket a saját példámon. Ha kicsit is megfontolásra érdemesnek tartják, akkor elgondolkoznak rajta anélkül is, hogy felszólítanám rá őket. Ennél többet nem tehetek. Ha továbbra sem értenek velem egyet, akkor sincs harag.