Helyes így döntenem?

Nehez helyzet, de nagyon. Mindenkinek. Az en ferjemmel hasonlo tortent (elvaltak a szulok, apuka ujranosult, lett ott egy kozos gyerek). Nagyon sokaig lelkibeteg volt es 30 eves korara jott rendbe. Egy valas akkora tores egy gyereknek es massal latni a szulot...sok ido kell, mig elfogadja. Raadasul abban a korban van, hogy mar felfogja nagyjabol a dolgokat, de kozben meg gyerek, tehat igenyelne a torodest. Azt akarom ebbol kihozni, hogy ne hibaztasd a 10 eves kisfiut, mert o csak arra vagyik, amire minden normalis gyerek: hogy legyen egy csaladja, ami anyabol es apabol all. Neki ez sosem lesz es persze, hogy a kis gyerek eszevel faj neki.

A ferjed nem jol reagal erre. Nem fogja tudni megoldani ezt. Az a gyerek az elso hazassagbol mindenkepp lelkileg serult lesz, de titeket nem kellene azza tenni. Csak annyit tud tenni, hogy annyi idot tolt vele, amennyit lehet, bevonja ot a dolgaiba, de emellett veletek is foglalkozik, mert ti is a csaladja vagytok. Ne tiltsd el tole, mert abbol borzaszto baj lesz kesobb. A ferjeddel beszelj, mondd el, hogy ez a hozzaallas nem helyes, termeszetesen nincs szukseg masra, mint arra, hogy megtalalja a megfelelo egyensulyt. Igy hozta az elet, nem a legjobb helyzet senkinek a valas, ezt neki felnottkent fel kell dolgoznia (nem a gyerekek es az uj feleseg hibaja) es a csaladjat szeretnie mindket reszt, ahogy azt kell.

Nem csak a párod nem kezelte jól a helyzetet,hanem te sem.Mikor összejöttél egy elvált egy gyermekes férfivel,akkor számolnod kellett volna vele,hogy a gyerek az első.A te dolgod lett volna,hogy elfogadtasd magad a gyerekkel,hogy jó viszonyt alakíts ki és harmónikusan tudjatok együtt élni,ha veletek van.Te voltál a gyerek szemében a betolakodó és úgy harcolt ellened,ahogy tudott pl. közétek bújt az ágyban. Neked pont az lett volna a dolgod,hogy ezt a védelmi harcot kiiktasd és ne ellenfélként,de szövetségesként nézzen rád a gyerek.A te szegénységi bizonyítványod,hogy nem sikerült.A történet pedig azzal bonyolódott,hogy mivel ellenségeskedtetek,ez nem lett jobb a tesó érkezésével sem.Most van egy újabb pont,amiért össze lehet veszni a férjeddel.Vagyis melyik gyereked fontosabb?Velünk sosem törödsz,bezzeg a másik.A férjed két tűz között van és választania kell.

Elhagyhatod,elválhatsz,azzal csak gyarapítod a lelkisérült gyerekek számát,akik hétvégente láthatják az apjukat.

Most komolyan sajnálod azt az időt attól a szerencsétlen gyerektől?

Ha jön apához,ti meg menjetek el nagyszülőlátogatóba....de van jobb ötletem is.

Ne haragudj,de az,hogy évek alatt nem tudtál közelkerülni egy kisgyermekhez,az egyedül a te hibád.Mert baromira könnyű.Egyszerűen időt kell fordítani rá.Nem kell szeretni,ajnározni,de le kell ülni mellé játszani,meg kell hallgatni a kis dolgait.

Talán még nem késő.A babát is nyugodtan odateheted mellétek(nem közétek!) a szőnyegre,hívd fel a nagyfiú figyelmét olyanokra,hogy nézd téged figyel,most neked nevet,ilyen hangot még senkinek nem adott ki stb...vond be a feladatokba:fürdetés,etetés,séta.Kérd ki a véleményét,hogy milyen játékot/ruhát vegyetek az öcsinek.Készítsetek meglepetést apunak,(a kisfiú) anyukájának.

Ha azt érzi,hogy neked számítanak a szerettei,te is fontos leszel neki...meg az öcsi is...

HA jól gondolom, a kisfiú 3 éves volt, mikor elváltak a szülei. Kb innentől emlékszünk a gyerekkorunkra, tehát neki úgymond az a "normális", hogy apu és anyu külön élnek.

A történetben az is fontos volna, hogy te mióta vagy együtt apukával, és hogy mik vezettek oda, hogy ennyire nem kedvel téged.

Szerintem egy gyerekkel egyáltalán nem könnyű elfogadtatni magunkat. Vagyis könnyű, ha nincs tétje, pl a párom unokahúgai imádnak, de ha a páromnak volna már gyereke, nem biztos, hogy ugyanezt a "teljesítményt" tudnám nyújtani neki is.

Megértem, hogy a saját gyereked az első, csak sajnos a párodnak is...valahol nagyon elrontottátok, lehet hogy tényleg kellene egy pszichológus.

Egyébként a kisfiú anyukája hogy viszonyul ehhez a helyzethez?