Mennyire jo az egy kapcsolatban ha hazudni kell a páromnak, azért hogy ne legyen veszekedés?

Szerintme egyáltalán nem jó. Én is ilyen voltam, hogy nem mondtam el apró dolgokat.

Pl. megkérdezte, voltam-e a postán és befizettem-e a csekkeket. Modtam, igen. Közben nem voltam, mert holnap akartam menni. De kiderült és egy bazi nagy veszekedés lett belőle.

Inkább őszintén kölcsönösen mindent elmondunk egymásnak. Lehet, először rosszul esik és lesz egy kis morgás, de akkor is őszinte voltam és igy feldolgozni is könnyebb, mintha még hazudnánk is egymásnak.

Ha jó a kapcsolat, mindent el lehet mondani egymásnak.

Egyaltalan nem jo, de neha az ember egy fullentest megengedhet szerintem. Pl. amikor megkerdezi mennyibe kerult ez a finom husveti sonka, akkor lehet hogy nem mondom meg az igazi draga, valos arat, hiszen akkor mar nem is fog neki ugy izleni. Viszont, amikor egy kicsit olcsobbat mondok, akkor jobb szajizzel fogyasztja el a husveti sonkat. Ez csak egy pelda volt.

De ebben az esetben, hogy mennyit mentel az autoval, es a boltban mennyit koltottel, azert nem jo a hazudozas, mivel mindig mesz az autoval, es mindig jarsz boltba is. Tehat, akkor napi szinten lehet hazudni. De, a parod tehet minderrol szerintem. Mi az, hogy mennyit koltottel? Vagy tul koltekezos vagy, azert kerdezi toled? Ha tul koltekezos vagy, akkor egy kicsit jogos a kerdese, viszont ha tenyleg csak a szukseges dolgokat veszed meg, akkor mondd meg neki, hogy ossza be o a penzt. Lehet, hogy o nem is jar boltba, nem is tudja, hogy szinte napi szintem emelkednek az arak. Ugyhogy ha az utobbi igaz, akkor kuldd ot bevasarolni, majd meglatjuk hogy lesz eleg a penze!

Nem jó, nagyon nem jó.

Nálunk is volt ilyen helyzet, hogy a párom nem mondott el nekem valamit. Lényegében mindegy, hogy mit, az sem volt egy nagy dolog. Először persze nagyon rosszul esett, nem csak, hogy nem mondta el, hanem az indok is, amivel magyarázta, amikor mégis kiderült.... nagy veszekedés, meg minden... Utána eltelt pár nap, lehiggadtam, és elgondolkodtam. És nagyon elszégyelltem magam, hogy a párom úgy érzi, hogy hazudnia kell, vagy legalábbis elhallgatnia bizonyos dolgokat a kapcsolatunkban azért, hogy ne legyen veszekedés... Nagyon rossz érzés volt, hogy ilyen házisárkánynak lát, és én nem akartam egy ilyen hárpia lenni, azt akartam, hogy bármit el merjen nekem mondani, mert tudja, hogy mindent megértek, normálisan kezelek. Az a legdurvább, hogy egész odáig én észre sem vettem magamon, hogy milyen vagyok... Illetve voltam.

Ez már egy egyéves történet, és szerencsére elmondhatom, hogy ezalatt az idő alatt sikerült végre minden ilyesmit leépíteni, és normalizálni a kapcsolatunkat, képesek vagyunk bármit normálisan megbeszélni.

De az a felismerés akkor nagyon szíven ütött, és nagyon sajnáltam a páromat, amiért olyan voltam vele, amilyen.

javaslom mindenkinek, hogy olvassa el:

- Személyiségünk rejtett tartalékai pároknak - Florence Littauer (Network 21 kiadás)

[link]

- Allan Pease könyveket

[link]

A hazugság semmit nem old meg, csak magadat áltatod vele, egy álbékét tartasz fenn, ami ingatag lábakon áll és bármikor összeomolhat, inkább próbálj leülni vele, és a fent említett segédkönyvek módszereivel tárgyalni arról, hogyan állíthatnátok fel egy tiszta módszert, amelyben segítitek, nem hátráltatjátok egymást, és elfogadjátok egymás hibáit