Jogos, ha a jelenlegi vírushelyzetben nem szeretnék a nagyszülőkkel születésnapozni?
Ebben a hónapban több családtagomnak is (velem együtt) születésnapja van. Minden évben összevontan, egy vasárnapon tartottuk meg a születésnapokat, a nagyszülőnél.
Anya húga ugyanúgy jár a szüleihez (ebben a kontextusban, hogy egyszerűbb legyen: a nagyszüleimhez), mint a vírus előtti időkben. Minden nap odaviszi a 11 éves gyerekét iskola után, valamint minden hétvégén ott van náluk, mert egyáltalán nem főz.
A születésnapot is ugyanúgy szeretné, mint ezelőtt. Viszont megmondtam neki, hogy én nem szeretném az idős nagyszüleimet veszélyeztetni annyira sem, hogy 1.5-2 órát velük egy légtérben tartózkodom. Ekkor fennhangon hozzá tette, hogy "akkor ennyi erővel 5 évig nem lehetne érintkezni senkivel", ahogyan azt is, hogy "én nem tehetem meg, hogy ne jöjjek". Csak annyit mondtam, hogy ha az észszerűség ezt diktálja, akkor igen. És nem fűztem hozzá, hogy ha hajlandó lennél magadra főzni, te is megtehetnéd, hogy ne menj. Tanár, heti szinten rengeteg gyerekkel érintkezik, ráadásul nemrégiben pár tanár vírusos lett tőlük, de ugyanúgy járt a nagyszülőkhöz.
A fejemhez vágta, hogy "mert te most nem dolgozol". Igen ám, nem dolgozom, az egészségügyből léptem ki nemrég. Két tanfolyamra járok, mind a kettő eü-s, bejárok a kontaktórákra, ahol pár ember kivételével mindenki az egészségügyben dolgozik, így én is hordozó lehetek. Ráadásul egy családtagom külföldön dolgozik, 3-4 hetente itthon van mindig. De ezt nem értik meg...
Ebben az esetben tényleg megbocsáthatatlan, hogy kihagyom a szülinapozást?
Jól teszi a nagynénéd! Nagyszülők várják őket és nem rettegnek semmitől. Fontosabb, hogy lássa a családját, mint hogy egyedül legyen örökké otthon. Ha te ennyire félsz, ne menjél. De nem kéne őket ezért cseszegetni! Őket hagyd.
Az én nagyanyám is úgy várja, hogy anya menjen hozzá meg mi is! Anya segít neki, mert ő van hozzá legközelebb. Mi a másik megyéből csak hétvégén jutunk haza. Ki segítené ha ő sem és ő nem fél ettől az egésztől. Főleg nem tőlünk. Ja és nem oltatjuk magunkat és ő sem magát.
13
Látszik hogy fiatal vagy.
A 86 éves nagymamámat baromira nem érdekli hogy meg fog halni. Tudja, számít rá. Minden nap ajándék. Nem bírta volna ki az elmúlt évet elszigetelten, egyedül. Mi vagyunk neki a minden, ha megy a fia az unoka stb... ja és nem csak a vírusban lehet meghalni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!