Mi van akkor, ha a gyerek túlságosan nagyravágyó?

Nem tudom, hogy hol siklott félre a lányunk nevelése. A férjemmel mind a ketten átlagos, dolgozó emberek vagyunk. Jól élünk, jut "luxusra" (pl. évi 2-3 külföldi nyaralás, légkondi minden hálószobában, 2 autó, magánorvosok, ha szükséges stb). De nem vagyunk mértéktelenül gazdagok sem, hogy szórjuk a pénzt gondolkodás nélkül és mindenből a legdrágább kelljen.

A lányunk viszont ilyen...

Neki nem jó a 3-4 milliós autó, neki a 25 milliónál kezdődő kell.

Ő nem elégszik meg már fiatalon sem egy másfél szobás lakással, mert ő csak a kertes házban érzi jól magát, a lakásban klausztrofóbiája lesz.

Ékszerekből nem kell neki a cirkónia, mert "belefájdul a feje, ha ránéz" és hogy ő biztos nem maradna olyan férfi mellett, aki legalább életében egyszer nem ad neki igazi gyémántot ajándékba (ez úgy jött szóba, hogy az én eljegyzési gyűrűmben nem gyémánt van és szerinte ez gáz).

Féltem az élettől, mert szerintem alapból nem jó ez a "kifele mutogatás". Nem akarom, hogy az emberek róla beszéljenek, kinézzék ők. Meg hát ugye magasról lehet a legnagyobbat esni... Már mondtam neki, hogy nem szabad ilyen anyagiasnak lenni, értékelni kell a kis dolgokat az életben és szépen sorban haladni. Tehát elsőre mondjuk tökéletesen jó a 3 milliós használt autó is, nem kell rögtön a több tízmilliós, mindennel felszerelt luxus. Erre az volt a válasza, hogy ezt csak azért mondom, mert én még nem ültem olyan autóban és nem tudom, milyen érzés vezetni.

Hogyan hassak rá?

20 éves, még annyira fiatal, hogy így gondolkozzon.