Nem akarok elmenni a sógornőmékhez, kikészülök tőle. Mit tegyek?

Ismerős...

Sokszor meghallgattam az ájuldozást idegenektől is a sógornő felé. Hát nekem is hányingerem volt tőlük, a sógornőtől aki egy nagyon kétszínű hazug és gonosszá lett ember. Nagyon meg tudta magát játszani, azért nyaltak be neki annyira. Előadta a tökéletest, mai napig ezt csinálja. Senki nem is érhet fel hozzá - szerinte.

Én mondjuk csak azért is el szoktam menni, hogy idegesítsem azzal, hogy ott vagyok. Mert utál engem mert én nem istenítettem csak halandó emberként kezeltem, de már nem is érdekel, én is levegőnek nézem. De tudom, hogy idegesíti a hangom is, hogy ott vagyok és hogy nem tört meg pedig nagyon ki akart csinálni lelkileg és ez biztos. Most azt játszom vele amit ő velem. Ha elkezdik fényezni, én elkezdem magunkat fényezni, hogy mi milyen ügyesek vagyunk.

Egyszerűen muszáj úgy viselkedni, ahogy ő, meg a többiek. Én megtanultam azt, hogy fapofával hogy kell fogadni a híreket meg meg kellett tanulni nagyképűnek lenni velük szemben. Ha nem megyek el, azt hinnék győztek felettem, mert az egész családja a férjemnek azt akarta elérni amúgy, hogy én a férjemmel összevesszek mert nem hódoltam be. Szóval azért is elmegyek, nem hagyok alkalmat nekik, hogy a hátam mögött győzködjék esetleg rólam vagy ellenem vagy bármi lelki hatást keltsenek benne.

Mondjuk nekünk ez a helyzet. Nálatok más. De nem szabad megfutamodni. Ne lássák már, hogy győztek bármiben is.