Kamaszok, fiatal felnőttek, akik még otthon laknak! A szülőd rólad alkotott véleménye és a valóság mennyire egyezik?

Szerintem az a lényeg, hogy TE mit gondolsz magadról. Onnantól mindenki mondhat amit akar.

Értem, hogy apád véleménye fontos neked, de ha mindenki ezt mondja, ő egyedül meg nem ért vele egyet, azért gondold el, mennyire lehet igaza.

Mondom én ezt úgy, hogy apámnak sose tudtam megfelelni, mindenbe belekötött, bealázott, aztán kiderült, hogy jé, nem vagyok akkora lúzer, mint amekkorának gondol... Ő volt a lúzer, csak rám vetítette ki.

Nem azt mondom, hogy nálatok is ez a helyzet, de kezdj el bízni önmagadban. Hidd el, hogy nem kell azért élned, hogy bárkinek bizonyíts, még apádnak se.

Hát figyelj. Én 19 vagyok.

A kézügyességem mindig is jó volt. Pl már alsóban a tanítónő szerint szebb fát rajzoltam, mint ő. A gólyabálos plakátot, dekorációt, a Farsangi dolgokat én csináltam a suliban mimdig, rajzolok, s egyebek.

De apám azért még megkérdezi, hogy ne vágja-e ő kettőbe a kiflit, hogy nehogy elvágjam a kezem...

Gyerekkoromban apám volt a példaképem. Imádtuk egymást. Régen is voltak furcsaságok de gyerek voltam nem tűnt fel. 13 lehettem, amikor elkezdett vitázni velem. Azt mondta nagyon nehéz lesz nekem az életben, hogy semmit nem tudok jól csinálni. Mindig azt éreztette, hogy hülye vagyok. Különböző "gúny"nevekkel illetett, olyan filmbéli szereplők neveivel, akik köztudottan ostobák és együgyűek voltak a filmben.

Ő mindig mindent jobban tudott, ha érveltem vagy elmondtam a véleményem az volt a legnagyobb ostobaság. Állandóan variált, képtelenség volt megfelelni neki, mert mire megcsináltad amit mondott 180 fokos fordulatot vett és az ellenkezőjét akarta. Egy szó mint száz, eléggé meghatározta a személyiségem, ugyanis minden emberi kapcsolatomban igyekszem "nem zavarni a másikat", "nem útban lenni" és ez szerintem nem normális dolog.

Sokszor estem kétségbe, mert hatott rám a véleménye, hiába voltam más véleménnyel saját magamról. Ledózerolt. Mostanra megszakítottam vele a kapcsolatot. Nyugodt az életem.

Szerintem szöges ellentétben áll az ő véleménye és a személyiségem. Én egy karakán, határozott ember vagyok, nem szeretem ha irányítanak. Mindig nagyon odafigyeltem rá, hogy műveljem magam, szeretek minél többet tudni a világról. Gondolom a háttér miatt kivételesen fontosak számomra az emberi kapcsolatok, érzések, hogy ki mit milyen indíttatásból tesz. Inkább, mintha irigységből, versengésből akart volna hátra sorolni. Nem szeretett beszélgetni velem, így nem tudom mi alapján sorolt bárhova is. Soha nem támogatott semmiben, sőt még a rokonaimba is belebeszélte, hogy ő az áldozat de én végig vittem a terveimet. Tovább tanultam, állást találtam, van komoly kapcsolatom, vettem magamnak egy autót, elköltöztem otthonról. Semmiben nem támogatott, sem anyagilag, sem, mint szülő. Vakon ugrottam az életbe, nem volt védőháló. Mérgében az autóra még csak rá sem nézett...azóta se, mert így nem mondhatta, hogy ő vette nekem.

Vannak mérgező szülők, mérgező emberek... rengetegen de nem szabad, hogy bedőlj nekik. Ismerd önmagad, ismerd az erényeidet, próbálj változtatni a negatív tulajdonságaidon vagy hozzáállásodon. A barátok tükröt tartanak feléd, sokat tanulhatsz tőlük magadról. Ha végképp megrekedsz egy pszichológus sokat tud segíteni, de megteszik a barátok is ingyen. Soha ne hagyd, hogy lenyomjanak. Aki tisztel nem teszi, aki meg nem annak nem kell hagyni.

Minden jót kívánok! Sikeres életet!

27N