Hogy bírja azt elnézni egy anya, hogy az apa veri a gyereküket?

Őszintén, sose volt merszem kipróbálni, hogy mit tenne, ha elmennék. Te kockátatnál? És nem, a börtön se vígasztalna, pláne, hogy a magyar jogban mennyit kapna?... márha kapna bármit is. Pl, mondott olyan, hogy kifigyeli anyát amikor megy haza, és elcsapja kocsival. Semmit nem kapna. Semmit... de anyám szenvedne. Kockáztatnál?

Vagy pl, ha tényleg az állatokat bántotta volna. Nekem fájna, az állat szenved, de mind tudjuk, hogy semmi büntetést nem kapna. Kockáztatnál?

"Szerintem azért nem mernek lépni, mert attól félnek, hogy elveszíthetik a gyereküket. " LOL???

Ha én azt látnám, hogy a férjem ok nélkül elkezdi verni a fiunkat első dolgom lenne oda ugrani közéjük és védeném a gyermekemet. Vissza is ütnék, vagy ha nem tudok mert erősebb akkor is inkább engem üssön mint a gyereket. Az az anya, aki ilyen helyzetben magára gondol mert fél hogy őt is meg verik, és inkább verje a gyereket AZ NEM ANYA. Az egy gyáva féreg.

Elmondom, hogy az én anyám marhára nem attól félt, hogy a gyerekeit elveszíti, inkább attól, hogy a drága alkesz apámat! Konfliktushelyzetben sem állt ki elénk, inkább előre tolt, hogy ránk haragudjon apánk, ne rá. Teljesen függője. Ha agyonver is biztos nagyon sajnálná, de minket hibáztatna, hogy miért bosszantjuk fel drága apánkat. Jah, azt tudni kell, hogy az élő fába is beleköt típus, elég, ha nem azt mondod, amit gondol, már megy az ugatás. Anyánk meg van győzödve róla, hogy nekünk jó gyerekkorunk volt, mert nem éheztünk. Végülis... gyerekkorunkat folyamatos gyomorgörcs jellemezte. Jó emléket nem tudnék mondani, ami hozzájuk köthető. Anyám legalább 20 évvel idősebbnek néz ki, mint ami. Lehetősége lett volna elhagyni, még fiatalon, mert 20 éve nem annyi volt az albérlet, mint manapság. Anyaotthonba is mehetett volna, vagy átmenetileg valakihez. Nem tette meg. Ellenben a mai napig marha büszke rá, hogy ő mennyi mindent kibír.

Akinek át van mosva az agya, az lehetőséget sem fog keresni ahhoz, hogy léphessen.

Elég összetett a dolog, hogy egy sablonmintát rá tudjunk húzni ezekre az esetekre. Sok minden közrejátszhat. Ilyen lehet a személyiség, anyagi háttér, és a körülmények.

A saját példámban a fő problémaforrás inkább a másiktól való anyagi függés volt. Anyám epilepsziás, amelyre gyógyszert szedett, és szed. Sok rohama volt, véleményem szerint a stressztől. Amikor megszületettem akkor otthon maradt, majd mikor költöztünk, akkor tovább maradt háztartásbeli asszonyként. Akkor volt egy balesete. Elütötte egy autó. Nem kellett komolyabb baja, de sokszor hallgattam már végig, hogy ha akkor vele lettem volna, akkor biztos meghaltam volna. Szerintem nem tette magát túl akkor a traumán. Sajnos kókler háziorvosunk volt, aki bármiféle kivizsgálás nélkül azt mondta neki, hogy pánikbeteg, és nyugtatót írt fel neki. Sokszor annyira nem volt magánál, hogy az ágyból nem tudott kikelni, évekig az utca kapujáig tudott csak elmenni. Szerencsére a háziorvos váltással, és a nyugtató elhagyásával ma már csavarog mindenfelé, biciklizik, sétál.

Az apámtól függött anyagilag, én is. Félt is tőle, ezért sokszor nem is mert beleavatkozni. Nálam a fizikai bántalmazás abbamaradt mikor tinédzser lettem, de akkor inkább már az érzelmi zsarolásra ment rá az apám. Tudta, hogy anyagilag tőle függtünk. Nem is lett volna hova menni, annyi szerencsénk volt, hogy a ház ahol laktunk a ház rendbetartásásért a középső részben élhettünk albérleti díj nélkül.

Aztán elkezdtem dolgozni, és akkor már én is erősen beszóltam apámnak, és bele mertem menni vitákba, mert tudtam, hogy nyugodtan elmehet, de nem fogunk éhendögleni. Anyám persze mindig azt mondta, hogy nem akarja, hogy én tartsam el. Maradtam otthon, és tűrtem a veszekedéseket. Aztán eljött a fordulópont, amikor kirakta apámat, és munkahelyet keresett. Persze ezt úgy tudta megoldani, hogy "lecserélte". Nem kell mondanom, hogy a jelenlegi élettársa is iszik, balhézik.

Amikor megtörtént a "csere" akkor ébredtem rá igazán, hogy az anyám az a tipikus "áldozattípus", aki annyira belenőtt ebbe a szerepkörbe, hogy csak így tud létezni. Állandó panaszkodás a cirkuszokról, mártírkodás, és közben persze ő semmiben nem hibás, ő csak egy szenvedő alany. Amikor elköltöztem utána többször meg is mondtam neki, hogy érdekes, hogy egyik érzelmi nyomorék után gyorsan jött a következő.

Egyszerűen belefáradtam, és az egészet elengedtem. Inkább hazajárók 2-3 havonta, de a 172 km távolság legalább biztonságot ad, hogy nem megyek neki egyiknek sem. Anyámnál szerintem ez valami szellemi torzulás lehet, mert normális beszélni vele nem lehet, s nem hajlandó az ésszerű okfejtéseket sem elfogadni.

Nem olvastam el a kommenteket.

Anyám 4éves korom óta van nevelőapámmal. Engem nevelőapám vert. Anyám 1 szó nélkül nézte állandóan végig. Szerintem az volt benne, addig sem ő kap. Mert ő is kapott, ha olyanja volt nevelőapámnak.

24éves koromig ez volt, addig otthon laktam, nem tudtam lépni.

Most 28 vagyok, anyám a mai napig tűri, most jutott el arra a pontra, hogy lehet válni kellene...

Anyám mindigis kimagyarázta azzal, hogy "ilyen fajta" szereti és ez az oldala is hozzá tartozik, illetve "sok feszültség éri, így vezeti le"... ezzel minden el volt intézve.