Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Nehéz gyerekkor, tele komplexu...

Nehéz gyerekkor, tele komplexusokkal, én úgy érzem társa lehetnék, de ha nem hagyja?

Figyelt kérdés
Van egy férfi, akivel jó párszor összekavarodtunk, de 3 éve barátnője volt. Mondtam, hogy én szerető nem leszek, de ő hónapokig nem tudta eldönteni mit akar, pedig állítólag nagyon felkavartam a lelkét és nagyon egy hullámhosszon vagyunk, nagyon megértettük egymást, nekem is nehéz gyerekkorom volt, és nagyon meg tudtuk ezt is beszélni, sok bennünk a közös. Mégis miután szakított a bnőjével azt mondta, engem sem keres többet, mert objektívan akarja látni a dolgokat. Végül 1-2 hónap után én kerestem meg őt, hogy sikerült-e rendbe raknia a dolgokat. Azt mondta nem tudja, de kiderült azóta randizgatott más lányokkal, csak azok elhajtották. Megbeszéltük azt is, hogy nem voltak neki egyértelműek az én szándékaim, mondtam, hogy tőlem oké lett volna a dolog, csak nem harmadikként. Mondtam neki többször is, hogy jól érzem magam vele, egy hullámhosszon vagyunk. Úgy éreztem tudnám szeretni, tudnék gondoskodni róla, a kis lelkét helyretenni. Ezt így nem mondtam neki, gondolom ez sértené egy pasi büszkeségét nem? Én rontottam el valamit rosszul? Vagy ő nem így látja vagy annyira töketlen, hogy nekem kéne a szájába rágnom? Fél éve szenvedünk már.
2010. aug. 2. 17:42
1 2
 1/11 A kérdező kommentje:
ja, ő majdnem 30, én 23 vagyok.
2010. aug. 2. 17:45
 2/11 anonim ***** válasza:
100%

Jajjj...tipikusan az a pasi, aki sajnáltatja magát meg jön a nehéz gyerekkorával és mindent erre fog. Az elcsesz.ett életét, a munkahelyi kudarcait, a párkapcsolati dolgokat... mindent.

Te meg Kérdező odavagy érte, a szívedet vinnéd neki párnán, vagyis inkább az övét simogatnád gyönyörű bordó párnán...mert szegény olyan lelkibeteg....

Nane.

Nekem sem volt egyszerű gyerekkorom, mégis ember lettem itt vagyok. Próbálom minimalizálni a kudarcfaktorokat.

ez a pasi nem vesz komolyan, arra apellál, amit érzel iránta. "Ha nincs ló , jó a szamár is" effektus!

Az írásodból azt veszem ki Te egy nagyon jólelkű, áldozat, és segítőkész ember vagy. Ezt a pasit hagyd, és olyant találj, aki 100%ban visszaadja neked ezt a szeretet!!

2010. aug. 2. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
100%
Ő csak ugy akarna téged ha más is lenne melledted
2010. aug. 2. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
100%
Elkeserítelek lehet,de te addig kelennél neki amig nem jönne egy jobb nálad,azután magasról ejtene.
2010. aug. 2. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
100%

Nem szeret.


Ugyanezt csináltam végig. 5 évem ráment. Hagyd a francba.

2010. aug. 2. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
100%
Tankönyvek tanítják a "meg nem értett férfi" szindrómát. Hazudik mindenütt, s mellette kényelmesen tart egy egész háremet. Ha nem vennéd sértésnek: egy kakas a baromfiudvarban. Ha igazán szeretett volna, akkor nem hezitál. Ahogy kitette az előző a szűrét, mehetett volna hozzád. De ő másokat is próbálgatott. Ha jó vele, élj a mának! De hosszú távra ne tervezz vele, vagy számíts arra, hogy rád is panaszkodik majd, hogy nem érted meg, bla, bla! Balek nő mindig lesz.
2010. aug. 2. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
73%
Mit kell ezen bonyolítani? Egyszerűen nem kellesz neki, nem akar veled lenni, mert nem volt olyan mély a dolog vagy akármiért. A segítséget meg akkor szokták adni ha kérik, kéretlen nagy bunkóság. Te szenvedsz nem ő hiszen láthatod hogy nem ő jár utánad.
2010. aug. 2. 18:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
74%

Most komolyan gondolod, hogy te ennek a pasinak kellesz?

Én a te helyedben már akkor hagytam volna őt, amikor barátnője volt...amikor szakított a barátnőjével, minek kerested fel????

Miért nem hagytad, hogy ő keressen téged?

Ebből is látszik, hogy te oda vagy érte, zaklatod, nyomulsz rá, ő meg próbál kitérni az utadból,udvariasan próbál lerázni, terelgetni,és közben más lányokkal randizgat (akik tetszenek neki).

Értsd meg, te NEM KELLESZ NEKI.

Nem hiszem el, hogy ezt egy 23 éves felnőtt nő nem veszi észre.

Hagyd a fenébe ezt a pasit!


26.L

2010. aug. 2. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
:)
2010. aug. 2. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:

köszi a válaszokat!


18:12es, nyugi, ennyire nem kell nekem esni:)

nem így van, hogy én zaklatom, ő meg próbál lerázni. mindig ő keresett a 6 hónap alatt, ő kezdeményezett, aztán véletlenül összefutottunk most nemrég egy szórakozóhelyen és utána másnap valóban én írtam neki egy egy soros emailt, hogy amúgy mi van vele mostanában. aztán azóta folyamatosan ő emailezik megint nekem, folyton kérdéseket tesz fel, nem úgy tűnik, mint aki épp le akarna rázni. akkor nem kérdezne újból és újból dolgokat.


amúgy teljesen igazatok van, csak az elérhetetlensége vonzó talán, vagy hogy épp nincs senkim, mert amúgy csomó mindenben csődtömeg csak jól néz ki:)

2010. aug. 2. 19:08
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!