Ilyen helyzetben miből lehet erőt meríteni?

Ha úgy érzem, hogy különösebben semmi örömöm sincs, mitől lehetnék optimistább és reménykedőbb?

A szüleimmel lakok, szinte semmi jó nem történik egyikünkkel sem, mindkettejüknek vannak betegségeik, ez nyilván nincs jó hatással a hangulatukra. Az otthonunk kinézetével se elégedettek (meg van ami egyszerűen nem úgy működik ahogy kellene). Az se épp ideális hogy nem nagyon tudnak sehova elmenni, eljárni. Apukám a betegségei miatt, anyukám meg más miatt. Anyukám néha unatkozik is, hiába csinálja meg a házimunkát, szerintem hiányozna neki valami elfoglaltság.

A legfontosabb persze az egészségük de összességében alig van okunk örülni valaminek.

Van párkapcsolatom de az se olyan, mint régen, mert már nem járunk el annyit a párommal, ritkábban találkozunk, neki mostanában lett egyre több probléma az egészségével és ezért is meg amúgy is most júniusban felgyülemlett a munkája kicsit. Különben ő is olyan, hogy nagyon sok oka nincsen örülni. Neki is megvan a maga betegsége, a nagyszülei nincsenek valami rózsás állapotban, a szülei meg úgyszintén. Azoknak sincs semmi okuk az örömre.

Ami engem illet, egyáltalán nem vagyok elégedett az életemmel. Az tud nekem örömet okozni ha a szüleim egészsége kicsit jobban helyrejön, az tényleg nagyon fontos nekem. De ha saját magamról van szó, régen jobb volt: már nem tudok 2 éve annyit kikapcsolódni, mint régen, mindig van valami, vagy anyagi okok vagy egészségügyi helyzet, nehezen találok gyakornoki helyet és diákmunkát, főleg olyat, ami biztosan tetszene és nem kényszer lenne, sok a teendő az egyetem miatt de amúgy már elvesztettem a motivációmat. Új élményekre vágyom de nincs ilyenekre lehetőségem.

Szóval se nekem, se a családomnak nincs különösebb oka örülni. Régen mindenkinek minden jobb volt. Például 3 éve.Most azon van a hangsúly, hogy összeadódik több ember problémája. Hogyan lehet ilyen szituban optimistábbnak lenni?