Hogy értessem meg a húgommal, hogy amíg nem lakik egyedül alkalmazkodnia kell?

Hát van egy csomó lehetőséged, amivel megtanithatod, akár egészen durvák is.

Amit pl. én tennék: amit széthagy cuccot, azt összeszedem, zsákba rakom, eldugom. Ha keresi, akkor én sose láttam. 1 hét múlva nem sok cucca lenne, de mindenhol rend lenne. Aztán mikor már nincs semmije, akkor visszaadnám a zsákot és elmondanám, hogy legközelebb valamit otthagy, akkor nem elrakod, hanem kidobod a kukába és most szóltál utoljára. Ilyen egyszerű.

A WC kefére is van tippem: én valahogy leszedném és egy dobozban a szobájába tenném, mondván, hogy ezt a WC-ben felejtette...

Ilyesmik. Ha mondasz konkrétat, adunk rá tippet.

Az én öcsém fordított életmódot folytatott, mi tartottuk el.

Aztán kiköltözött, mivel nem bírt hozzánk alkalmazkodni.

Hajnalban járt haza hétköznap is bulizott, nappal meg aludni akart, amikor mi zörögtünk.

Én takarítottam utána is, a haverok szemében szintén én voltam a szemét.

Mondd meg neki, ha nem tetszik valami menjen el dolgozni és tartsa el magát.

A barátnőmnek is hasonló gondja volt a 14 éves húgával..Ő azt csinálta(persze előtte már többször figyelmeztette,hogy megteszi ha nem rakja el)

-a szét dobott ruháit kidobta..(fekete zsák,és ki a garázsba)

- el nem mosott dolgokat amiket ő használt összegyűjtötte és betette a szobájába...Ha kidobta a húga akkor lefotózta és feltette a facebookra,iwiwre megnevezve a húgát,hogy mindenki tudomására hozza milyen trehány..Na ez nagyon bevált mert azóta inkább rendet rak...

-Az anyukája is besegített,hogy változzon a kis húgi..Ha nem takarított,akkor nem mehetett el szórakozni..ha nem mosogatott el magam után akkor nem kapott + dolgokat(pl: fagyi,csoki stb)

ha nem vitte a ruháit a szennyes tartóba,akkor nem mosta ki az anyja..

Ma már igyekszik...

Az alakalmazkodás kölcsönös dolog. Természetesen az alapján, amit írtál, az ő esete egy kicsit szélsőséges. Pl. WC-kewfe nem használata durva, de hány éves a csaj? Ha 18, akkor nagyon gáz; ha 7, akkor nincs benne semmi rendkívüli. Másfelől viszont háborúban az ember könnyen megtalálja a másikban a sérelmezhetőt, és hajlamos túlkapásokra. Jó eséllyel a húgod most valamelyik konkurens oldalon írja, hog a nővére milyen elviselhetetlen, és már azért is minősíthetetlen hangnemben cseszteti, ha [ide helyettesíts be bármi apróságot].

Nincs igaza a húgodnak, de neked sincs. Bizonyos részletekben lehet igazad, de a hozzáállássod nem jó.

A konfliktusotok forrása nem csak abból áll, hogy helyette végezed el a munkát, hanem abból is, hogy más a rend utáni igényetek. Ami az egyik ember számára átláthatatlan káosz és szutyok, az a másik számára elviselhetetlen fokú pedantéria. Ha a te álláspontodat kiáltod ki helyesnek, azzal sosem jutsz közelebb a megoldáshoz. Részeredményeket persze el lehet érni, és bizonyos dolgokban kell is (pl. WC-kefe), és jól működhetnek az olyan módszerek, amit már írt az egyik válaszoló, de ez csak egy trükk a részsikerért. Többet segít, ha két dolgot betartasz:

1, Elfogadod, hogy nem lesz közel sem akkora rend, mint a te igényeidnek megfelelne.

2, Ha valamit megcsinál, megdicséred érte. Mégha számodra pitiáner dolognak is tűnik, ami alapelvárás, számára nem az.

Egyébként meg olvass el egy személyiségtipusokról szóló könyvet. Florence Littauer személyiségünk rejtett tartalékai című könyvét tudom ajánlani.

Az utolsóval teljes mértékben egyet értek.

Am ahogy olvastam, mintha a nővéremet hallanám. Én se tudok rendet tartani, pedig próbálkozok. (mondjuk a wc-kefét használom)

A személyiségünk rejtett tartalékait én is nagyon ajánlom. Főleg a szangvinikusokról meg a melankólikusokról szóló részt. És a húgodnak is odaadhatnád.