Miért furcsa az emberek számára hogyha valakinek nincs fürdőszobája? Talán szégyelnem kellene hogy nekünk nincs? 18/L
Furcsa annak, aki azt szokta meg, hogy mindenhol van. Panelben nőttem fel, itt ugye alap, hogy van mindenhol, de amúgy sem jártam még sose olyan házban, ahol ne lett volna. De ha azt veszem, 50 éve még nem volt ebben semmi szokatlan volt, pl. ha valaki akkoriban árulta a lakását, külön megemlítette, hogy van benne fürdőszoba is.
Mondjuk én nem tudnám elkézelni, hogy olyan helyen élnék, ahol nincs fürdőszoba, persze nyilván meg lehet szokni, vagy beleszületni, de nekem a fürdőszoba épp olyan alap része a lakásnak, mint a konyha.
Neked nincs min szégyenkezned, de csak úgy megkérdezem, hogy a szüleid annyit nem tudtak összehozni, hogy egy zuhanykabint beépítsenek az egyik sarokba?
Nekem inkább az az érdekes, hogy egy lakásban internet van, de fürdőszoba nincs...
(Ha nem otthonról netezel, bocs, meg nem is akarom a szüleidet ismeretlenül bántani vagy elítélni, csak nekem furcsa, és ez volt az első gondolatom.)
Elég fura.. Főleg, hogy internet meg van..
Ez kb olyan mint mikor végig megyek kis borsodi falvakon. A kis putri majd összedől, de a parabola mindegyiken ott van..
Hát nekem elképzelhetetlen,hogy ne legyen fürdőszoba,főleg WC.Ez manapság már alap dolog,tuti erre gyüjtenék,ha nem lenne pénzem rá...És ha megy valaki hozzátok vendégségbe,és el akar menni a mosdóba,kikülditek a pottyantósra az udvarra?Ez a ciki benne szerintem,és nem tudom mennyire lehet megmosni mindened egy lavor vizben...
18/L
22:29
Nálunk van fürdőszoba, a mosógép mégis a konyhában van bekötve. Nem csak fürdőszobában lehet mosni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!