Szerintetek mennyire fair ez egy anyától?
Ketten vagyunk testvérek a húgommal. Anyám most úgy döntött, hogy ír egy végrendeletet, amiben egyedül a húgomra hagyja a lakását. Szerintem úgy lenne igazságos, ha fele-fele.
Nem vagyunk rosszban egyébként, az érve annyi, hogy nekünk már van három házunk, ők meg albérletben laknak. Szerintem meg nem én tehetek arról, hogy mi férjemmel örököltünk és spóroltunk is sokat, ők meg nem. Mi számítottunk arra a lakásra. 3 gyerekünk van, es anyámmal ellentétben egyformán akarok adni nekik.















Lehet, hogy én vagyok rosszul összerakva, de ha édesanyám írna egy végrendeletet ilyen feltételekkel és ilyen körülmények közt, egyrészt semmi kivetnivalót nem találnék benne, sőt, örülnék neki, hogy támogatja a testvéremet (de ezt már nagyon sokan leírták előttem), másrészt meg annak sokkal jobban örülnénk a testvéremmel együtt, hogyha mire életbe lépne a végrendelet, aktualitását vesztené az egész.
Értsd, éljen minél tovább (fiatalon lett anyuka, 20 éves volt, mikor én érkeztem, és 25, mikor az öcsém). Reméljük, mire meghal, nekünk már nem lesz szükségünk az örökségére.
Eszünkbe nem jutna ilyeneken vitázni! Csak legyen minél tovább köztünk. Ennyi.
A kérdésre ez volt részemről a válasz. Benne volt minden, azt hiszem.





Jesszus! Képes vagy felhánytorgatni, hogy egy 9 éves hányszor látogatta a nagyit? Egy 9 éves akkor látogatja amikor a szülők viszik. És ha valóban szülő vagy akkor ezt pontosan kéne tudnod. De gyerek nélkül is belátható.
Nem veszed észre hogy te mész szembe az autópályán? Érkezett 80 db válasz, és egyetlen egy ért veled egyet. Nyilván épp ilyen alja ember mint te vagy.
Az én tesóm tudod mit tett mikor mi szerettünk volna összeköltözni, de csak albérletbe mehettünk volna? Odaadta a kulcsot az üresen álló lakásához és kész. Fizettük a vele járó költségeket és ennyi. Végül eladta, de csak azután hogy mi már saját otthonba költöztünk. És soha nem sürgetett minket hogy költözzünk már el. Tudod miért? Mert testvérek vagyunk és segítjük egymást. Illetve a szüleinket is, ahogy ők is minket.
Ilyen egy család! Így működik. Persze nem mindenki teheti meg hogy lakással segítse a gyermekét, testvérét. De ha más nem akkor egy tál levessel. Mindenki azzal segít amivel csak tud.
Te meg 5 forintért eladnád anyádat, vagy eltemetnéd. Tudod ha annyira egyformán akarod a nagy világba engedni a gyerekeidet akkor azelőtt kellett volna gondolkozni hogy megszülted őket és átgondolni meddig is ér az a takaró.
Sajnállak.





Attól hogy húgod 9 éves volt, neki is járt volna. Vagy úgy hogy eladjátok, számlára a pénzt amit csak Ő vehet fel 18 éves korában. Tisztességesebb esetben kifizetted volna a felét. De már az is jó lenne ha nem pattognál amiért most ő kapja.
Csak finoman megjegyzem hogy a mi házunk 5 testvéré volt édesanyjuk öröksége ként. Egyik testvérük meghalt viszont igazságosan kapott a pénzből a meghalt férfi és 9 éves kislánya. A kislany számlára amit 18 évesen vehet fel.
Csak gondoltam elmesélem hogy normális embereknél hogy működik.





Ha nagyjabol azonos vagyonnal rendelkeznenek a testverek es azonosan torodnenek az anyukajukkal es az anyuka is azonoskeppen szeretne oket (pl ugyanattol az apatol vannak vagy egyik se valamiert a kis kedvence), es igy szuoetne egy olyan vegrendelet, amiben latszolag ok nelkul kizarjak az egyik testvert, akkor kulsoskent nem ereznem fair-nek.
Azonban, ha valami miatt az anyuka (es nem valamelyik gyereke zsarolasara, nyomasara stb.) ugy dont kizarja az egyik gyereket az oroksegbol akkor iylenek merulnenek fol bennem es ebben az esetben, bar nem biztos, hogy szep dolognak tartanam (igaz ott a koteles resz, meg meg lehet tamadni a vegrendeletet tehat nagy esellyel teljes kizaras ugyse lesz), de megertenem pl.:
- aranytalan a testverek kozott a vagyoneloszlas egyik albiban masiknak 3 ingatlana vagy legalabb 1 es ismerem a gyermekem es felek majd kiturna a masikat blabla
- korabban igazsagtalanul hatrany erte az egyik gyermekem es azt szeretnem legalabb a halalomkor ellensulyozni, ha mar maskepp nem tudtam vagy nem akartam pl anyosom/anyam/apam az egyik gyerekemre hagyta mindenet a masikra (es esetleg ram se) semmit
- az egyik gyerekemet gerintcelennek, halatlannak tartom vagy soha nem segitett vagy drogos/alkesz vagy korabban valamin annyira osszevesztunk, hogy meletlannak tartom arra, hogy akkor legyen neki jo, ha en meghalok.
- esetleg akire hagyni akarok mindent azt valami nagyon rossz cselekedetem miatt, amit vele szemben elkovettem kompenzalni szeretnem.
Amugy nalunk keszult hasonlo vegrendelet aminek az oka az, hogy van egy nem beszamithato gyermek es annak a gyamja viszont biztos rarepulne a gyermek oroksegere es kozben elhagyta az egesz csaladjat....es nyilvan senki nem ohajt neki ajandek penzt adni.
A kommentjeid eleg furak, ugy tunik nagyiddal nagyot nyertel, meg amugy is szerencses vagy a ferjeddel, de valami miatt megis haragsuol a szuleidre es a frusztraciodat ugy elned ki, hogy AKAROD a fele orokseget. Szamitasz ra, palyazol ra...mintha azert te es nem a szuleid dolgoztak volna meg.
Nekem van egy ilyen mostohafiam aki varja mikor hal meg az apja, mert kellene neki analkas es utalja a szuleit. Na az ilyen mentalitasu, esetleg ismerkedjetek ossze:-).




















Én nem bánnám.
Nekem testvéremék sajnos nem állnak jól anyagilag. Mi sem dúskálunk, csak mi másként csináljuk a dolgainkat. Ha lenne 3 házam már amit önerőből szereztünk meg meg még öröklés útján is lett, akkor pláne nem szaroznék. Neki nincs, nem szeretném hogy ha baj lenne, fedél nélkül legyenek. Ha lenne nekik is 3 házuk, akkor meg tök mindegy, akkor meg úgyis testvériesen osztozás lenne.
Mi jóban vagyunk, szeretjük egymást és azt szeretném ha neki is jó lenne. Ha lenne annyi felesleges pénzem most, én magam vennék nekik házat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!