Névváltoztatás esetén elhagyhatom az egyik nevem?
Figyelt kérdés
Szeretném megváltoztatni a vezetéknevemet édesanyáméra viszont kivenném a középső nevemet is mivel azt sosem használom,ez lehetséges?2020. jan. 16. 09:30
2/10 anonim válasza:
Én úgy tudom, hogy azért sokat kell fizetni majd. 5 éve unokahúgom férjhez ment és azt hittük, hogy akkor a 2. keresztnevét egyben le is vetetheti. Kiderült, hogy akkor 70.000.- forintba került volna. Lehet azóta csökkent az ára vagy csak illetéket kell fizetni. Ezt az kormányablaknál biztos meg tudják mondani.
3/10 anonim válasza:
Illetékmentes a változtatás, ha például házasságkötéssel egyidejűleg történik a névfelvétel, illetve abban az esetben, ha például egy elhunyt házastársnál kiderül, hogy az anyakönyvében két keresztnév szerepel, míg a feleség csak az első keresztnév után vette fel a „-né” toldatot. Ezenfelül bármilyen más eljárás illetékkötelesnek számít, így a válás után kérvényezett (eredeti név visszaállítása vagy más név felvétele) vagy a születési név módosítása is. Ennek díja első alkalommal 10 ezer, második alkalommal 50 ezer forint.
4/10 anonim válasza:
" Kiderült, hogy akkor 70.000.- forintba került volna"
Csak akkor, ha nem ez az első névváltoztatása.
5/10 anonim válasza:
Igen, akár egy kalap alá is (egy eljárás) veheted az egészet. Indokolni kell, nem csak fizetni, azt azért tudd.
6/10 A kérdező kommentje:
Akkor lehetséges,köszönöm a válaszokat. :)
2020. jan. 16. 13:57
8/10 A kérdező kommentje:
Tudom,hogy meg kell indokolni,ha nem tudnám,azt kérdeztem volna :)
2020. jan. 16. 20:41
9/10 Metionin válasza:
Igen, csak arra figyelj hogy ez 2 eljárás, kétszer kell kifizetni.
10/10 anonim válasza:
Nem két eljárás. Nem a régi nevet módosítják, hanem azt eltörlik, és kap egy újat. Ilyen értelemen, bármire változtathatja (persze a jogszabályoknak megfelelően). Szóval egy eljárás. A kérelmen is annyit kell megadni, hogy születési név és a viselni kívánt név.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!