Amennyiben aránytalanul örököltem mit lehet tenni? - Részletek lent. Olvasd végig figyelmesen, ha nem érdekel hülyeséget nem írjál léci.
2 lakása volt szüleimnek / 1 apai és 1 anyai ágról /
Ezt úgy osztották el hogy külön külön nevünkre íratták
életükben,hogy ne kelljen öröklési adót fizetni.
Akkor elfogadtuk még fiatalon,bízva egymásban és közös jövőben.
nem volt rálátásunk és előre gondolkodni sem tudtunk.
Eközben Pestre költöztünk albérletbe.munka hiány miatt.
,aminek viszont magas ára van.és Tesóm külföldön dolgozik.
Ezután mind a kettőt el kellett adni,állapotuk miatt.
Ekkor derült ki milliós különbség van a kettő között.
Valamint az enyém árából nem lehet másikat venni,mert falun volt rossz állapotban.
De tesóm az övét eladás után vett másikat és kiadta albérletbe.
amihez szerinte nekünk már semmi közünk hozzá.
Természetesen egy fillért nem láttunk belőle soha.
Tehát amire szükségünk lenne :
- A jelenleg vidéki kiadott lakás bérleti díja - segíthetné pesti lakhatásunk anyámmal
- A már eladott lakások reális érték kiegyenlítése.
Mit lehet ezért tenni ?
hát srácok aki nem olvassa el,csak beböfögi a marhaságait azzal nem tudok mit kezdeni.
Ezt az első mondatokban leírtam,ha értelmeset nem tudsz mondani inkább maradj csendbe.
NEM azért írtam k hogy ilyeneknek magyarázkodjak
de ha már megkérdezted.az utazásokat közösen fizettük,de én soha nem eröltettem.
anyám akart találkozni az unokájával még kisebb korában,nem 10 évesen először látni.
én mindvégig spóroltam,de pesti lakás árát kispórolni sok időbe tellik.
a vidékről elmenekülést meg remélem nem kell megmagyarázni,bár te lehet a marson élsz.
de kötekedjél csak nyugodtan.
párszor már leírtam.NEM azért van a kérdés kiírva hogy kötekedjél és én magyarázkodjak.
hülyeségeket tartsd magadban légyszives.
természetesen TUDOM mennyit fizetnek a lakhatásért,nem az ujjamból szoptam ki.
minden költségen felül marad 2-300 ezred ha nem szórod el.
valakinek ez kevés és inkább elkölti azt is,ezzel így van tesóm is.
rohadtul nem érdekel,de a saját családunk pénzét ne szórja már el,mikor itt döglünk meg.
itthon mennyi pénzed marad ha kifizetted az albit ?
valszeg te nem tudod,mer nem nyomnád itt a szöveget.
ne kelljen már az egész életemről beszámolnom 1 mondatot beböfögő marhának.
az ilyen agyhalott fasok minek pofáznak bele amiről fingjuk nincsen ? :)
Istenem... a kérdésedre a válasz már 1000x le lett írva. Nem a családja pénzét költi jogilag (függetlenül attól, hogy etikus-e vagy sem), hanem a sajátját.
Az, hogy te nyomorogsz, annak semmi köze a testvéred anyagi helyzetéhez.
Szíve joga 2-300.000-et elkölteni, elvégre az ő pénze. Ahogy az is, amit a lakás eladásából szerzett.
Ha nem tudsz vele beszélni, akkor meg ne lovagolj ennyit a témán! Kérdezz rá, ha ad akkor jó, ha nem, akkor engedd el a dolgot. Elvileg nem kötelessége.
35ös
ez meg megint milyen szöveg hogy istenem 1000 x meg lett válaszolva ?
én azoknak válaszoltam aki kérdezett te majom.
NEM ÉN NYOMORGOK,HANEM KOMPETTE AZ EGÉSZ CSALÁDJÁT RABOLTA KI EZ A VADBAROM.
NEM CSAK RÓLAM VAN SZÓ.SAJÁT ANYJÁRÓL IS.
végtelenül sajnálom hogy ennyire debil értetlen emberek vannak itt.
36os
KI AZ A HÜLYE AKI TESTVÉRÉVEL PERRE MENNE ? :)
és ki az a hülye aki kirabolja saját családját ? vagy ez nálatok normális ?
még én lennék a sarhazi ha pereskednék ?
veletek történne ez egyből másképp látnátok.
gyakorlatilag nekem kell magyarázkodnom,szégyellnem magam mert kiraboltak.
sajnálom már kiírtam ezt ide.szégyen.hát nem csalódtam a söpredék magyarokban.
agyam eldobom milyen jellemtelen suttyó emberek vannak itt is.
DE MINT ÍRTAM NEM TUDOK MINDEN APRÓ RÉSZLETET LEÍRNI.AKI EZT ELVÁRJA AZ SE NORMÁLIS.
NEM ÉRTEM MIÉRT NEM A KÉRDÉSSEL FOGLALKOZTOK,AHELYETT HOGY KÖTEKEDEL ?
MERT EZ NEM VÁLASZ AMIKET BEBÖFÖGTÖK.
ÉN EZ IDŐ ALATT VÉGIG SEGÍTETTEM NEKI KÜLDTEM PÉNZT.
AZ ÉN ELADOTT ALKÁSOMBÓL 400 EZRET KÖLTÖTTÜNK AZ ÖVÉRE 1998 BAN.
TERMÉSZETESEN ABBÓL SEM LÁTTAM SEMMIT.
NYILVÁN AZÉRT MERT ÚGY GONDOLTAM NEM KÉREK PÉNZT SAJAT TESTVÉREMTŐL.
ÉS EZ LETT A HÁLA,AHOGY TUDOK KIRABOLT.ÉS MÉG ÉN VAGYOK A SZAR SZERINTETEK.BESAROK.
ÉS AZ ELADOTT LAKÁSBA MINDEN TAKARÍTÁST VAKOLAT VERÉST ÉN ÉS ANYÁM CSINÁLTUK.
Még nem akartam lelőni a poént,de már elegem van ebből.
szóval én most lehet szar helyzetbe vagyok,de attól még van jópár projektem
valszeg az itt firkálóknak fele annyi nem volt életébe mint nekem.
De hogy ne csak én legyek a jólelkű palimadár.elárulom van pár ütőkártyám.
mivel nem minden legális nála,sőt van nagy értékű lopása is.
valszeg lesz néhány szava a hatóságoknak hozzá.úgy bassák ki az országból öröm lesz nézni.
hamar össze fog dőlni az amerikai álom.úgy érzem fogat fogért.
remélem most mindenki örül és a nyert a rosszmájúság. :)
De te nem érted meg, hogy nem rabolt ki??? Anyád volt olyan majom, hogy az ő nevére iratta a drágább lakást. Innentől kezdve ő rendelkezik az összeggel. Előre kellett volna gondolkodni.
Balfąszul intéztétek az egészet az elejétől, aztán most sírtok, mert mindannyian nyomorogtok.
Eleve anyád hogy gondolta, hogy hol fog lakni, ha mindkét ingatlant elajándékozza nektek? Be sem biztosította magát, ha mindketten szemétládák lennétek, ő most az utcán lakna. Megszívta és pont. Felesleges innentől kapálózni, ha a tesó nem ad, akkor ennyi.
Ezek elég nehéz ügyek ("1 millás kereset mellett").
Öcsémnek is saját vállalkozása van az USA-ban, de ahogy a jövedelme 3,5 ezer usd alá csökkent, lemonta a család tb-jét -csak a gyermekére fizet-, elküldött 2 alkalmazottat, az ő munkájukat is ő és a felesége csinálja napi 10-12 órában, s most reteg, hogy el ne kapják a covidot. Egyébként normális házuk, kocsijuk van (a saját cége által lízingelt), azonban muszály fenntartaniuk egy bizonyos szintet, különben a vállakozásuk csődöl be.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!