Ez normális? Hugom tegnap bejelentette hogy örökbe akar fogadni 1 babát. (lehet gyereke). De ő nem akar. A férje tiszta mérges dühös, sőt még a családtagok is.

Sztem ha lehet sajátja ne neveljen egy Réti néger ivadékot.

A lelencek 99%-a az..

A Maradék 1% meg gazdak külföldieknek van "fentartva"..

"Lehet, hogy szeretne segíteni egy eldobott gyereken.... Másokat is ismerek, akik örökbefogadtak a vér szerinti mellé. Az, hogy a tesód hogy dönt, az ő dolga, senkinek semmi köze hozzá."

Nem igaz, ez nem az ő dolga!!!! A férjével mi van? A helyébe én dobnám mint a szart....

Szerintem nagyon gyerekes dolog romantikus elképzelésektől vezéreltetve örökbefogadni egy gyereket, de akár egy menhelyi kutyát is.

Én megtapasztaltam az életben, hogy milyen egy sérült emberrel együtt élni, és higyjétek el, akármennyire is szánalomraméltó, akármennyire is a szülők hibája, az ilyen ember maga is rombolni fog. Nekem élettársam volt ilyen, és hozta a genetikát rendesen. Huszonévesen én is gondoltam rá, hogy örökbefogadnék, mert minek erre a szörnyű világra szülni, de túl egy ilyen sérült élettárson azt mondom, én nem nevelgetném genetikailag el...kúrt emberek el...kúrt gyerekét.

Mert más az, ha valakinek meghalnak a szülei és így jut árvaságra, de a többség unintelligens emberek gyereke, és NEM VÉLETLEN adják örökbe. Vagy a csaj kissé könnyűvérű és túl korán csináltatta fel magát...Hány ilyet ismerek, nem hallott még a gumióvszerről, de a genetika az genetika, és jó eséllyel lesz a kicsi lányából is szajha.

Vagy csak nem szeret majd dolgozni. Nem kell lebecsülni a genetikát, mert az intelligencia meggyőződésem, hogy nem neveltetés, hanem öröklődés dolga.

Előbb fogadnék be menhelyi kutyát, mert azok legalább nem öröklik a degenerált gazdájuk génjeit, de még így is észnél kell lenni. Jelentem, van örökbefogadott kutyám, és lehúztam 1,5 évet egy menhelyen, mégsem tudtam pontosan mire vállalkozom, amikor kihoztam egy olyan kutyát, aki élete legfontosabb első 4 hónapját nem emberek közt töltötte. Sose lesz olyan, mint azok, akik ebben a korban emberhez szoktak. A betegségről nem is szólva, ami nem látszott rajta, de lappangva hazahoztam vele a saját kutyáimra.

Nem bántam meg, túljutottunk a betegségen és a menhelyi kutyám és a többi is kicsattannak a jókedvtől, egészségtől, de szerettem volna rávilágítani, hogy nem egészen helyes hozzáállás romantikus érzésektől vezéreltetve nekiállni az örökbefogadásnak.

Egy kicsit tájékozódjon az, aki ilyesmire vállalkozik. Nézze meg, másoknál hogy sikerült, mi lett a kis csemetéből. Tanuljon mások hibáiból, és ezzel teszi a lehető legtöbbet azért az árva gyerekért.

Tudom, sokan szeretnek álomvilágban élni, de az nem visz sehova. Szembe kell nézni azzal, amit vállalunk, és ha még úgy is akarjuk, hajrá, tűzön-vízen át. De valóban, a férjnek miért is nincs ebbe beleszólása???