Anyám nem akarta engedni, hogy vezessek, otthagytam az út szélén, és rosszul érzem magam. Mit tegyek?

Három éve van jogsim, használhatom a családi autókat, anyukámét és apukámét is. Ha menni akarok a városban valahová és éppen szabad valamelyikük autója, mindig engedik, hogy elvigyem. A fiatalabb testvéremet heti kétszer én viszem vidékre (15km) edzésre. Voltunk több 100+ kilométeres úton is, mindig engedték, hogy vezessek, apa ült mellettem, és adott tanácsokat. Hasznos is volt az elején, hogy előzéskor hányasba tegyem vissza milyen sebességnél, melyik autót, stb.

Ennyi az "előtörténet", a konkrét eset pedig a héten történt. Indultunk családi kirándulásra, de apukám nem volt otthon, őt a városban kellett felvennünk. Előtte nap megbeszéltük, hogy vezethetek. Ülök be az autóba induláskor, anyukám meg nem ült be mellém. Az út szélén elkezdett duzzogni, hogy ha én vezetek, akkor ő nem jön. Kérdeztem, hogy mi a gondja, konkrét választ nem adott. Próbáltam győzködni, hogy ha egyszer egyedül mehetek bárhová, akkor nem gondolom, hogy az ő felügyeletük alatt veszélyesebb lenne az út. Ha megbízhatatlan lennék, jogsit se kaptam volna és ő is látta az évek alatt, hogy nincs gond a vezetésemmel. Erre motyogott valamit arról, hogy de most nagyon sietünk, ami egyrészt igaz sem volt, másrészt apu is csak annyira lépi át a sebességhatárt, mint én... Mondtam, hogy üljön be és menjünk már, apa ránk várt. Akkor összekulcsolta a kezeit és sokadszorra is elmondta, hogy ha én vezetek akkor ő nem jön. Erre én elindultam és otthagytam. Elmentem apáért, persze nem mentünk el így a családi kirándulásra, hanem előbb haza anyámért.

Most kettős érzésem van, mégis anyám az anyám, de semmi értelmeset nem tudott mondani, úgy viselkedett mint egy óvodás... Apukám se szidott le, ezért is még erősebb a kettős érzésem, magamat is hülyének érzem, meg anyukám viselkedése se normális a szememben.