40 éves korodon túl vállalnád a teherbeesést akkor is, ha tudod, egyedül fogod felnevelni a gyereket?

"nem önzés"?

Ha életünk megkezdése előtt megkérdeznék tőlünk, hogy "akarjuk-e" az adott feltételekkel, amik ránk várnak, és nekem az lenne felajánlva, hogy egy 40 éves egyedülálló nő gyermeke lehetek, vagy senkié, én akkor is azt mondanám, hogy akarom. Ha te is, akkor semmiképpen nem önzőség :). Én ezért vállalnám.

Remélem, ez nem érzelmi manipulálásnak hangzik, nem annak szántam, csak én tényleg így gondolom.

Sztenderd "jó" családok gyerekeinek is ugyanúgy rém bonyolult dolgokkal kell sokszor megküzdeniük, csak esetleg másmilyen típusúakkal. Nézz csak körül... soha senki nem biztosíthatja be a tökéletes jövőt a gyermekének, bárhogy is szeretné, de attól még szeretheti és támogathatja és szurkolhat neki, és ha ezt megadja, az hatalmas dolog :).

Történetesen ismerek olyat, aki nem vállalta be ezt a helyzetet, pedig nagyon szeretett volna gyereket. És aztán az apajelölt történetesen mégis vele maradt. Szeretik egymást, meg minden, már nagyon rég vannak együtt, de olyan torokszorító az egész. Ha szeretnéd, és nem érzed nagyon lehetetlennek a helyzetet, akkor szerintem vállald. Hallgass a szívedre ;)

Vitatkoznék a 09-27-es válaszolóval:

Amikor én születttem, apám 20, anyám 17 éves volt, véletlenül besikerült gyerek vagyok. Mire megszülettem, apám apja már nem élt, kétéves koromban meghalt a másik nagyapám, nyolcéves koromban az egyik nagyanyám, tízéves koromban a másik. Szintén nyolcéves voltam, mikor apám is meghalt. A nagyszülők, szülők elvesztése igazán nem életkor függyvénye... Anyám ott maradt 26 évesen szülők nélkül, férj nélkül, apáós-anyós nélkül, nyolcéves gyerekkel egyesül. Pedig ugye "fiatal anyuka" volt, túlságosan is fiatal.