Csak nekem lesz szomorú ez a karácsony?

Ha úgy érzed,akkor hagyd ki.Többmillió ember nem ünnepli a karácsonyt,akkor mi van?

Foglalkozz a babáddal meg magaddal,talán még valahol találsz szabad helyet egy bababarát szállóba,utazz el,érezd jól magadat!

Nekünk is szomorú minden Karácsony, amióta nem élnek a szüleim. Velük jó volt együtt lenni ünnepekkor, nálunk mindig jó hangulat volt, beszélgettünk, nevettünk, élveztük egymás társaságát (más rokonom nincs). A férjem családja (anyukája és két testvére) kiállhatatlanok, lenézik a férjemet (már a gyerekeik is), cikizik, ahol és amikor csak tudják. Szegény férjemet is bántja a dolog, de nem akar "beszólni", fontosabb a békesség. A két tesó nagyon jól áll anyagilag, szép házban, nagyon jól élnek, utazgatnak, étteremben esznek, sok szép ruhát vesznek (KÜLSŐSÉGEK!), mi egyik napról a másikra, szerényen élünk, bár tul.képpen mindenünk megvan, nem utazgatunk, nem járunk étterembe, nem veszünk drága ruhákat, nincsenek csilivili bútoraink. Évekig próbáltam nem észrevenni a viselkedésüket, összetartani a testvéreket, meghívtam őket grillezni vagy csak úgy, ebédre, de már feladtam. Képesek anyukával vidékre, külföldre kirándulgatni egy-egy napra úgy, hogy eszükbe sem jut a férjemet is elhívni, amikor utólag rákérdez, azt mondják, nem volt már hely az autóban!!! Milyen emberek ezek?!

Amikor egészen apró volt a gyerek, el sem mentünk a karácsonyi ünneplésre, a férjem ment egyedül. Most, hogy már nagyobb a fiunk, de még nem érti, milyenek a rokonai, nyilván nem terheljük felesleges rossz érzésekkel, ezért elvisszük, de nagyon nehezünkre esik. Ez náluk abból áll, hogy 24-én 4-5 óra felé összejönnek anyukájuknál, csendben esznek (amit anyuka már két hete hatalmas panaszáradatok közepette süt-főz, de persze segítséget nem fogad el, mert akkor nem lehetne minden nap panaszkodni!), egymáshoz sem szólnak, ha mégis, akkor is csak bántó megjegyzések repkednek. Gyorsan egymáshoz vágják az ajándékokat, mindenki grimaszol egyet-kettőt és hamarosan elrohannak, "mert a másik szülők vacsorával várják őket". A testvérek két-három éve bejelentették, hogy semmilyen ajándékozás nem lesz, mert úgysem tudunk egymásnak (miért is éreztük ezt célzásnak?) hasznos, rendes ajándékot venni! Mi jöhet még?!

Mi nem tudunk vacsora után hova futni (mint írtam, nekem már nincs senkim), így ott maradunk még egy kicsit, hogy a mama ne legyen egyedül, de az is rettenetes, mert végig csak azt kell hallgatnunk, hogy ki milyen csúnyán viselkedett, milyen rossz és olcsó ajándékot vett (persze, mostanában már csak a gyerek és a mama kap ajándékot, de azt is lehet egész este vesézni...), stb. Aztán segítünk rendet rakni (a többiek csak távoztak) és nagy nehezen mi is hazajövünk, de addigra már az egész esténkre rányomja a bélyegét ez a rossz hangulat. Minden évben kötelező 25-én a mamánál ebédelnünk, hiába kértem már finoman, hogy egyszer-egyszer mi is szeretnénk magunk maradni, mint a másik két testvér, meg sem hallja. Megint finomkodás, panaszáradat, rossz hangulat és az egész napunk odavan.

Mit lehet ezen szeretni??? Igyekszünk legalább itthon megteremteni a Karácsonyi hangulatot, bár ilyen háttérrel ez nem kis feladat, de a kisfiunknak tartozunk ennyivel.

Ne csúfolódj már, utolsó előtti!!!

Szörnyen részvétlen és szeretetlen nem tudomást venni a másik nyomoráról.

Nem világkatasztrófa egyedül karácsonyozni sem. Csak el kell szépen sétálni az ünnep mellett. Udvariasan "Kellemes karácsonyt!" kell kívánni mindenkinek, aztán hazamenni a kutyához, bekapcsolni a tv-t, és nem gondolni a nyomorunkra. Hallgassátok a Klassz Fm-et, van egy szám, aminek az a refrénje, hogy "Ez az utolsó karácsony egyedül..." Én már öt éve mondom ezt, jövőre jobb lesz, és ha átlábalunk a karácsonyon, már mindjárt könnyebb.

Kedves kérdező, szerintem koncentrálj a kisbabádra. Neked van értelme az életednek, ha veled valami történne, a babának nagyon hiányoznál, szerintem jót tenne néhány nap külön a párodtól. Talán utazz el a két ünnep között, hogy legyen ideje átgondolni a párodnak is az élet nagy kérdéseit.

A karácsony akkor szomorú, ha hagyjuk.

Nem, én tudomást sem veszek a helyzet abnormális mivoltáról. Igenis normális egyedül lenni is. Nekeünk is jogunk van az élethez, ha nem tévedek :)

Apum tavalyelőtt hunyt el, ez a második karácsonyunk nélküle.

Anyuval csak vagyunk, Én itt, Ő a másik szobába.

Egyikőnk sem beszél róla, de nagyon hiányzik az Öreg.

Hallgatunk jó nagyokat.

18.11 vagyok, én is úgy indultam, mint az előző hozzászóló. 9 voltam, amikor apám meghalt, aztán anyámmal annyira nm jöttünk ki, hogy sok éven keresztül végighallgattuk a karácsonyokat és a szilvesztereket. Már a karácsony gondolatára is kiugrottam volna az ablakon, annyira utáltam a csendet. Alig vártam, hogy szabaduljak otthonról,de anyám őrzött, mint Boloyhoska, a háromfejű kutya. Állandóan a sarkamban lihegett, ellenőrizte a könyveimet, a zoknis fiókomban turkált, és nem volt egy jó szava hozzám, csak kritizálni tudott. Úgyhogy diploma után vidéken vállaltam munkát, amitől annyira megsértődött, hogy azóta nem keressük egymás társaságát. Jó ez így.

Nem panaszkodom. Veszel egy nagy levegőt, és beletörődsz. Tudod, az élet már csak ilyen. Nemigen szabad kötődni, különben belédrúgnak.