Miért jelölhettek meg mást az anyakönyvben dédapám halálának okaként?

A családok nem mindig mondják meg a rákot.

Nálunk is van aki agyvérzést kapott és meghalt. Persze azt nem tették hozzá, hogy tüdőrák é agyi áttét volt mint dohányosnak.

Szia!

Nem olyan régen, 22 évvel ezelőtt a betegnek sem mondták meg mi baja.

Azt vallották, hogy jobb, ha nem tudja.

A nagybátyám gégerákos volt, fél évet adtak beki, ezt csakis a feleségésnk mondták el, senki másnak (ő is utólag mondta el.) a nagybátyámat kezelték, több kemiterápián is átesett, mégsem tudta mi a baja még évekig, mert még 8 évig élt a fél év helyett. Az utokső stádiumban mondták e el neki, mi a baj.

Előtte még afeleségeknek sem mondták el, azért, hogy ne legyen "rossz" hatással a beteg állapotára.

Azt vallották, hogy a bizakodás sok esetben segít, ha nem tudják milyen súlyos, akkor lelkileg erősebbek, lelkileg erősebben pedig könnyebb legyőzni egy ilyen betegséget. Ez utóbbival egyetértek, de, hogy attól erős leszek-e, hogy nem tudom mi bajom vitatnám.

Ezért lehet más, és nem hanyagság a halotti anyakönyviben.

Simán igaz lehet mindkettő.

Az agyi áttét miatt kaphatott trombózist, agyvérzést.

Lehet, ő maga sem tudta, hogy rákos és csak a kórházban elrendelt kötelező boncolás során találták meg a daganatot.

Ha kórházban halt meg, akkor mindenképpen. '79 nem volt olyan régen.

Az is lehet, hogy csak a család nem tudta, hogy rákos, de az orvosai igen.

Ha otthon halt meg, akkor nagy valószínűséggel nem boncolták.

Nem ismerem ennek a két betegségnek az összefüggését, lehet, hogy egyik okozta a másikat, vagy történhetett az is, hogy a trombózis során derült ki nála a rák... Ezt így utólag megállapítani nagyon nehéz, sőt szerintem lehetetlen.

Inkább azt kérdezd meg, hogy a csalédtagok miért nem akarják nem tudomásul venni azt, hogy áttátes rákban halt meg az ős? Mert az a biztos.

Egyszerűen azért, mert a RÁK még ma is hatalmas tabu. Rettegnek az emberek tőle.

Az én dédapám nagyon fiatalon halt meg (negyven sem volt), tüdőbajban. A nagyapám kicsi gyerek volt. Egész életében azt híresztelte, hogy az apja háborús hős volt (holott az az apósa volt). Amikor ötödikes lettem és elkezdtünk történelmet tanulni, akkor jöttem rá, hogy hazudik. Nem is volt semmiféle háború akkor, amikor szegény jó dédim elhunyt.

Ma már tudom, hogy a nagyapám szégyellte és gyengeségnek "gyenge fából való"-ségnak tartotta, ha valaki tüdőbajos volt. Falusi parasztemberként nem is csoda, ha így gondolkodott. Valamint az édesapja halált soha nem tudta elfogadni, sem feldolgozni - egy hatalmas fájó sebhely volt a lelkében egy életen át. Nem csoda, ha kiborult, amikor arról faggattam, hogy melyik háborúban halt meg a dédim...

Érted, ugye? :) A komplexusoknak, a családi tabuknak hatalmas ereje van. A családfakutatásnál erre is fel kell készülni.

Több verzió is lehetséges.

1. elírták - az én dédszüleim házassági bejegyzésében a menyasszony szülei közt két női név szerepel. Mivel egy szót se tudtak magyarul, nem tudták leellenőrizni, aki pedig bejegyezte, nem figyelt, és János helyett még egy Juditot írt.

2. féligazságot közöltek a hozzátartozókkal - az agydaganatos embereknek nagyobb eséllyel van mélyvénás trombózisa, vagy más érrendszeri megbetegedése. A trombózis kívülről is látszik, míg a daganatot valószínűleg csak a boncolás után fedezték fel, és elfelejtették közölni a családdal.

Az pedig, hogy hőség miatt valakit gyorsan el kell temetni, nem egy eget rengető furcsaság, ha nem állt rendelkezésre hűtőkamra, ahol megfelelően tudták volna tárolni. '79-ben falun még előfordult, hogy a háznál ravatalozták fel a holttestet, s nem is volt lehetőség a megfelelő tárolására. Pusztán a daganat ténye nem indokolja a sürgetett temetést, míg a hullamérgezés felmerülése annál inkább.