Tudnátok mondani családi háborús történeteket?

Sokat én sem sajnos.

Dédapámat a románok lőtték hátba amikor a magyarok kivonultak.

Nagyapám pedig angol hadifogoly volt,máig nem tudom hogy miként.

De ahol élek gyakran meséli az egyik öreg,hogy milyen is volt visszatérni Szibériából.

Én egy ironikus, kicsit nem ide kapcsolódó történetet hallottam a mamámtól. Front után az egyik katona hazatért, volt öröm meg könnynek és sok sok finom kaja. A katona csak evett és evett a finom falatokból, ám reggelre meghalt. Nem bírta a gyomra koplalás után a habzsidőzsit.

Bocsi hogy csak ennyivel tudtam szolgálni, de számomra ez az "Élet iróniája" díjat kiérdemelte.

Néz sok national geographicot ott sok történetet mesélnek.

[link]

Az én dédnagyapám harcolt Kassán de nem tudom mi történt pontosan.

Volt orosz fogságban, ott rendesen kiosztott egy papot. Mindig is nagyszájú volt. Aztán valahogy hazajöttek.

Volt német fogságban, ott lopott egy motort és azzal haza szökött :D

Sajnos kicsi voltam amikor meghalt, pedig most tudnék tőle mit kérdezni :/

Apósom az orosz fronton harcolt. 5 magyar és 8 német katona elszakadt a csapattestétől, és Hunyán éjszakázott magán házaknál. Az egyik magyar családja valahol a közelben lakott,és megszökött. Reggel a németek a többi magyart agyonlőtték,és a faluban vannak eltemetve.

Anyósomat a 60-as években értesítették erről. Elmentünk a sírjához,és a temetőcsősz mesélte el a dolgot.

Nagyapam volt a Don kanyarban, elve hazajött (testileg) egeszsegesen. Ugy ertem, minden testresze megvolt. Mig egy unokatesojanak egyik laba ott maradt.

Viszont ejjel-nappal a haborurol beszelt, mintha kicsit megörült volna(??), a vegen mindig a nagymama allitotta le, hogy most mar hagyd abba...

Ök arrol meseltek, hogy amikor az orosz katonak ott voltak, "kölcsönvettek" egy biciklit a feszerböl, es hasznalat utan visszavittek. Igy gyerekkent "büszken" tanultam rajta biciklizni, söt meg ma is hasznalat alatt van az a bicikl, persze sokszor javitva. Haditechnikai dolgokrol ha nem is, legalabb egy kis technikai erdekessegröl beszamoltam ezzel a biciklivel. Ez a rokonsag ugy beszelt az oroszokrol, mintha barataik lettek volna, nem a megszallok, es a nemeteket szidtak.

Masik nagymamam allandoan arrol meselt, hogy bujkalt az oroszok elöl, nehogy megeröszakoljak. Napokig erdöben egy asott gödörben voltak, meg amikor a padlason bujkalt. Mivel ö svab, mar csak ezert is a nemeteket "szerette", es az oroszokat szidta.

Igy a haborus törtenetek nekem eleg zagyvanak, kaoszosnak tüntek, a 2 csalad ellentetesen meselte.

Ferjem apja pedig Ausztriaban született egy magyar hatarhoz közeli faluban, anyja osztrak, apja pedig egy allitolag szerb katona a haborubol. Nagymamaja es annak baratnöje ugy beszeltek erröl, hogy ök fiatalon a csinos katonakat nezegettek, nekik tetszelegtek. Amikor terhes lett, persze a katona "eltünt", soha nem került kapcsolatba a fiaval.

Nagyapámnak levitték mindkét lábát a háborúban.

Leszerelték, hazaküldték. Mivel nem bírta a tehetetlenséget, felakasztotta magát. Nagyanyám egyedül maradt apukámmal, akkor még csak 6 éves volt.