Szerintetek gáz ha egy fiúban feltámad a gondolat hogy mi lesz vele a szülei nélkül, erre pedig könnybe fakad a szeme?

Örülök neki, hogy ennyire korrekt válaszok jöttek. :)

Másrészről pedig most láttam az emailben ezt a kérdést a heti (vagy havi?) legérdekesebbek között, aminek szintén örülök, mert legalább tudom, hogy rajtam kívül is vannak olyanok akik annyira szeretik a szüleiket, annyira kötődnek hozzájuk, hogy egyszerűen nem tudnak arra gondolni hogyha ők nem lesznek... vagy hogy mondjam, pont ezért lábad könnybe a szemü(n)k.

Úgyhogy egyáltalán nem gáz, lehetne erről írni dolgokat, és nem kívánom senkinek hogy körülötte meghaljon valaki aki fontos, mert iszonyatosan sz@ar tud lenni. Akinek még nem volt ilyen, vagy nem tudja felfogni mert pl. nem állt hozzá közel annyira x ember, azok soha nem is fogják ezt megérteni, hogy lehetséges pár könnyet elmorzsolni... a többség pedig ettől a szülős kérdéstől eltekintve már különösebben "szeretni" sem tud, innentől fogva nincs miről beszélni. Elidegenedett mindenki mindenkitől (tisztelet a kivételnek, ritka a normális ember, ezért is csodálkozom hogy ennyi jó válasz jött)...

Fel a fejjel egyébként, mert nem kell ilyenekre gondolni, viszont akarva-akaratlanul lehetnek olyan (élet)helyzetek amikor ez felmerül az ember fejében sajnos.

Ugyanaz a helyzet nálam is mint # 4/12-es válasznál, már ami a szülő-gyerek kapcsolatot illeti.

Ebben a bizonytalan világban, nem gáz, és megértem. Benne van a szeretet a szülők iránt, és az érzésekkel szembe kell nézni, felvállalni. Nem pedig elnyomni őket, ahogy a fiúkkal tanítják. Egyébként ha megtalálod az Igazi szerelmet, akivel együtt fogsz élni, ez a kérdés, már meg sem fordul a fejedben.

Sosem vagyunk egyedül, ha senkid sincs, idegenek mindig segítenek!