Akinek volt olyan felmenője aki harcolt a második világháborúban...?

Nagyapám Győrben volt gyári gépkezelő, hadianyagot gyártottak, sokáig nem sorozták be, de amikor a front odaért, ő sem úszta meg. Mesélte, hogy a Vértesben lelőtt három orosz katonát puskával, jó céllövő volt. Nem volt rá büszke, élete végéig nyomasztotta, mert tizenévesek lehettek akiket lelőtt.

A hadifogságba került, Szibériát megúszta, de a romok eltakarításában részt vett, sok holttestet eltemetett. Egész nap dolgozni kellett amíg világos volt, este kaptak egy szelet kenyeret. Aki bármit szólni mert, megverték.

Nekem a 70-es évek végén mert róla először beszélni, akkor voltam én is tini, de elmondta nehogy továbbadjam bármelyik haveromnak, mert sok a besúgó és bajom lesz belőle. Cudar világ volt.

Édesapám kamasz volt, bejáró diák. A berepülésekről , a Tiszai pályaudvar bombázásáról ( hogy a vasutas lakótelep házai helyén egyik nap már csak a bombatölcsér látszott) mesélt. Azt is el tudta mondani, hogy a kis falujukban kik vesztek oda a háborúban ( csak katonaként utcánként három- négy ember: legények, vagy fiatal családapák, de az ő diákkori szerelmének az édesapja is)

Nagyapám már öreg volt eredetileg a sorozáshoz, de a háború végén csak berántották. A Kárpátokban őrizték a hágókat. Családi szerencsénkre a front kikerülte őket. Aztán zűrzavar, bújkálás, miegyéb.

Másik nagyapámat kapkodva a frontra vitték, de akkorra az összeomlott. A káoszban egy német katona ráfogta a fegyverét, na gondolta vége. De csak a civil csizmáját vetette le ( nem kaptak katonait ) vele. Rongyokba csavart lábbal jött haza a fagyon, de hazaért.

A sógora viszont évekig volt fogságban. Nem beszélt sose róla, az mondta nem bír, hagyjuk.

Nagyapam a hadifogsagrol beszelt. Egy nemet katonanak volt egy nagy salja, ami nagyon tetszett neki, es par napig neki adta a kenyeradagjat es megkapta a salat.

A sztori az hogy bogarakat fogtak es epitettek nekik versenypalyat es hogy szurkoltak es milyen jo kis szorakozas volt.

Igazan rossz dolgokrol nem meselt