Ősmagyar származásra utalhat ez a kinézet? Vagy mongol/tatár? Vagy mind a kettő? Vagy ha egyik sem, akkor milyen?
Erősen mandulavágású, talán egy picit, minimálisan ferde szemem van. Amíg kicsi voltam ez vagy még jobban szembetűnő volt vagy csak a kisgyerekek cserfesebbek és sok mindent kimondanak (szerintem egyébként az utóbbi, ahogy jelenlegi arcom a régebbi képekkel összehasonlítottam). Az oviban és alsóban állandóan azzal csúfoltak, hogy "kínai", pedig nem nézek ki úgy, mint egy igazi kínai, csak van egy kis ázsiai beütésem. A hajam nagyon sötét barna, szintén régebben, amikor kisebb voltam mindenki feketének mondta, de nem, mindig is nagyon sötétbarna volt, pontosabban lámpával lehet, hogy feketének tűnik, de természetes fényben azért látszik, hogy barna. Egyébként apukámnak teljesen, koromfekete haja van, tehát a fekete legsötétebb árnyalata, semmilyen más szín beütése nincs. Nekem azért nem ilyen, mert anyai ágon mindenki szőke vagy világosbarna hajú volt, kék vagy zöld szemmel. Szóval ezt a származást apai ágról örököltem. A bőröm fehér színű (legalábbis még senki nem mondta, hogy sárga vagy sárgás lennék és én nem is nagyon tudom megkülönböztetni a két bőrszínt). Viszont nem is vagyok törpe és az apám sem volt az, hanem magasak vagyunk, a kinézet ellenére. Vállas is vagyok (anyai ágról örököltem, apukám oldalán ez nem volt jellemző), bár ez nem tudom mennyire fontos.
Ha pedig igaz az a szólás, hogy valakiből a vér beszéljen, és hogy a származása valamennyire hasson a személyiségére, akkor belsőleg annyit hozzá lehetne tenni, hogy mindig is érdekeltek az ázsiai vagy onnan származó népek szokásai. Valahogy mindig vonzott. Ainuk, japánok, eszkimók, inuitok, hunok, ősmagyarok, kínaiak, mongolok stb. Bár mélyen keresztény vallású ember vagyok, aki gyakorolja is a vallását, de a keleti vallások is érdekeltek és tiszteltem őket. Bár más kultúrák is érdekeltek és más vallásokat is tiszteltem, de mindig éreztem, mélyen, belül, hogy ezek közül a kultúrák közül valamelyekhez van közöm, pl. a régi magyarokhoz.
Egyébként a családból, sem én, sem az apukám, sem a nagyszüleim nem tudunk a közelmúltból ázsiai vérről, tehát mindenképpen ez eléggé régi.
Ez milyen származásra utalhat, erről az ágról? Ősmagyar? Tatár vagy mongol? Vagy valami teljesen más? (Szerintem az első kettő lehetőség valamelyike, mivel más ázsiai népek nem annyira nagy létszámban jelentek itt meg.)
Oké, értjük, fogalmad sincs a genetikáról. De kaptál tippeket, hogy mihez tudsz kezdeni, ha mégis érdekel. Szívesen.
Fun fact: mind (mint emberi faj) afrikai gyökerekkel rendelkezünk. Tehát de, simán tartalmazhat még a genomod onnan származó géneket is.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!