A páromnak, csak az édesapja él. Amikor közeledik egy ünnep, az apja sosem hív minket. A párom azt mondja, az apjától ne várjam, hogy hívjon, de mindig mehetünk hozzá. Az én szüleim mindig kedvesen hívtak. Annyit sem mond, hogy Mikor jöttök?

Miért nem lehet egy szülőnek hívnia a gyerekét és annak párját, ő miért nem tudja kimutatni, hogy szeretne velünk találkozni? Miért tartja magát makacsul, és miért nem közeledik ő? Miért mindig nekünk kellene közelednünk? A párom sem erőlteti a látogatásokat. A fiamat én mindig szoktam hívni, én nem hordom fenn az orromat. Örültem volna, ha újra szerető család vesz körül, akikhez mehetünk, mert sajnos az én szüleim már nem élnek. De így csak magunkban vagyunk meg a fiamékkal. Én nem akarom odatolni magunkat.