Hogy kedveltessem meg magam a vőlegényem szüleivel?

Lassan 3 éve vagyunk együtt, én 15 éves korom óta nem lakom otthon. 16 évesen mondta a párom (akkor 21) hogy költözzek hozzájuk és majd onnan befejezem sulit, meg dolgozunk és majd hozzáépülünk ő házukhoz ha eljön az ideje egy saját kis lakrészt, aztán jött az együtt élés.... én alapból nem vagyok veszekedős, otthon is mindig konfliktusok voltak így itt minél inkább próbáltam kerülni úgy hogy bent maradtam szobába, nem fárasztottam senkit, ha kérdeztek válaszoltam, nem voltam láb alatt, direkt még csak wcre, enni, meg fürdőbe se mentem ki ha hallottam hogy arra járkálnak nehogy útba legyek nekik, aztán 1 év együtt élés után elkezdett velem veszekedni az anyja hogy ő nem ilyen lányt képzelt el a fia mellé, hanem olyant aki idősebb, van munkája(nekem akkor csak a suli utáni/ hétvégi diák munka volt ahova minden nap mentem) autója, háza. Meg hogy én csak elveszem a fiát mert mindig vele akarok lenni, őket meg nagy ívben leszarom.. ekkor megkértem párom hogy költözzünk külön, másfél évig külön is laktunk és minden álom szerűen zajlott, leérettségiztem estin, el is helyezkedtem a szakmámban, nem is rossz a fizetésem, sőt. Páromnak is találtam állást az ő szakmájában ami nem volt könnyű, megkérte a kezem amire az anyja reakciója annyi volt hogy: na várjatok még evvel. És most jött az ötlet hogy akkor költözzünk vissza hogy tudjunk spórolni, és építkezni, gyereket vállalni.. szülei azt mondták hogy nekik mindegy, ők csak örülnek neki ha van itthon segítség, de most hogy itthon vagyunk és próbálok én is közeledni meg beszélgetni TELJESEN levegőnek néznek, éreztetik hogy nem ide való vagyok, pont mint a párom bátyja meg az ő felesége.. teljesen kinéznek. Az anyja most is azt szajkózza pedig már 19 vagyok, hogy egy akkora lánynak az anyja mellett lenne a helye... Ne haragudjatok hogy hosszú lett, de szeretném ha minél inkább életszerű tanácsokat tudnátok adni a helyzet alapján mert nekem már semmi ötletem.. :(