Jogosan esik rosszul a dolog? (kicsit hosszú lesz bocsánat)
Párommal 4 éve vagyunk együtt, külön élünk, egy településen belül. Egy hónapban 2 vasárnapot szoktunk anyósnál ebédelni.
Kb. 3 hónapja voltam kivizsgáláson, kiderült, hogy glutén- és laktózérzékeny vagyok (voltak tüneteim már régóta, ezért is mentem el). Tehát nem ehetek meg akármit, ha nem akarok magammal kiszúrni.
Anyós a vizsgálat eredményéről kérdezett azelőtt, hogy mentünk volna az ebédre, mondtuk hogy ez és ez van, de amúgy tudja mi ez a betegség, egészségügyben dolgozott.
Erre besértődött, amikor a vasárnapi ebédnél nem ettem húslevest, rántott húst, krumplipürét, meg valami süti volt még (amúgy mindig ezek vannak, de ebbe most nem megyek bele) a betegségekre hivatkozva.
Nem is vártam el tőle, hogy főzzön külön nekem, ezt előtte mondtuk is, hogy megoldom majd.
Következő alkalommal vittem magammal kis dobozban ebédet, hogy megeszem azt, megengedte, hogy megmelegítsem, de láttam, hogy rosszul esik neki, hogy nem azt eszem, amit ő főzött.
Most meg azért hepciáskodott, mert csak a férjem megy ebédre, én meg ebéd után megyek, 2 óra felé csak.
Erre a férjem bepipult (de már a külön ebéd melegítése esetnénél is), mondta, hogy azért, hogy üljek és nézzem, hogy ők esznek, mert én nem tudok enni, ha mást viszek, akkor meg az a baj, azért nem muszáj ott lennem az ebédnél, de ezek után ő sem fog jönni, amíg ilyen hülyeség miatt csinálja anyósom a fesztivált.
Továbbá azt is megemlítette neki, hogy ha azt szeretné, hogy én is egyek, a szeletelt húsok közül egyet hagyhatna natúran serpenyőben sütve, nem lenne nagy megterhelés.
Az, hogy a férjem mellettem áll (és a testvére is ugyanezt mondta), jól esik. De bánt, hogy anyósom ezen puffog, nem akartam megbántani semmivel, de úgy érzem, ez egy olyan dolog, amiről nem tehetek, hogy kialakult nálam.
Hasonló esetben Nektek is rosszul esne a dolog?
Feltehetöleg anyós nincs tisztában azzal, hogy mivel jár számodra, ha nem tartod be a diétát.
A legokosabb lenne, ha ketten (vagy a férjeddel hármasban) leülnétek ésszépen végigbeszélnétek, hogy konkrétan mik azok az élelmiszerek, amiket nem ehetsz, illetve anyós kedvenc vendéglátó ételeit (húsleves, rántott hús, krumplipüré, stb) végigbeszélni, hogy te hogy tudsz belöle enni különösebb extra fözés nélkül. (Ahogy valaki írta, a húslevesböl szedjen ki neked a tészta belefözése elött, egy-két szelet húst süssön külön panír nélkül, a krumpliba a te adagodba ne tegyen tejterméket, stb.)
Sokszor nem is gondol rá valaki, aki nincs benne a témában, hogy mi minden az, ami problémás lehet.
Nálunk a családban én vagyok az "anyós/anya" és egy-egy nagyobb összejövetelnél figyelhetek, mert van gluténérzékeny, laktózérzékeny, fruktózérzékeny, vegetáriánás, vegán - és igencsak figyelni kell, hogy mindenki tudjon enni rendesen és ne kapjon olyasmit, ami neki problémás.
Nekem pl. a glutén volt a legnagyobb gond, mert tényleg "nem is vettem észre" sok esetben, hogy valami nem ehetö számára.
Szóval egy nyugodt, nem vádaskodó és konstruktív beszélgetést javaslok.
Meg adott esetben egy-egy látogasát elött a tervezett menüt beszéld át az anyóssal, hogy mit tudsz belöle enni, mit nem és mit lehetne kis eröfeszítésssel átalakítani, ahogy neked is megfelel.
Anyósod egészségügyben dolgozott? Mégis mit? Takarított, vagy ruhatáros, portás volt?
Egészségügyi szaktudása a nullával egyenlő.
Rengeteg gluténmentes kaja létezik, gluténmentes liszt is létezik, ezeket kellene használnia.
Sajnos vannak olyan emberek, akik olyan szinten korlátoltak, hogy egyszerűen képtelenek felfogni, hogy a laktóz, a gluténérzékenység nem divathóbort, nem divatdiéta, hanem egy valós ételérzékenység, ami az enyhe kellemetlenségektől kezdve a gyomorfekélyig, hányásig, fejfájásig, migréns stb. durvulhat, ha nem veszik komolyan.
Én is laktózérzékeny vagyok, mellesleg genetikai érzékenységem van. Az egy dolog, hogy az egész gyerekkoromat végigszenvedtem (puffadás, állandó szellentés, fejfájás, gyakori hasmenés), a szüleim rá se hederítettek soha ezekre a tünetekre. Fiatal felnőttként magam mentem el orvoshoz, hogy kiderüljön, mi van velem.
Na, anyámék azóta is ezen pörögnek, hogy ezt csak kitalálom magamnak, meg hogy amikor náluk vagyok, akkor igenis egyek "normálisan", máskor meg, ahogy akarok.
A helyedben én sem mennék amúgy, minek, hogy nézzem, ahogy mások esznek? Dobozból tudok enni otthon is, ahhoz nem kell máshoz mennem, hogy azt nézzem, ahogy húzza a száját olyan dolog miatt, amiről nem tehetek.
Glutén és laktózérzékeny vagyok, plusz két hónapja kiderült, hogy a szójára és a tojásra is érzékeny lettem.
Ha ilyeneket ennék, égő fájdalom lenne a köldökömnél plusz brutálisan menne a hasam.
4 hónapja vagyok egy friss kapcsolatban és a barátom anyukája maximálisan figyel az ételintoleranciáimra.
Még pár kisebb edényt, konyhai eszközt is vett, csak azért, hogy még véletlenül se érintkezzen az általuk fogyasztott ételekkel.
Mindig hálás szívvel megköszönöm neki a vendéglátást és megköszönöm szépen neki, hogy külön főzött rám.
Múlt héten pl. látott akciós rizstejet és megvette nekem és abból készített nekem gluténmentes pudingporral epres pohárkrémet.
Emlékszem mennyire féltem amikor először mentem át hozzájuk, hogy mit fognak gondolni, finnyás vagyok, stb. De hála Istennek jól kezelték.
Sajnálom, hogy az anyósod ezt semmibe veszi. Remélem sikerül megbeszélnetek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!