Belemennétek, hogy anyósotok 3 hétig nálatok lakjon?

Ha nő lennék arra kérném férjemet, hogy mondja meg az anyjának, hogy egy hetet legyen csak nálunk, a többit máshol oldja meg (ezt nem aránytalan kérni, ha van másik felnőtt gyereke és párkapcsolat is).

Ha magyarázni kell, akkor simán mondja nyíltan meg, hogy meny-anyós tartós jóviszony alapja is az szerintem, hogy ne töltsenek hosszabb időt kényszerűségből egy fedél alatt, mert felnőtt emberek már párjukon kívül magánéletben másokhoz nem szívesen alkalmazkodnak pár napnál tovább. Ha férjem ezt nem akarja megmondani, akkor meg megmondanám én simán.

Adott esetben beszéld meg anyóssal is, hogy neked kell naponta X óra, amikor egyedül kell lenned, ahhoz, hogy normálisan érezd magad, és erre akkor is szükseged lenne, amikor ö ott van. Meg azt is, hoyg nem tudsz folyamatosan vele foglalkozni, ezért ne vegye rossz néven, ha nem teszed.

A pároddal meg azt kellene tisztázni, hogy ha az anyja nem tudja magát elfoglalni, akkor ö szórakoztassa, ne neked kelljen.

Három hétre ilyen feltételek mellett odaengedném, föleg, ha eddig nem volt köztetek komolyabb nézeteltérés.

Valószínüleg azért akar éppen nálatok lenni, mert egyrészt téged tart szimpatikusabbnak, akivel kibír ö is ennyi idöt, másrészt meg esetleg nálatok van több lehetöség arra, hoyg legyen egy kis külön "birodalma" (saját szoba), ahol ö is "otthon" lehet.

De mindenképpen elöre tisztáznám a feltélteleket, mert így lesz a legkevesebb stressz mindanyiótok számára.

Én megbeszélném vele. Úgy gondolom, az ilyen szűk családi körben már alap dolog, hogy őszinték vagyunk egymással és meg tudjuk beszélni a gondjainkat, nem pedig a másik háta mögött intézkedünk meg üzengetünk a többiekkel.

Voltam hasonló helyzetben, csak mi egy konkrétan ápolásra-ellátásra is szoruló családtagot fogadtunk be, majdnem fél évre. Igen, nagyon fárasztó volt, néha bosszankodtam is, sokszor ő is tehernek érezte magát, meg mi is őt, bármilyen rossz is ezt leírni.

De kibírtuk, és szerintem 3 hét egy egészséges, önellátó emberrel egyáltalán nem vészes.

Azt viszont csak Te tudhatod, hogy te mit bírsz meg mit szeretnél elviselni. Ha neked + 1 fő már sok, nem tudsz pihenni, stb., akkor mondj nemet, ha meg tudja oldani máshogy, akkor nem gáz.

DE ezt mindenképpen beszéld meg vele is, az anyósoddal. Ne a pároddal üzengessetek egymásnak.

Nyugodtan hívd fel, vagy menjetek át hozzá, ülj le vele, hogy Mari néni, ne tessék haragudni, én nagyon szeretem, de kicsi a lakás, én sokszor fáradt vagyok, szeretek elvonulni, nem szeretném, hogy ebből veszekedés legyen, ezért ha nem gond, akkor inkább tessék a Józsihoz/Petihez/Katikához menni addig. Stb stb.

Ha őszintén elmondod neki, hogy nem bírnád a helyzetet, és ezért nem akarod, akkor nem fog megsértődni. És szerintem felnőtt, értelmes emberek között alap, hogy egy ilyen dolgot meg lehet beszélni egymással.

Igen. Megengedném.

Nem akar odaköltözni, nem nektek kéne eltartani, csak átmenetileg lenne ott a felújítás miatt. Nem is értem a kérdést. Mitől félsz? Hogy nem akar majd hazaköltözni a szépen felújított lakásába? :D Nyilván mindenkinek a megszokott kis élete a kényelmes, de azért ez nem olyan nagy dolog, hogy ne lehetne ezzel segíteni egy közeli családtagot. Saját szüleidet sem engednéd be?

Kérdező, ennek semmi köze az önállósághoz. A család azért van, hogy segítsenek egymásnak, és számíthatnak egymásra, ha baj van. Ha nem így van, akkor nem nevezhető családnak. És most itt nem a soha nem látott unokatestvérről beszélek, aki gyakorlatilag egy idegen ember, hanem a közvetlen környezetére az embernek, akikkel összejár, akiket felköszönt az ünnepeken.

Ez kb. 10 éves történet, de hogy pl. ki mennyire önálló. Fiatal család, mindene megvolt, + 3 gyerek. A víz elmosta a házukat. A gyerekeket az apuka testvére fogadta be a sajátok mellé, mert nem volt hova menniük lakni, a szülők meg a nagyszülőknél éjjel nappal dolgoztak, hogy legyen újra fedél. Most pl. mondta volna azt a testvér, hogy hát nem fogadok be senkit, mert mi az, hogy nem vagy önálló? Na, ugye érted a különbséget.