Miért veszi el tőlem anyós a fontos alkalmakat?
Mindig úgy magyarázza a dolgokat, hogy ő jöjjön ki jól, nekem pedig nagyon rosszul esik, és sokat veszekszünk miatta a párommal. Mindig azt mondja, hogy szeret engem, de szerintem így jelzi, hogy ő akar az 1. számú nő maradni párom életében.
Az egyik ilyen a Szenteste volt. Előtte nem sokkal költöztünk össze a párommal, ez lett volna az első közös karácsony együtt élve és eljegyezve. Én végig abban a tudatban voltam, és mondtam is páromnak, hogy 24 itthon, 25 ebéd anyujánál vacsi anyuéknál. Bár az, hogy nemrég halt meg apukája, kicsit módosított a dolgokon, de én ehhez akartam tartani magamat. 23.-án este közölte hogy másnap ebédre megyünk anyukájához. Összevesztünk, aznap nem is beszéltünk egymással, 24.-én este fél 6kor álltam neki a karácsonyi vacsorának.
Aztán a születésnapja következett. Mondtam neki sokkal előtte, hogy már kitaláltam a tortáját amivel egybe lett volna kötve az ajándéka. Erre anyós kijelentette!! (abban a stílusban, ami ellen nem is lehet nagyon ellenkezni) hogy aznap munka után párom oda megy egyből hozzá, én akkorra már ott leszek, és ott születésnapozunk. Mivel már kaját és tortát rendelt (pedig anyagi helyzete egyáltalán nem engedné meg, mert munkanélküli, csak az alacsony özvegyi nyugdíjból él, és párom is gyakran vásárol be neki emiatt) ő ilyen nagyobb szabású dolgokat tervezett. Tehát lőttek megint az én ötletemnek, hiába találtam ki fél évvel előtte.
Kezd nagyon elegem lenni ebből, de nem tudom mit tudnék tenni. Tudnátok valamit javasolni?
"Mindig azt mondja, hogy szeret engem, de szerintem így jelzi, hogy ő akar az 1. számú nő maradni párom életében"
Hát ezért. Hogy jelezze, ő a fontos, a nélkülözhetetlen, nélküle nem forog a Föld.
Mondjuk a párod jól elintézte a karácsonyodat.
A párodnak el kéne magyaráznod, ha magától nem jött rá. Anyukának nem kell elmesélni az ötleteidet, a sarkadra állsz, aztán ragaszkodsz ahhoz, amit elgondoltál.
Úgy látom gyakorin már az sem mindegy ki mikor ír ki egy kérdést, és az épp milyen értelmi szintén lévő celkozonseget talál meg :D más kérdésnél általában a "meny" mellé állnak és szidják az anyóst, most meg kivételesen mindenki az anyós pártját fogja, pedig tipikus irányító személyiség a leírásból következtetve. Az meg aki azt mondta hogy a pasinak kéne rendezni az anyját az meg mind 0%-os holott minden anyós problémás kérdésnél mindenki mindig ezt mondja, itt meg már ez sem jó :D hát én beszarok az embereken komolyan :D kabaré show néha ez a gyakori már csak röhögni járok fel ide :D
De hogy ne csak offoljak, bizony mindenkinek a saját szüleit kell rendeznie, pasinak kéne a saját anyját ha nektek valami nem tetszik vele kapcsolatban. Az meg hogy miért nem beszélik meg? Hát könyörgöm volt eljegyzés, egy család lesznek, nem az anyukaval hazasodnak, az anyukanak kellene érdeklődnie hogy van e már tervük vagy hogy mit hogy terveztek, majd még a meny menjen egyeztetni az anyjával,meg felül írja a terveiket? Lesznek még itt gondok a jövőben vele úgy érzem.
A Karácsony családi ünnep, a romi kettesbenezést Valentin napnak hívják. Meg az év bármelyik napjának. Karácsonykor a jóérzésű ember örül hogy van családja, akivel töltheti az ünnepet! Az nonszensz hogy egy 2 órás ebéd miatt hisztiztél.....simán hazaértetek volna 3-4 körül és lehetett volna bőven romizni kettesben HA mindketten akartátok volna...miért kell Szenteste egész nap kettesben otthon ülni?
Szülinap: az anyjának több köze van ahhoz a naphoz már ne is haragudj. Te is rendezhetsz szülinapi köszöntést, bulit a közös barátokkal, de a párod születése az édesanyjának élete legszebb napja volt valószínűleg, hadd legyenek már ők ketten fontosabbak aznap..te is adhatsz tortát, nincs kőbe vésve hogy csak aznap kaphat. Kettesben ünnepelhrttetek volna másnap vacsi, torta, akár haverok.
És tényleg bicskanyitogató hogy TŐLED veszi el, miért, a Szenteste meg a párod szülinapja a te személyes előjogaid?! Miért? Azért mert már nagylány vagy akinek saját háztartása lett? A frissen összeköltözött fruskákban mindig áll az ideg amúgy, hogy "uhh már én vagyok a nagy háziasszony, én főzök, én vendégelek, én én ééén" Szedd ki a karót a hátsódból és örülj hogy van családod. Nem cégvezető lettél egy start up-nál, csak összebútoroztatok, nyugodj le. Lesz még alkalmad first lady-t játszani.
A frissen elhunyt apa miatt meg alap lett volna átmenni aznap.
Írom mindezt úgy, hogy fiatal meny vagyok, nem túl jó anyós-após kapcsolattal. De a te hisztid nekem is sok.
"hogy nemrég halt meg apukája, kicsit módosított a dolgokon, de én ehhez akartam tartani magamat."
Fordítva hogy esne? Elképedtem mennyire rideg, önző kis dög vagy. Úgy hagytalak volna faképnél mint eb a sz*rát. A pasidnek nincs töke hogy nem tette meg ezek után.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!