Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Miért veszi el tőlem anyós a...

Miért veszi el tőlem anyós a fontos alkalmakat?

Figyelt kérdés

Mindig úgy magyarázza a dolgokat, hogy ő jöjjön ki jól, nekem pedig nagyon rosszul esik, és sokat veszekszünk miatta a párommal. Mindig azt mondja, hogy szeret engem, de szerintem így jelzi, hogy ő akar az 1. számú nő maradni párom életében.

Az egyik ilyen a Szenteste volt. Előtte nem sokkal költöztünk össze a párommal, ez lett volna az első közös karácsony együtt élve és eljegyezve. Én végig abban a tudatban voltam, és mondtam is páromnak, hogy 24 itthon, 25 ebéd anyujánál vacsi anyuéknál. Bár az, hogy nemrég halt meg apukája, kicsit módosított a dolgokon, de én ehhez akartam tartani magamat. 23.-án este közölte hogy másnap ebédre megyünk anyukájához. Összevesztünk, aznap nem is beszéltünk egymással, 24.-én este fél 6kor álltam neki a karácsonyi vacsorának.

Aztán a születésnapja következett. Mondtam neki sokkal előtte, hogy már kitaláltam a tortáját amivel egybe lett volna kötve az ajándéka. Erre anyós kijelentette!! (abban a stílusban, ami ellen nem is lehet nagyon ellenkezni) hogy aznap munka után párom oda megy egyből hozzá, én akkorra már ott leszek, és ott születésnapozunk. Mivel már kaját és tortát rendelt (pedig anyagi helyzete egyáltalán nem engedné meg, mert munkanélküli, csak az alacsony özvegyi nyugdíjból él, és párom is gyakran vásárol be neki emiatt) ő ilyen nagyobb szabású dolgokat tervezett. Tehát lőttek megint az én ötletemnek, hiába találtam ki fél évvel előtte.

Kezd nagyon elegem lenni ebből, de nem tudom mit tudnék tenni. Tudnátok valamit javasolni?


2018. febr. 25. 11:34
1 2 3
 11/28 anonim ***** válasza:
43%

Mi több éve élünk együtt, karácsonyt mindenki a szüleinél tölti (azaz mindkettőnknek csak egy-egy szülője van, ezért is). Ha nemrég halt meg az apukája, hát ne haragudj, de lehet az édesanyjánál kellett volna töltenie azt az ünnepet.


A másikra nem tudok annyira mit írni, én utálok tortát sütni, szóval lehet ennek is örültem volna. :D

De viccen kívül, az nem működne, hogy ha egy ilyen esemény előtt felhívnád, hogy ezt meg ezt tervezted? De jóval előtte.

2018. febr. 25. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/28 anonim ***** válasza:
63%
Mert anno nekem is karácsony előtt halt meg az édesapám, ezért is evidens, hogy 24. az szülőkkel töltött ünnep. Anyum konkrétan akkro van a legjobban maga alatt.
2018. febr. 25. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/28 anonim ***** válasza:
64%

Èn is azt gondolom, hogy az említett 2 helyzetben anyósodnak van igaza.

Alap, hogy a nemrég megözvegyült szülőt nem hagyjuk egyedül karácsonykor. Ennyi empátia azért a legtöbb jóérzésű emberben szokott lenni. A szülinapnál is, szerintem nyugodtan lehet a szülinapos kedve szerint alakítani a dolgokat.

Ez csak neked hatalmi harc...

2018. febr. 25. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/28 anonim ***** válasza:
65%

"Mindig azt mondja, hogy szeret engem, de szerintem így jelzi, hogy ő akar az 1. számú nő maradni párom életében."


Na itt az összes problémád forrása!

A barátod anyja nem "NŐ" és soha nem lesz sorszáma.

Ő az édesanyja és ezen a státuszon, ha megfeszülsz sem fogsz tudni változtatni.

Az 1.számú nő nyilván te vagy, az anyja meg az anyja.

Ha ezt valamikor képes leszel elfogadni, helyreáll a lelkedben a béke.

Mellesleg egyik esetben sem volt igazad!

2018. febr. 25. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/28 anonim ***** válasza:
48%
Szerintem itt egyedül te vagy aki ezt igy látja ... Neharagudj nálunk a párom évek ota nem ünnepelte a karácsonyt .. az anyukája akkor lett beteg igy számára sosem volt ünnep az ünnep . Mégis MINDEN szentestén ott van velem a nagymamámnál az egész családdal másnap édesanyáméknál és utána utazunk az ő szüleihez mert ott nincs nagy ebéd stb csak jól esik nekik ,hogy ott vagyunk . Úgy gondolom teljesen normális dolog ,hogy így alakult .. értem én ,hogy te kettesben akartad tölteni a szentestét.. de ilyenkor nem épp az a lényeg ,hogy a család összetart és együtt van ? A szülinapról meg annyit ,hogy elég gyerekes felfogásnak tűnik az ,hogy „de én kitaláltam ésés jött a csunya néni mindent tönkre tett ”...
2018. febr. 25. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/28 anonim ***** válasza:
25%
4-eske előbb tanulj meg írni aztán a kötözködés. Tudod, szép sorban.
2018. febr. 25. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/28 anonim ***** válasza:
52%

" Én végig abban a tudatban voltam, és mondtam is páromnak, hogy 24 itthon, 25 ebéd anyujánál vacsi anyuéknál. Bár az, hogy nemrég halt meg apukája, kicsit módosított a dolgokon, de én ehhez akartam tartani magamat. 23.-án este közölte hogy másnap ebédre megyünk anyukájához. Összevesztünk, aznap nem is beszéltünk egymással, 24.-én este fél 6kor álltam neki a karácsonyi vacsorának. "


Önző, hisztis pitsa. Remélem, a vőlegényed még időben észbe kap, és nem cseszi el veled az életét.

2018. febr. 25. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/28 anonim ***** válasza:
85%
"Mert anno nekem is karácsony előtt halt meg az édesapám, ezért is evidens, hogy 24. az szülőkkel töltött ünnep. Anyum konkrétan akkro van a legjobban maga alatt." Ezzel amúgy kit sértettem meg? Mindenesetre köszi az empátiát...
2018. febr. 26. 01:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/28 anonim ***** válasza:
61%

"előtte nem sokkal költöztünk össze a PÁROMMAL". Milyen "anyós"-ról beszélünk akkor?


Nem vagytok külön család még, csak játsszátok, már ne is haragudj. A karácsony meg a családról szól, nem jegyességről. Oda illene menni, ahova hívtak. Hova hívott és ki, az a lényeg.

Külön probléma az érzéketlenség a friss gyásszal kapcsolatban.


A születésnap vajon kihez kötődik, eredetileg és lényegileg? A menyasszonyhoz, akivel épphogy összeköltözött, vagy az anyához, aki megszülte, felnevelte? Plusz megintcsak ott a probléma, hogy a másik szülőjét épp elveszítette, már csak az anyja maradt, első születésnap félárván.


Elgondolkodnék a karakteredről, ha a vőlegényed lennék. Hogy milyen anya lennél, arról is.

2018. febr. 26. 01:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/28 anonim ***** válasza:
34%
Az én anyám azt mondta, hogy ha 25-én díszítjük fel a karácsonyfát, nem 24-én, attól még le fog menni a nap szenteste, és másnap se áll meg forogni a világ kereke, szentestézzen mindenki a párjával. De egyfelől az én anyámnak van agya, másfelől meg szokás előre megbeszélni, ki mit gondolt. Ja meg nekem az anyósjelöltemmel nincs mit tárgyalnom. Vele majd a fia megbeszéli a dolgokat.
2018. febr. 26. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!