Bunkóság, hogy már idegesít, hogy a párom anyukája kb. a megismerkedésünk óta azt kérdezgeti, hogy mikor lesz unokája? 20/L

Ezt én se értem.

Ha van lakásod, miért nem ott vagytok együtt?

Ha párod anyja ilyennel nyaggat, miért ebédeltek náluk?

Ha nem fogja fel szépen mondva akkor én megkockáztatnám a balhét. Tudod ki akar úgy élni hogy anyós keltetőnek tekinti és előre eltervezi az életed csak hogy neki mihamarabb unokája legyen. Szerintem ez undorító.

Nálunk anyós azóta buzult bele az unoka-dologba, mióta klimaxol. Játékokat meg könyveket vesz folyamatosan és mutogatja. Remélem majd a párom húga szül neki mert mi nem akarunk gyereket. Balhé még nem volt mert évente kb. 3x találkozom vele, nem tudom hogy sejti-e hogy tőlünk nem lesz unokája.

Megmondod neki határozottan, hogy 20 éves vagy, nincs az 5 éves terveid között a gyerekvállalás. Még tanulni szeretnél és úgy egyáltalán nem szeretnél még gyereket, számodra még nincsen itt az ideje.

Megérted, hogy ő vágyna az unokára, de nem tudsz ezzel mit kezdeni, ezt nem lehet siettetni, nem egy pár zokniról van szó, hogy megvedd, vagy ne vedd.

A gyerek életre szóló döntés, ha nem állsz rá készen, nem szeretnéd még, akkor értse meg, ne kérdezgesse.

A fia meg ha akarna gyereket, akkor miért nem a korosztályában keresett párt? De ahogy látom ő sem szeretne még.

Nem lennék én sem bunkó az anyóssal, biztosan az elvesztett gyereke miatt is erőlteti ezt a témát.

De meg kell értenie, hogy nem vágysz rá és nem is tart még ott a kapcsolatotok és az életetek.

Én azért már beszóltam leendő anyósomnak hogy álljon már le ezzel az unokatémával. Alapból mi csak 8 hónapja vagyunk együtt a párommal, meg még várunk a gyerek témával. Oké én már elmúltam 30 éves, lassan 31 éves leszek, a párom meg alig múlt el 25 éves. Sokan mondják hogy ebbe a korba már illene ha lenne gyerekünk, de ebbe a jelenlegi helyzetbe még kockázatos. Főleg hogy én alig 3 hónapja lettem előléptetve a munkahelyemen és eléggé bizonyítanom kell ha nem akarom hogy visszategyenek a régi munkakörömbe ami elég ciki lenne. A párom is nem rég találta meg azt a munkahelyét ahol végre jól is érzi magát, meg is kapja azt a bért amire számított, meg végre tud már félretenni normálisan.

Én alapból szókimondó vagyok, meg is mondtam hogy még hagyjanak az unokatémával. Gyereket alapból magunknak szülünk nem nekik, meg ők már nagyszülők, páromnak van egy nővére aki már szült, tehát a nagyszülői örömüket már átélik, oké hogy nem sok unokájuk lesz, de ilyen világ van és ehhez kell alkalmazkodnunk sajnos. Külföldre is mehetnénk, de az én beteg anyukámat nem hagyhatom csak úgy itt, mert én vagyok már neki egyedül. Hiába van két testvérem, egy bátyám aki magasról lesz@rja a fejünket. A húgomra meg nem lehet számítani mert ő csak megy a saját feje után, soha ne gondolja át a döntéseit, és ettől tartok hogy anyukánkat cserben hagyja.

Én megmondtam anyós jelöltnek hogy ez van, fogadja el. Szerencsére megértő, picit duzzogott, de a párom is beszélt vele, és már értik a dolgot. Ahogyan após jelölt meg kapásból nekem adott igazat mert ő átélte azt amit én élek most át, és tudja mivel jár az amibe most nyakig benne vagyok.

Sohasem értem ezeket a vén marhákat, hogy miért gondolják, hogy egy bizonyos életkort elérve nekik "jár" az unoka...

Ez olyan fokú agresszió a gyereke és párja ellen, - nem is tudom.

Arról nem is beszélve, hogy egy 20 évesnek 1 éves kapcsolat után, hát elég kockázatos dolog, már bocs.

A pasid anyja ne tervezgesse a te életedet, élje a sajátját.

Annyiban biztos hibásak vagytok, hogy ezekkel a minden vasárnapi ebéddel eléggé gyerek pozícióba teszitek magatokat, egy felnőtt pár ilyet nem csinál.

Nàlunk fordított a helyzet. Màr több, mint 10éve együtt vagyunk a pàrommal,elvègeztem egy FOKSZ képzést aztán egy alapszakot. Ezután megcsináltam két nyelvvizsgát, és most itt vagyok a papirjaimmal a 20-as èveim közepèn kevés szakmai tapasztalattal, anyagilag a nullàhoz közel. Mi nagyon szeretnénk gyereket, de anyósék nagyon nem azeretnének unokàt, mert “nincs semmink”.

A megfelelèsi kényszer miatt végeztem el az egyetemet. Mellette dolgoztam mint az őrült, hogy ki tudjam fizetni a tandíjat(persze diàkhitelt is kellett felvennem mert senki nem tudott támogatni anyagilag) ès rengeteget tanultam, hogy elérjem a cèljaimat amiket nem feltètlenül én állítottam magam elé. ( Anyósomék szerint diploma nélkül a mai világban semmit sem ér az ember.)

Félre ne értsetek, én is szerettem volna tanulni, csak nekem sokkal fontosabb lett volna az, hogy időben, a “régi csalàdmodell” szerint vállalhassunk gyereket. Hiszen ha megtalàljuk èletünk szerelmèt, akkor mire várjunk még?! Nem szerettem volna generàciós szakadékot.

Most úgy nèz ki, hogy a tervezett 2-3gyerek helyett majd lesz 1, valamikor... ha összejön az egzisztenicia teremtés után. Nem szerettem volna 30 éves kor felett szülni.

Persze kedves kérdező, Te èrzed, hogy mikor érzed magad elég érettnek ahhoz, hog anya legyél... és ezt mindenkinek el kell fogadni.

Azért nem kell választani a tanulás és a gyermekvállalás közőtt, levelezőn is le lehet diplomàzni, ha esetleg a FOKSZ után továbbtanulnál és közben megérnèl az anyaságra. Ha visszacsinálhatnàm, én így tennék.