Anyós és az oktatásai párom irányítása befolyásolása?
Nem írtad meg, mitől romlott meg a kapcsolatotok. Egyáltalán, van-e köze ennek a kisbabához.
A pici baba ugyanúgy a párodé is, mint a tiéd, ezt helyesen mondta anyósod. Ha párod nem tudja pelenkázni, meg a megfelelő ételeket adni neki, lehet gyakorolni együtt.
Nem tudom, mekkora a gyerek, ha még pici babának nevezed, de már eszik (tehát nemcsak szopik), sőt ételallergiája is kiderült már.
Nem tudjuk, milyen messze lakik tőletek anyósod. Ha mondjuk 2 órára távol van a baba, akkor semmit nem kell adni neki, tehát ehhez nem is kell értenie senkinek. Ha anyós tisztába tudja tenni (és ez elég valószínű), akkor az sem érv, hogy a párod nem tudja.
Az, hogy sírt a gyerek, amikor nem veled, hanem pároddal (vagy anyósoddal?) volt, szintén nem érv. Idegentől sír a legtöbb baba, de nem az a megoldás, hogy senkire sem bízod, hanem, hogy fokozatosan hozzászoktatod, hogy mással is legyen, ne csak veled.
Magánvéleményem: rendkívül undorító, ha a gyereket eszközül használnak fel felnőttek a maguk konfliktusaiban. Ne feledd, hogy a gyereket is megfosztod attól a szeretettől, amit az egyik nagymamájától kapna.
Párod nem tudja ellátni a gyereket?
Én biztos nem tiltanám el.
Én a következőt tenném: elengedném az egós sértettséget és először a párom felé jelezném, hogy szeretném a konfliktust megoldani, múlttátenni.
Szorgalmaznám, hogy legyen egy beszélgetés, ahol mindenki nyugodtan kimondhatja hogy mi nyomja a lelkét és mindenkinek legyen lehetősége ezeket lereagálni.
A lényeg az ún asszertív, azaz win-win megközelítés. Ennek az a lényege, hogy az egyeztetés egy, mindenki számára elfogadható megoldással záruljon.
Direktben bekérdezném az anyós, hogy látja-e bármi akadályát annak, hogy jóban és békességben legyetek?
Lényeges, hogy ne a tartásodat feladva és ne meghunyászkodóan tedd. Ha stabil vagy és tudod, hogy nem vétettél, nem kell bocsánatot kérni, ha nincs miért és nem kell fényesre nyalni a scheggét sem. Egyszerűen afféle hibafeltáró, problémamegoldó viselkedést érdemes tanusítani. Ha erre nem reagál jól, ha nem közeledtek, hanem továbbra is fújja a magáét és csak gyerekes játszmái vannak, akkor egyértelműen bebizonyosodik, hogy a kedves anyós érzelmi intelligenciája a béka schegge alatt van.
Ám az is lehet, hogy csak nem mert elmondani valamit (gyermeteg konfliktuskerülés szüli a játszmát) de ha látja a szándékot, megnyílik és kiderül hogy semmitmondó félreértés van csak köztetek.
Miért nem.mehetsz az anyósodhoz?
Ha te sértetted meg őt, kérj bocsánatot.
Ha ő a ludas, akkor beszélj a férjeddel, és találjatok ki egy jó megoldást.
A gyűlölködés egyik oldalról sem jó. A gyerek a legfontosabb. Béküljetek ki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!