Jól tettem, hogy ezt mondtam az anyósomnak?

Anyósom számomra furcsán viselkedik. Pár házzal odébb laknak tőlünk. (Amit utálok, de elhittem a férjemnek, hogy ez nem lesz probléma. Őt már a házzal együtt ismertem meg és bár éreztem, h nem lesz jó ilyen közel költözni, mégis hagytam, hogy meggyőzzön, stb...) Mióta itt lakunk, anyós mániája, hogy kérdés nélkül megjelenik. Általában zárjuk a kaput és a bejárati ajtót is, de kb kétnaponta azt csinálja, hogy felhívja a páromat, hogy itt van a kapuban, engedje be. Ő meg persze megy, beengedi, nem mer nemet mondani. És tudom, a páromnak nem kéne ezt hagynia, de hagyja és bármennyit is beszéltünk, vitáztunk erről, nem akarja az anyját megbántani. Anyós ezt tudja, így direkt nem engem hív, hanem őt és már bent is van. A másik, hogy hétvégén a párom sokszor áthívja az apját, hgoy segítsen neki a kertben valamit összevágni, stb... és olyankor ők nyitva hagyják a kaput, a párom meg a bejárati ajtót is és anyós meg megjelenik csak úgy. Ma reggelre is korán átjött após, mert fát metszettek a párommal, megint minden nyitva maradt, éppen pizsamában ültem még a kanapén reggel, ittam a kávém, a fiam meg mellettem játszott, egyszer csak nyílik az ajtó, anyós belép és leül a kanapéra, fogja a gyereket és magyaráz neki, hogy mindjárt elviszi sétálni stb... Én meg ott ültem és néztem, hogy most ez már megint mi? Párom észre sem vette, hogy átjött anyós, mert ők kint metszettek hátul. De persze hiába beszéltük meg százszor, nem zárta be a kaput, se a bejárati ajtót, nekem meg nem ez volt az első gondolatom reggel, ahogy keltett a fiam, hogy a kapukat ellenőrizzem.

Mikor így megjelenik anyós, pont tojik rám, csak a gyerek érdekli és mindig ugyanazt a forgatókönyvet játssza el, hogy jajj, ő csak hozott át szilvát, körtét, banánt, kutyaszőrt, lábgombát, mindegy, valamit áthoz egy kis zacskóban, h legyen ürügy és hát ő csak ilyen őrült rendes, hogy ezt hozta és csak ezért jött és már megy is, csak még megpuszilgatja a gyereket. Jó, puszilgasd bakker. Aztán elkezd vele játszani és már várom előre, hogy úgy 10 perc után kezdi, hogy jajj, kicsikém, voltál már kint a levegőn, ki akarsz menni, hmm, sétálni kéne egyet nem és már jönnek oda hozzám, hogy ő most elviszi a gyereket sétálni. Ilyenkor vagy engedem vagy valami kibúvót keresek, h épp miért ne. Úgy sosem jön át egyébként, hogy látogatóba, tehát, h itt marad a gyerekkel játszani meg inni velünk egy kávét, picit beszélgetni, stb... csak az a cél, hogy a gyereket átvigye magához. Gondolom azért, mert itt zavarban van és mert hgoy ott a felügyeletem nélkül lehessen a gyerekkel. De ma elszakadt a cérnám. Felment a pumpám és beolvastam neki, hogy nagyon utálom, hogy beront kérdés nélkül és azt is, hogy nem egyenes, hogy az a célja, hogy elvigye a gyereket, de előtte eljátssza ezt a színdarabot a gyümölcsökkel meg a nem akar zavarnival és hogy mindjárt megy is-sel. És hogy nem akarok vele összeveszni, szeretem, h szereti az unokáját és szívesen át is engedem hozzá, de mi a fenéért nem tud csörögni, és egyenesen megmondani, hogy hiányzik a gyerek, átviheti-e kicsit. És ha úgy van, úgyis átviheti, miért ne. Erre besérült, ami várható volt, hogy nem gondolta, h zavar és h náluk sosem kellett bejelentkezni előre. Mondtam, hogy nemtom, ő mit szólna, ha délután, mikor fáradtan hazaesik a munkából, akkor én fognám magam, benyitnék az ajtón, leülnék az ágyára és bejelenteném, hogy megjöttem, szevasz. Erre csak nézett nagy szemekkel rám. Aztán mondtam neki, hogy nem összeveszni akarok, de igenis elvárom, h csörögjön, ha jönne, ha vinné, ha bármi van. És hogy néha át lehet jönni egyébként látogatóba is. Van egy fia is a házban, nem csak az unokája. Leülhetne vele is néha megkérdezni. Nem beszélve arról, h akár velem is beszélgethetne, de ezt már hozzá sem teszem. Elkezdte hajtogatni, h ezentúl csak akkor jön, ha mi kérjük. Besérült teljesen. Mondtam, hogy jöhet akkor is, ha neki kedve van, de miért olyan nehéz telefonon csörögni és megkérdezni ráérünk-e. Ha igen, úgyis jöhet. Ha nem, akkor meg úgyis csak ez lesz, mint most. Miért kell valaki személyes terébe csak azért kérdés nélkül berontani, mert közel lakik. És ha 100 km-re odébb laknánk, akkor is felszállna a buszra, utazna 2 órát és beállítani kérdés nélkül? Akkor biztos nem. Miért kell így viselkedni azért, mert közel vagyunk? Kérdeztem tőle, mi van, ha meztelenül ülök a kanapén éppen. Akkor is így rám rontana? Azt is hozzátettem, hogy ha már így jön, legalább az ajtón bekopoghatna, nem csak benyit és bejön, mint aki itt lakik. És egyébként a héten már ötödszörre jött. Kétnaponta beállít minimum, hogy viszi a gyereket. Csodálom, hogy eddig bírtam. A férjem meg egy tutyimutyi ilyen szempontból, nem akar balhét az anyjával, így inkább mismásol, ígérget nekem, kerüli a témát, hiteget, de nem lép. Őrá nem várhatok örökké. Csalódtam is benne emiatt nem kevésszer.

Most persze anyós besérült és elszaladt.

Az is volt amúgy még ma, hogy a hét elején vettem 4 tököt és kitettem a teraszra, mert a hűtőben nem fér el, kint meg úgyis hideg volt, elfér ott, míg fel nem dolgozom. Aztán nem jutott rá időm, és anyós meglátta a hét közepén őket és mondta, hogy szívesen lereszeli, ha szeretném, szóljak nyugodtan. Kedvesen megköszöntem, hogy még meglátom, ha kell, szólok. Erre most mikor megjelent, aszonta, agyjak egy zacskót, mert viszi a tököt. Néztem rá, hogy de nem kértem, h vigye el. Erre azt mondja, nekem úgysincs rá időm a gyerek mellett, majd ő megcsinálja. Mondtam neki, hogy de én továbbra sem szeretném és mivel nem kértem, semmi joga elvinni és ha úgy akarom, ott rohad el az asztalon. Aztán mielőtt elviharzott még mártírkodott egyet, hogy ő csak segíteni akart és neki is 1000 a dolga, de félreteszi miattam, erre ilyen elutasító vagyok. Mondtam neki, hogy ha annyi dolga van, foglalkozzon azokkal.

Utána még órákig remegtem a dühtől. A férjem, mikor kintről bejött, és beszámoltam neki erről, annyit kérdezett a végén, hogy őt ugye kihagytam az egészből. No comment. Jól tettem, h kiálltam magamért?