Hogyan kezeljem a lehető legjobban a barátom anyukájának betegségét?

Most még jó, de hidd el, ez hamarosan pokol lesz.

Nagyapám szenvedett benne, ő elég gyorsan eljutott odáig, hogy

- szökött

- ön- és közveszélyes volt

- nem ismert meg senkit, ami egy dolog, de apát is elküldte a fxszba, vagy épp nekiment

- sokszor le kellett nyugtatózni, mert agresszívvá vált

stb.

Borzalmasan nehéz volt, apának hogy ő gondozta erején felül, nekem, mert én voltam otthon papával suli után (szerecsére engem nem bántott, de hallgatni az összevissza beszédét...), a rokonoknak, akik tehetetlenül nézték, hogy belerokkanunk-e.

A korodból következtetek a barátod korára és abból nagyjából az anyja korára. Ennek alapján azt kell hogy mondjam, hogy abnormálisan korán kezdődött nála ez a betegség.

Még ha 40 éves korában szülte volna a barátodat, - ami nem túl gyakori, de előfordul - akkor sem indokolt nála ilyen fokú Alzheimer, hogy 2x köszön, mert elfelejti, hogy ott vagytok egy órája.

Ez már elég súlyos stádium, pedig gondolom most lehet csak 40 körüli, az általános gyakorlat szerint.

Megállapította már a családon kívül - mondjuk orvos - hogy tényleg ez e baja?

Mert lehet, hogy valami teljesen más,(érszűkület, agydaganat, homloklebenyi problémák) amin megfelelő kezeléssel lehetne segíteni.

Ebben a stádiumban még nem kell miatta aggódnod. Annyi a lényeg, hogy ne kezdd el neki magyarázni, hogy "de hisz már tetszett köszönni...!", egyszerűen rábólintasz, válaszolsz az ismételt kérdésekre is.

Ha valami már nagyon sokszor hangzott el (nyilván nem két találkozásra gondolok, hanem régebb óta együtt lesztek), akkor mosolyogva hozzá lehet tenni, hogy "de hisz tetszik tudni, hogy XY", és ugyanúgy elmondod a dolgot.

Bizonyos dolgok azért megmaradnak ám neki is, szóval nem lesz az, hogy minden talinál be kell téged mutatni, ne aggódj. :) Meg ezeket a véletlen elszólásokat leszámítva külső szemlélőként kevésbé venni észre - ebben a stádiumban legalábbis -, ugyanis az ilyen beteg emberek nagyon profi hazudozók.

Egyébként a kivizsgálás mindenképpen érdemes, bár ez nem gyógyítható betegség, de gyógyszeres kezeléssel - egy darabig - nagyon jól szinten tartható.

Valaki magyarázza már el, miért vagyok lepontozva? :) Mert nem rémisztem halálra a kérdezőt, hogy mennyire durva ez a betegség?

Igen, az. De nem az ő rokonáról van szó, a hosszú távú következményekhez nem neki, hanem a családnak van köze. 16 évesen nem ő fog odaköltözni gondozni "az anyóst".

Amiket leírtam, saját tapasztalat alapján írtam, ugyanilyen volt a nagymamám. Rendszeresen szedett gyógyszert, ami növelte a tiszta pillanatok idejét, idegenekkel a betegsége ellenére is tudott beszélgetni, kommunikálni.

Rövid távon volt, amit elfelejtett, feltett furcsa kérdéseket (pl. nem ismert fel valakit hirtelen, akit ismert), aztán pár perccel később meg tökéletesen folytatta a beszélgetést, amit korábban.

Mi a pontatlan válasz abban, hogy ne zavarja össze azzal, hogy "de miért tetszik újra köszönni?" Hogy bánjon vele kedvesen, és ne zavartassa magát, ha ismételni kell valamit?

A kérdés pontosan ezekre vonatkozott, hogy miképp viselkedjen.

Nem érdemes a lepontozással foglalkozni. Akinek van saját tapasztalata az alzheimerről, az tudja, hgy milyen borzasztó végkifejlete van, akinek nincs, annak meg el se tudod magyarázni, mert nem hiszi el a borzalmait...

Aki itt az életkort próbálta megsaccolni... ha a 16 éves kérdező 18 éves barátját az anyukája 35 éves korában szülte, akkor anyuka most 53 éves, és sajnos van az alzheimernek korai kezdetű változata is... nem irta meg a kérdező az életkort, igy nem tudjuk, csak saccoltam. A 90 év felettiek 70-80 százalékát eléri az alzheimer. De az ötvenes években kezdődő és nagyon-nagyon hosszu ideig, akár husz évig is tartó betegség tán még szörnyűbb...