Tényleg gyakrabban kellen járnom anyós-jelöltékhez invitálás nélkül?

21/L vagyok, a párommal 1,5 éve vagyunk együtt. Én szeptemberben elkezdtem az egyetemet, így azóta csak hetente 2 napot vagyok itthon.

Az első külön töltött hónap nagyon megviselt engem, nem csak a párom miatt, hanem azért is, mert anyukámat itt kellett hagynom nem túl jó családi körülmények között, neki is stresszes így, nekem is, +az egyetem is nagy stresszel jár számomra.

Így az első hónapban konkrétan nem mentem anyós-jelöltékhez, de párom soha egy szóval nem is mondta, hogy na most menjünk hozzájuk. Őszintén szólva, eszembe se jutottak, mert el voltam foglalva a "saját nyomorommal".

Majd egy kis összetűés kapcsán a párom hozzámvágta, hogy hozájuk sosem megyünk. Mondom ha szólt volna, hogy menjünk, vagy elhívott volna, mentem volna, és sajnálom, hogy a megváltozott életkörülményeim és a sok stressz miatt nem gondoltam erre, majd újfent hozzámvágott egy olyat, hogy "mert hívni kell hogy anyósodékat megnézd?".

Nos, én alapból sose megyek sehova hívatlanul, hacsak nem a "családról" van szó, tehát anyáék vagy nagyszülők. Mivel még csak 1,5 éve vagyunk együtt, így párom családjával nem is túl szoros a kapcsolat, én nem érzem úgy, hogy minden hétvégén hozzájuk is vágtatnom kéne, úgy, hogy hazaérek péntekenként kb 5-6-ra, mire kipakolok és rendbeszedem maga, vacsorázok, már 8 óra van. Másnap a 2 nagymamámat is meglátogatjuk - öregek, nehezen mozognak, segíteni kell sok mindenben nekik, emellett még tanulok is itthon. Ha nagy ritkán, kb 1-2 havonta itthon van a bátyám is, még kevésbé van kedvem elmenni itthonról, arról nem is beszélve, hogy a saját anyámat látom egy héten max 2 napot, hét közben van hogy nem is tudunk bezsélni, mert ő is nagyon sokat dolgozik, én meg rohangálok az óráim között (mivel első éves vagyok, még sok tantárgyam van nagyon), szerintem természetes, hogy a saját anyámmal többet szeretnék lenni mint anyós-jelöltékkel.

Ráadásul ha ott vagyok, kb csak ülök, mert megyek, köszönök, éppen csak köszönnek, de mindenki folytatja a dolgát: tv, net, olvasás. Nem azt mondom hogy dobjanak el mindent miattam, de nekem az is fura, és kellemetlenül érint, hogy megyek, és fél-1 órán keresztül csak ülök, annyira fel se néznek a dolgukból. Én meg most pofátlankodjak oda, és izzéljek hogy ne azzal foglalkozzanak már, hanem velem?

Mert ha felnéznének, és megkérdeznék, hogy hogy vagyok, vagy köszönés után nem süppednének vissza azonnal a dolgokba, akkor tényleg én is társalognék, hiszen párom meséli hogy mik történnek velük, de így hogy? Aztán x idő eltetlével eleresztenek egy "hogy vagyot", és vagy tudok rá válaszolni, és visszakérdezni hogy velük mi a helyzet, vagy a mondatom feléig jutok, mert már egymással beszélgetnek és nem figyelnek rám. Konkrétan ennyi, amit velem foglalkoznak anyós-jelölték.

Ilyenkor meg úgy érzem, hogy minek megyek egyáltalán, mikor hozzám se szólnak, akkor inkább lennék itthon a saját családommal.

Pláne hogy én ahhoz vagyok szokva, hogy ha bátyám hazahozza a barátnőjét, akkor nem az van, hogy csak köszön a lánynak anyám és le van szarva csúnyán fogalmazva, hanem beszélgetni kezd vele is, foglalkozik vele, stb, és nem bámulja tovább a tv-t vagy lóg a neten. Nekem fura hogy megyek, és le van kakilva, hogy megjöttem.

Oké, nem lehet minden család egyforma, de akkor minek menjek, ha hozzám se szólnak? Ha meg bevonulok a párom szobájába, az a baj, hogy bemegyek és ki se megyek hozzájuk.

Ezek alapján tényleg hetente mennem kéne, meg oda kéne tolnom a képem az orruk elé, mikor kockulnak és a tv-t bámulják, hogy "csá mi van veletek?" ?

Elnézést ha hosszú lett.