Tényleg gyakrabban kellen járnom anyós-jelöltékhez invitálás nélkül?
21/L vagyok, a párommal 1,5 éve vagyunk együtt. Én szeptemberben elkezdtem az egyetemet, így azóta csak hetente 2 napot vagyok itthon.
Az első külön töltött hónap nagyon megviselt engem, nem csak a párom miatt, hanem azért is, mert anyukámat itt kellett hagynom nem túl jó családi körülmények között, neki is stresszes így, nekem is, +az egyetem is nagy stresszel jár számomra.
Így az első hónapban konkrétan nem mentem anyós-jelöltékhez, de párom soha egy szóval nem is mondta, hogy na most menjünk hozzájuk. Őszintén szólva, eszembe se jutottak, mert el voltam foglalva a "saját nyomorommal".
Majd egy kis összetűés kapcsán a párom hozzámvágta, hogy hozájuk sosem megyünk. Mondom ha szólt volna, hogy menjünk, vagy elhívott volna, mentem volna, és sajnálom, hogy a megváltozott életkörülményeim és a sok stressz miatt nem gondoltam erre, majd újfent hozzámvágott egy olyat, hogy "mert hívni kell hogy anyósodékat megnézd?".
Nos, én alapból sose megyek sehova hívatlanul, hacsak nem a "családról" van szó, tehát anyáék vagy nagyszülők. Mivel még csak 1,5 éve vagyunk együtt, így párom családjával nem is túl szoros a kapcsolat, én nem érzem úgy, hogy minden hétvégén hozzájuk is vágtatnom kéne, úgy, hogy hazaérek péntekenként kb 5-6-ra, mire kipakolok és rendbeszedem maga, vacsorázok, már 8 óra van. Másnap a 2 nagymamámat is meglátogatjuk - öregek, nehezen mozognak, segíteni kell sok mindenben nekik, emellett még tanulok is itthon. Ha nagy ritkán, kb 1-2 havonta itthon van a bátyám is, még kevésbé van kedvem elmenni itthonról, arról nem is beszélve, hogy a saját anyámat látom egy héten max 2 napot, hét közben van hogy nem is tudunk bezsélni, mert ő is nagyon sokat dolgozik, én meg rohangálok az óráim között (mivel első éves vagyok, még sok tantárgyam van nagyon), szerintem természetes, hogy a saját anyámmal többet szeretnék lenni mint anyós-jelöltékkel.
Ráadásul ha ott vagyok, kb csak ülök, mert megyek, köszönök, éppen csak köszönnek, de mindenki folytatja a dolgát: tv, net, olvasás. Nem azt mondom hogy dobjanak el mindent miattam, de nekem az is fura, és kellemetlenül érint, hogy megyek, és fél-1 órán keresztül csak ülök, annyira fel se néznek a dolgukból. Én meg most pofátlankodjak oda, és izzéljek hogy ne azzal foglalkozzanak már, hanem velem?
Mert ha felnéznének, és megkérdeznék, hogy hogy vagyok, vagy köszönés után nem süppednének vissza azonnal a dolgokba, akkor tényleg én is társalognék, hiszen párom meséli hogy mik történnek velük, de így hogy? Aztán x idő eltetlével eleresztenek egy "hogy vagyot", és vagy tudok rá válaszolni, és visszakérdezni hogy velük mi a helyzet, vagy a mondatom feléig jutok, mert már egymással beszélgetnek és nem figyelnek rám. Konkrétan ennyi, amit velem foglalkoznak anyós-jelölték.
Ilyenkor meg úgy érzem, hogy minek megyek egyáltalán, mikor hozzám se szólnak, akkor inkább lennék itthon a saját családommal.
Pláne hogy én ahhoz vagyok szokva, hogy ha bátyám hazahozza a barátnőjét, akkor nem az van, hogy csak köszön a lánynak anyám és le van szarva csúnyán fogalmazva, hanem beszélgetni kezd vele is, foglalkozik vele, stb, és nem bámulja tovább a tv-t vagy lóg a neten. Nekem fura hogy megyek, és le van kakilva, hogy megjöttem.
Oké, nem lehet minden család egyforma, de akkor minek menjek, ha hozzám se szólnak? Ha meg bevonulok a párom szobájába, az a baj, hogy bemegyek és ki se megyek hozzájuk.
Ezek alapján tényleg hetente mennem kéne, meg oda kéne tolnom a képem az orruk elé, mikor kockulnak és a tv-t bámulják, hogy "csá mi van veletek?" ?
Elnézést ha hosszú lett.
Köszönöm a válaszokat!
#3! Írtam hogy társalognék velük, ha köszönés után nem süppednének vissza azonnal a kockulásba és tv-bámulásba, erre irányult az a kérdésem, hogy most akkor nekem kellene az orruk elé tolnom magam?
Teljesen igazad van, hogy nem mész hozzájuk hívatlanul.
Nyugodtan dobd vissza a labdát párodnak: ha ők azt akarják, hogy menjél, miért nem hívnak?
Másrészt a kommunikációjukból süt, hogy nem szívesen látnak. Akit szívesen látok, az iránt érdeklődöm, beszélgetek vele. Ezt is nyugodtan mondd meg a barátodnak, hogy az ő viselkedésükből egyértelmű számodra, hogy nem szívesen látnak, nem akarnak ott látni. Eszerint, még ahányszor mész, az is sok, ennél is ritkábban kéne.
Egyébként teljesen igazad van, hogy a saját szüleid, nagyszüleid, testvéred fontosabbak, mint párod szülei. Ez még akkor is érthető lenne, ha házasok lennétek és együtt élnétek.
Énszerintem anyós, após születés- és névnapján menj el hozzájuk, továbbá, ha komolyodik a kapcsolat karácsonykor és húsvétkor is. A többi már attól függ, hogy fogadnak. Ha le se sz...ják, hogy ott vagy, akkor minek többször menni?
Ha nem megyek, akkor meg van szólva a páromnak, hogy én biztos nem szeretek ott lenni, meg hogy mivel csak hétvégén vagyok itthon, és párom jön többnyire, így ő pedig azt kapta meg hogy "akkor már sose látunk téged hétvégén?!!".
Ha ott vagyunk, akkor ha ülök kint velük, akkor mint írtam, fél-egy óra után szólnak hozzám egy kértést feltéve, utána megint csak ott ülök, mert megint mindenki foglalkozik a saját dolgával.
De ha bemegyek a párom szobájába akár egyedül, akár a párommal, az is meg van szólva, hogy mi mindig csak bemegyünk és sosem vagyunk kint velük.
Elvileg szeretnek, karácsonyra pl sok ajándékot is kaptam - és a párom nem is tudott róla, hogy ennyi mindent kapok majd a családtól is (állítólag).
Nyáron jobb volt a kapcsolatom velük, mert a vállalkozásukban dolgoztam, így heti 3-4x minimum találkoztam velük. Akkor tényleg egész jó volt, ha mentem akkor könnyebben ment a beszélgetés meg úgy általában jobb volt a viszony.
Aztán mint írtam, jött az egyetem, a "saját nyomoromba" süppedtem az első hónapan, így akkor nem mentem hozzájuk, csak októbertől.
Októbertől kb 2 hetente mentem, szerintem így teljesen korrekt, pláne ha még pihenni is szeretnék néha hétvégén.
Most vizsgaidőszakban pedig alig voltam annak ellenére, hogy december közepe óta itthon vagyok, mert egy az, hogy sokat kell tanulnom a vizsgákra, a másik pedig az, hogy december 20 körül lebetegedtem kb 3-4 hétre! Karácsonykor is betegen mentem hozzájuk, végig tüsszögtem, de akkor is csak a tv előtt ültünk, mert párom odaült le, én meg egyedül nem akartam odaülni a vacsoraasztalhoz mikor ennyire nem társalognak velem. Aztán mikor elmentek a nagyszülők, párom szülei is odajöttek a tv-hez, és csak néztek rám nagy szemekkel hogy, mennyire rosszul vagyok, szegény én.
Szóval nem tudom, mintha semmi sem lenne jó nekik. Én nem ahhoz vagyok szokva, hogy hiányolnak és megyek és nem bezsélgetünk, akit hiányolok azzal társalgok és foglalkozok vele.
Szerintem mondd meg őszintén a párodnak, hogy tényleg nem szeretsz ott lenni, mert rád se bagóznak a szüleid.
Egyébként párod ezt nem veszi észre? Ez nem volt eddig téma közöttetek?
Egyébként én is jártam úgy, hogy anyósoméknál ebéd után nagy beszélgetés kezdődött olyan emberekről, akiket én a legkevésbé sem ismerek. Nem is értettem, kiről-miről van szó. Úgy éreztem, úgysem nekem mondják, minek unatkozzak ott. Megköszöntem az ebédet és bevonultam a szobába. Utólag feleségem pattogott, hogy miért mentem be. Megmondtam, hogyha azt akarják, hogy én is ott üljek, akkor legalábbis magyarázzák el, ki kicsoda a történeteikben. Ha őket nem érdekli, hogy én semmit sem értek belőle, akkor nyilván nem fogom végighallgatni őket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!