Miért csinálják ezt velem?
Szerintem hagyd a fenébe a pasit, annyit nem ér ez a kapcsolat, hogy tönkremenj.
A helyedben elmennék hozzájuk, hogy a szülei is hallják, hogy sikerült, gratulálsz. Innentől köztetek mindennek vége, és egy nő állt közétek: az anyja.
Tartsa meg fiát, részedről egyedül is jobb. Nem akarsz bekerülni ilyen családba.
Aztán ajtó becsuk, pasit elfelejt!
Köszönöm az eddigi válaszokat!
A gyerek a mai napig is kételkedik bennem, nem hiszi el, hogy semmi közöm másokhoz, nem csaltam meg, de Ő annak ellenére is az anyja állítását pártolja!
Szüleimet pedig nem nagyon érdeklik az életem, jó formán le sz@rnak nagy ívbe. Tehát mondván csak ez a gyerek van nekem.
Az annyjával meg szinte mondhatom, minden nap össze futunk, mert faluba dolgozik a konyhán, reggel meg látjuk egymást a buszmegbe, és ott is szokott valamit okoskodni nekem! A fiával meg olyan szinten lealacsonyodott az a viszony, hogy nem is keres, illetve velem nem közöltette még, hogy véfe is lenne ennek az egésznek, de mondania se kell, hisz érzem, és tudom is, hogy nem áll szándékában folytatni.. Én mondtam is neki, hogyha lépni akar, csak nyugodtan, de az én tudtom nélkül ne tegye, és legyen ember a talpán, hogyha már így túl dramatizálta ezt a dolgot!
Szia!
Nagyon hasonló volt az èn helyzetem is. Mi úgy oldottuk meg (párom 20 volt én 18 akkor), hogy összeköltöztünk ès megszakítottuk a kapcsolatot a családjával. De nálunk már nagyon elfajultak a dolgok, máshogy nem lehetett -ès egy idő után már nem is akartuk-megoldani. Ti sajna mèg fiatalok vagytok ehhez, de ha szeretitek egymást akkor amint tudtok lèpjetek le ès költözzetek össze!
Azzal mondjuk számolj, hogy az ilyen emberek ahogy tudják megkeserìtik majd az èleteteket. Èn pl.kaptam ismeretlen számról olyan sms-eket, hogy "jó volt a tegnap èjszaka", barátom meg olyanokat kapott, hogy "szeretlek" stb. Akkor mi is majdnem szakítottunk, de kitartottunk. Ennek már 15 éve ès azóta is együtt vagyunk.
Nektek is csak ezt tudom tanácsolni. Kitartás, összeköltözès ès az ilyeneket le kell koptatni.
Ha a barátod kételkedik benned, akkor mondd meg neki, hogy keressen helyetted olyan lányt, akiben megbízik. Tedd hozzá, hogy te meg keresel olyan fiút, aki megbízik benned. Szóval, én befejezném a kapcsolatot.
A szülők ilyen hozzáállása csak akkor kezelhető, ha ti ketten összetartotok. Aki tudja, hogy a szülei nem kedvelik a párját, mégis hitelt ad az ő rágalmaiknak, arra egy percet sem érdemes pazarolni tovább.
kell ez neked 17 évessen?
ha fenyegetnek, akkor megtartod az üziket vagy felveszed ha szóban és szépen feljelented őket.
és inkább szakíts légyszíves
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!