Bunkó dolog megszabni, mennyit jöhet a nagyszülő babát látogatni?
A párom testvérénél most lett meg az első baba, egy szép kislány.
Anyósom egyébként is szeret a közvetlen családjára nyakára járni, mert se párja, se barátai, és nem tud magával mit kezdeni.
Aznap este, amikor frissen hazamentek a kórházból, este 8-tól fél 10-ig ott ült a sógornőméknél. A legelső napon, amit otthon töltöttek a babával, délután fél 4-től este 9-ig nonstop ott ült. Mi is voltunk akkor babát látogatni, de én úgy éreztem, egy óra után haza kéne menni.
A sógoromról, és a sógornőmről is magasról lerítt, hogy fáradtak, ingerültek, semmi kedvük a vendégekhez, és azt sem tudják, hova kapjanak, mert még abszolút nincsenek a picivel összeszokva. Sógornőm tök ideges volt, hogy jól csinál-e mindent, mondta, hogy nagyon fáj a gátmetszés helye, és, hogy ma még semmit sem pihent. Nem is beszélgettek velünk, mert ahhoz sem volt se kedvük, se enegriájuk (én ezt meg is értettem). Finom mondták is, hogy már elég volt nekik a rokoni seregekből a legelső napokon. Én vettem a lapot, és a párommal 1 óra hossza után haza is mentünk. Anyósom csak egy mosollyal közölte, hogy "tudjuk, hogy ez nektek most csak egy nyűg, pihenj le ne is foglalkozz velem, még megvárom a fürdetést".
Sógornőmet az is idegesítette, hogy az összes családtag egyszerre becsődült a kiságy köré, és úgy körülállták a gyereket hatan, hogy alig kapott levegőt.
Anyósom azóta is ha úgy gondolja, csak úgy felugrik oda látogatóba, ha épp akkor ér rá, és ott ül este fél 8-tól fél 10-ig.
Nekem ezt látni is sok volt. Mondtam a páromnak, ha nekem újszülöttem lesz, és frissen jövünk a kórházból, ezt biztos nem fogjuk megengedni. Mi eleve kis lakásban lakunk, biztosan idegesíteni, ha egyszerre 8-an ott nyüzsögnénk 1,5 szobában, 5! óra hosszán keresztül, miközben még én magam sem tudom, hogy bánjak a gyerekkel.
Bunkóság megszabni, hogy egyszerre csak 2 ember jöjjön látogatóba (közvetlen családtagok), és 1 óra menjenek haza? Főleg a legelső hétre értem ezt, mikor hazajön az ember a babával.
A másik, hogy szerintem, főleg a legelső időkben, a párnak kéne összeszokni a babával, és megtanulni élvezni a hármasban töltött időt. Nekem a legkevesbé sem hiányozna, hogy valaki (mindegy, ki) este 8-tól 10-ig a nyakunkon üljön.
Mások hogyan, mennyit járnak babalátogatóba? Mi ebben a "normális"?
az első hat hétben nem fogadtam senkit sem
max telefon ...
előreszóltam h majd jelzem mikor jöhetnek addig ne nyaggassanak vele
Szerintem aki normális, az nem csinál ilyet.. és csak ott ül és nyomja a süketelést vagy esetleg segít is valamiben? Pl megfőz egy levest vagy valamit? Vagy csak teher?
A férj dolga volna szólni, hogy most az első 2-3 hétben fokozottabban jöjjön bárki is (főleg ha az ő részéről jön a kedves anyós és a vendégsereg).
Én ezt nem hagynám, biztos, hogy mikor anyós "felugrana" pár (10 ) órácskára, alapból be sem engedném, hogy éppen alszik a baba és a feleség is, ne zavarkodjunk.
Aki meg nem ért a szép szóbol, annál meg át kell menni bunkóba.
Olyan aztán nincs, hogy pár napos/hetes babával nem tudok nyugodtan pihenni, mert valaki mindig szükségét érzi, hogy ott legyen reggeltől estig.
"Én ki fogom kötni a látogatások feltételeit, ha hazajövünk a kórházból. Egyszerre csak 2 ember (csak a közvetlen családból) és fél óra után menjenek haza."
És pontosan itt kezdődik a hisztis p**saság, az elsárkányosodás, mert valahogy a legtöbb nő azt hiszi, hogy ha elvették feleségül, és szült egy gyereket, ő a világ leges legközepe, és semmi más nem létezik ő és a gyerekén kívül, se szülők, se testvérek, se barátok, se férj, senki nem számít. Aztán 2 év múlva sírva ül a játszótéren, és hasonlóan elba.szott anyukáknak picsog majd, hogy a barátai elfordultak, a férje elhidegült, a szülei nem segítenek, pedig ő mindent jól csinált.
Jöhet a lepontozás, éljétek ki benne magatokat, ha magatokra ismertetek. ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!