Ötletek, hogy hogyan mondjam meg anyósomnak, ha valami nem tetszik?

6-os, éppen ezt gondolom én is.

Sajnos lepontozott a véleményünk.

Ez lenne pedig a viták és harcok lezárásának a módja.

Minden téren!

De jó lenne!

Hát... az a helyzet, hogy amíg anyósodnál laksz, addig nem is fogod magad otthon érezni. Mégis mitől éreznéd magad otthon valaki más házában? x). Nehogy félreérts, nem bántani akarlak, sőt... én is laktam anyósoméknál kb. fél évig, ráadásul az enyém egy tündér, de akkor sem éreztem otthon magam (és nem is vártam mást), hiszen a dolgok nagy része másé volt: pl. a tányér, amiből ettem, a lábos, amiben főztem, még az ágynemű is, amiben aludtam... szerintem furcsa és valóságtól elrugaszkodott elvárás, ha ilyen helyzetben otthon akarja érezni magát az ember. Elvoltam, próbáltam alkalmazkodni (bár nem mindig sikerült, mert ő rendmániás, én meg kifejezetten jobban érzem magam, ha látszik egy házon, hogy élnek benne, szal nekem olyan múzeum-feeling volt, hogy tiptop rend van állandóan), és mindig kellemetlenül éreztem magam, amikor láttam, hogy pl. a fürdőben elpakolta az ékszereimet, vagy elmosta utánam a kávésbögrét... satöbbi. És nem azért, hogy belém kössön, hanem egész egyszerűen őt a saját házában ez zavarta. Szóval mindenféle mérgelődés meg kötözködés nélkül reflexből elpakolt. Én meg egy trehány disznónak éreztem magam hozzá képest - pedig nem vagyok az. xD

Na mindegy, a lényeg az, hogy szerintem ebben a helyzetben semmiképpen sem elvárható, hogy otthon érezd magad, de nem is szabad ezeket a dolgokat magadra venni, csak feleslegesen idegeskedsz miatta. Gondolj bele, ha Neked lenne egy 20 éve megszokott rendszered a házadban (mondjuk a dísztárgyak sorrendje), és valaki átpakolássza Neked, akkor nem zavarna? Lehet, hogy én is átpakolnám, ahogy nekem tetszik (pedig mint mondtam, nem vagyok rendmániás), és ez semmiképpen sem a vendégem ellen szól, csupán az én kényelmem/megszokásom/rigolyám mellett. ;)

Én is kíváncsi lennék, ti költöztetek az ő házukba, vagy ő a tiétekbe. És ha ti az övékbe, akkor ez ideiglenes állapot (maximum pár év), vagy végleges.

Most abból indulok ki, hogy ti laktok az ő házukban.

Dísztárgyak: Gondolom van egy saját szobátok. Ott legyen minden úgy elrendezve, ahogy ti (te és párod) akarjátok. Ott lehetőleg mindig ti takarítsatok, hogy kevésbé legyen alkalma pakolászni. A saját szobájukban és a közös helyiségekben (pl. konyha) viszont hagyj mindent úgy, ahogy eddig volt. Ők így szokták meg, nekik így tetszik vagy így praktikus. Tartsd tiszteletben, hogy ez az ő házuk.

Mosás: Legjobb, ha külön mossátok a saját ruháitokat és az övékét. Ti a sajátotokat a saját elképzelésetek szerint rakjátok be, az anyósodét meg hagyd rá, csinálja, ahogy akarja.

De mit tegyél, ha ő belebeszél abba, hogy te hogyan mosd a magatok ruháit? Én (igaz, férfi vagyok) nem mondanám, hogy azonnal fogja be a száját, de kb. úgy néznék rá, mint aki mindjárt robbanni fog és némi ingerültséggel megkérdezném: "Szóval maga szerint én rosszul mosok?"

A legtöbb ember ilyenkor veszi az adást, hogy nem kéne fokozni a hangulatot, és inkább tompítani próbálja a feszültséget.

Szóval egy finom határig éreztetni kell a másikkal, hogy nem tetszik, hogy így viselkedik veled. Aki mindenben irányít, azzal lehet ebből sértődés, erre számítani kell.

Az előttem szólókhoz hasonlóan én se költöznék se anyóshoz, se a saját szüleimhez. Ismerek is olyat, akik ezért váltak el, több, mint 10év után...

Ami a pakolást illeti, akár díszekről akár egyebekről van szó, ha mondjuk nálam lakna valaki, és másképp pakolna vissza törölgetés után, akkor én is visszapakolnék mindent a szokott helyére, de a törölgetést megköszönném. :)

Azért a párodnak mondd el ezeket, hátha tud beszélni az anyukájával. De végleges megoldást csak a költözés jelent.

Olyan könnyen mondjátok ezt a költözést, mintha abszolút semmi nehézség nem lenne benne.

Én is az anyosommal élek. Ő él a mi hazunkban, hogy pontos legyek. Szépen lassan "atvette " az uralmat a nappaliban. Először csak atrendezte a dolgokat, majd szépen lassan eljutott oda, hogy a mi dolgaink, főleg az enyémek, valahogy megserultek, osszetortek, rejtélyes módon eltűntek. Ha szóvá tettem, bocsánatot kért -véletlenül verte le az uvegdiszt, törte össze a vázát, fogalma nincs, hova lett a fénykép. Helyette elokerultek a saját dolgai, az unokai képei -nekünk nincs közös gyerekunk- a barátnője fotója, porcelán giccsek, stb. Beszéltünk már vele többször is. Erre jött, hogy dehat ez az ő otthona is, miért ne tehetne ki a saját dolgait is.

Mi nem költözünk el, hiszen ez a mi házunk, kitenni nem tehetjük, mert a nyugdíja semmire se elég.

15: Vica versa!

Nem kell hagyni szép lassan kibontakozni egy rossz irányba menő folyamatot! Az elején kell leállítani!

Szóval a legelső dolognál meg kellett volna mondani, hogy: "Mama az ott a maga szobája, ott mindent úgy rak, ahogy akar. A közös helyiségekben meg semmin nem változtat! Ne törölgessen, ha olyan ügyetlen, hogy összetöri a vázákat. A maga unokái nekem senkik, nem akarom őket nézegetni! És ha nem tetszik a rendszer, tartson fönn a nyugdíjából egy lakást, költözzön oda, és ott úgy rendezkedik, ahogy akar."