Az anyósommal nem jövök ki, a barátom nem áll ki mellettem. Tudnátok valami tanácsot adni?

Tudom ez a kérdés már többször elhangzott ezen az oldalon, de ez súlyos eset. 6 éve vagyok a barátommal, 4 éve lakok náluk. Fél ház az anyósé fél ház a barátomé. Az anyós ráadásul skizofrén, gyógyszereit nem szedi csak azért váltja ki hogy kapjon rokkant nyugdíjat. Régen nem zártuk a szobát, de egyszer lebukott és kiderült hogy állandóan bejár a szobába kutatni. Nézi a bugyijaim, hogy milyen gyümölcs van és minden mást. Azóta zárjuk az ajtót. Állandóan idegbetegnek hív engem pedig soha nem mondtam rá csúnyát, nem kiabáltam nem úgy mint ő velem és a fiával ( pl.: menj a rákba, hogy a r....b egyen meg, menj a g...be, a ku.....at, érjen el a rák stb.) Általában csak velem van problémája. Legutóbb pl az hogy a mosogató vizes maradt mosogatás után...Amikor a barátom nincs itthon csak én a szobában (mert más kimozdulni se merek, mindig behozom a szobába a kaját, mert ha itthon van nem merek kimenni) akkor csapkodja az ajtót, és morog magába és engem szid.És hiába mondom a barátomnak hogy beszéljen ő is úgy az anyjával mint ahogy az anyja vele, nem hallgat rám. Mondja hogy ő nem olyan ő majd szépen megmondja...igen és ez eddig hová vezetett??? SEHOVA..Az mondja kiáll értem de én nem így érzem...Sajnos elköltözni nincs jelenleg lehetőségünk, elhagyni nem akarom, de ez nem mehet így tovább. Bocsánat hogy ilyen hosszú lett, de regényt tudnék a sok problémából írni...A barátom mindig azzal jön mikor mondom neki hogy milyen rossz nekem hogy neki is milyen rossz gondoljak bele, két tűz között van...vagy a másik válasza számomra " hát akkor hagyjál el".. Tudnátok valami hasznos tanácsot adni?