Jogos vagy nem jogos a kérésem?

Szuperek az én szüleim is igen! Egyébként Apámat írtam a példában.

Végre valaki látja a problémát. Én úgy látom ők ezt nem érzik! Nálunk sajnos otthon kevesebb a munkahelyi lehetőség, csak azért mondtam áment végeredményben, hogy akkor na itt...

Én első hónaptól gyűjtök, Párom mostanában kezdett, a közös jövőre. De ha itt valami folytán kevesebb a bevétel, neki illetve nekünk kell kipótolni tehát akkor nem tudunk félre tenni annyit és nagyon sokat kell, ha "hamar" külön akarunk menni! Nem mindig van jóság az együtt élésben. Alapvetően jól kijövünk a családjával, DE mindig akad olyan alkalom amikor emlékeztetnek hogy én nem vagyok családtag olyan. Csak azt nehezményezem, hogy anyagilag viszont első sorban rám támaszkodnak, ha a lánya és köztem kell választani, illetve ha dolog van is nekem szólnak. Nem az hogy nem tudom megtenni, de sokadjára zavaró, mert ezzel is csak azt érzem hogy neki nem kell mert ő a gyereke, felsőbb rendű hozzám képest, te meg nem úgyhogy neked meg kell dolgoznod. Ez ilyen érzés. Itt én ezt csak a Kedvesemnek mondom el, de hogy álljak ezzel eléjük? Ez az hogy ő azt mondta majd jelzi a dolgokat feléjük, de elkerüli inkább. Volt is belőle vita párszor. Kis dolgoknak tűnik es nem az a 200 Ft plusz idegesít engem, hanem a gesztus. De ha mi veszünk kaját, külön kérte ha magunkra főzünk is csak, de adjunk a lányának is belőle (tehát a Kedvesem testvérének). Most akkor ha a pénzt vesszük, én rám sok a 200 de én akit nem vagyok köteles pénzelni főzzek saját pénzen rá? Nem értem a felfogást ilyenekben. Nem mondom, hogy nem ehetek, vagy valami, de nekem is ugyanannyi akkor. S az anyja mondta nemrég: albérletbe ne menjetek mert hülyeség az. Most akkor mi van? Szakitsunk? Mert én már külön nem vagyok hajlandó lenni, járkálni egymáshoz... Nem akarom elhagyni, csak fogalmam sincs ilyenkor mi van, mert feszültség van bennem emiatt. Szerintem nem így kéne nekik sem hozzám állni. Tudom nem vagyok a gyerekük, hát az hülyén is festene ha én is az lennék, csak szeretném ha jobban elfogadnánk. Csak amikor valamit rám akarnak párkapcsolati szempontból erőltetni, akkor mindjárt robbanok és ellenszegülök illetve a gyerekéről rossz szót ki nem mondhatok, hiába élünk együtt es azért ismerem már annyi év alatt... Ez is ki tud akasztani. Még csak rosszat sem mondtam akkor de már mondta, de hogy az ő fia jó fiú stb. Mondom tudom milyen ismerem. S nem is rosszat mondtam róla.

Ezzel iszonyat nehéz együtt élni tartósan, de csak miatta. Tudom, hogy ez neki nagyon jó, en is boldog vagyok amikor haza megyek és sertepertélhetek ahogyan akarok meg minden, de jobban szeretem annál, hogy csak úgy lelépjek. Tervezzük a jövőt, csak kiidegel hogy nem vagyok, lehetek önálló itt. Természetesen jogos, de nem minden esetben van igazuk amikor megszabnak dolgokat! Mert akkor minek tartanak itt minket, őt. Neki is megkötik a kezét...