Szerintetek ez a normális szeretet jele a barátnőm anyukája részéről, vagy tényleg tulajdonként kezeli a lányát?

Magyon nem normális, keressen fel szakembert (ha ennyire magához akarja láncolni a lányát), aki segít neki ezt megoldani.

A gyereket NEM magának szülte, ideje lenne ezt felfognia, a lánya ÖNÁLLÓ ember, akinek joga van a NYUGODT élethez, anélkül, hogy az anyja lelkileg terrorizálná - mert ez, amit csinál, az.

Amúgy a barátnőd sem százas, én a negyedik sms után hívtam volna fel, és mondtam volna meg keményen, hogy most már le lehet szállni rólunk - hasonló szituációban ezt tettem (mondjuk nekem a mostohaanyám ilyen mindenbe belepfázós).

Az egyedülálló anyák egy részének nagyon nehéz az elválás. Az anyukája kétségtelenül nagyon is túlreagálta, de azért nem hiszem, hogy egyedi eset volna. Ha jól értem, ez egy új szituáció volt, ezért még adhatnátok 1-2 (nem végtelen számú esélyt) neki. A lánya vállalja fel a konfliktust, ha szükséges, és beszéljen vele erről kedvesen, empatikusan, de határozottan.

Az én anyám egyszer egy szintén 4 napos útról beszélt le, mondván, hogy akkor ő egyedül kell, hogy töltse október 23-at:( Egyedül utaztam volna. Végül nem mentem el, de utána is többször megjegyeztem, mennyire nem volt ez helyes tőle, és utólag be is látta. Szóval van remény:)

Esetleg érdemes megbeszélni naponta egy konkrét idősávot, hogy a lánya akkor beszél vele, tudatja, hogy még és és jól van, de aznapra annyi. Ha hazaér, majd mesél. Nálunk ez bejött. (Igaz, sokszor mentem olyan helyre, ahol nem mindenhol volt térerő, így muszáj volt rászokjon erre. Gondolom, nektek nem lesz ilyen "szerencsétek" - esetleg 1-1 napra találjatok ki valamit, hogy miért nem tudjátok a napi egy híváson kívül felvenni a telefont, ha együtt vagyok.)

Nagyon nem normális ez a reakció. És szerintem ez még semmi sem volt ahhoz képest, ha esetleg komolyra fordulnak a dolgok, és a lány el akar költözni tőle, hogy külön életetek legyen.

Én már most elkezdenék felkészülni a helyzetre. Anyuka nem fog egyik napról a másikra változni, és nem fogja csak úgy elengedni maga mellől a lányát. A saját gondolatmenete szerint akkor ő egyedül maradna, magányos lenne..stb.

Na ezen kellene változtatni. Anyukának sürgősen kellene találni valami életcélt, hobbit, barátokat, társat, amivel/akivel egy kicsit lefoglalja magát.

Továbbá valami terápia segítségével egészséges szintre kellene hozni a lányával való kapcsolatát.

Sajnos az ilyen önzésnek az a vége, hogy a lány nem tud boldog lenni, mert örökké lelkiismeret furdalása lesz, hogy egyedül hagyta az anyját, és miatta szenved. Anyuka meg persze játssza a mártírt, persze nem tudatosan akar rosszat a lányának.

Legrosszabb esetben a lány egyedül öregszik meg az anyja mellett.

Szóval hajrá, lépjetek, gondolkodjatok a megoldáson.

"Anyukának sürgősen kellene találni valami életcélt, hobbit, barátokat, társat, amivel/akivel egy kicsit lefoglalja magát"

Sokszor mondják ezt, ezzel csak az a baj, hogy az anya nem kölyökkutya, a gyereke meg nem gumicsont, hogy ha löksz neki valami mást, akkor majd azzal "lefoglalja magát". Az anyák egy része számára a gyereküket nem pótolja semmi. (És tulajdonképpen ez még mindig jobb hozzáállás egy anya részéről, mint aki oda sem figyel a gyerekére.)

Az anya részéről ez a hozzáállás kétség kívül nem tartató, de az ilyen anyáknak is több csoportja van: ha szerencsétek van, ez az anyuka is azok közé tartozik, akik az eszükkel tudják, hogy nagyobb teret kell adni a gyereküknek, még ha ez a részükről újabb áldozattal is jár, és meg is teszi, még ha a leválás egy kis időbe bele is telik. Persze van az az anya is, akinél tényleg nem használ más, csak a kemény szó.

szerintem se normális. én fiatalabban voltam távol napokig és max napi 1x beszéltünk vagy írtam egy smst hogy nincs semmi baj.

legközelebb beszélje meg vele,hogy napi 1x jelez magáról, de legyen olyan szíves ne telefonáljon óránként,mert szerintem elég kínos, megzavarja a pihenéseteket stb..ha ezt nem képes elfogadni akkor ki kell kapcsolni a telefont..23 évesen nem ördögtől való dolog,hogy 4 napra elmegy otthonról..értem hogy új a helyzet az anyukának meg minden,de tényleg túlzás amit csinált. de a lánynak kell ezt megbeszélnie vele,te maradj ki belőle szerintem

A barátnődnek le kell ülnie beszélni a lányával nagy általánosságban az ilyen majomszeretetnek vagy az a következménye, hogy a gyerek behódol, és asszisztál az anyja beteges ragaszkodásához, vagy az, hogy minimálisra szorítja az érzelmileg zsarolt gyerek a kapcsolatot az anyjával.

és bár az anyja, és nyilván szeretetből fakad ez a túlféltés, de van benne egy nagy adag önzés is.

2 gyerekem van, és remélem soha nem billen meg az agyam annyira, hogy ilyen es ehhez hasonló dolgokat csináljak, mint a fent említett anyuka.

"Sokszor mondják ezt, ezzel csak az a baj, hogy az anya nem kölyökkutya, a gyereke meg nem gumicsont, hogy ha löksz neki valami mást, akkor majd azzal "lefoglalja magát". Az anyák egy része számára a gyereküket nem pótolja semmi."

Ebben igazad van, de minden anyukának el kell fogadnia (akkor is, ha egyedülálló szülő), hogy van egy pont, amikor a gyereke szeretne önálló életet kezdeni. Ez nem azt jelenti, hogy innentől kezdve nem szereti, nem látogatja meg, vagy nem hívja fel telefonon, de egyszerűen szeretne leválni róla, és később családot alapítani.

Ismételten hangsúlyozom, ez nem azt jelenti, hogy innentől kezdve felejtse el a lányát.

De az nem fér bele egy egészséges kapcsolatba, hogy anyuka óránként hívogatja, mert ő aggódik, ő egyedül van, ő rosszul érzi magát. Erre írtam, hogy találnia kellene valami elfoglaltságot, hogy ne állandóan a lányán zakatoljon az agya.

Anyósomék is "egyedül maradtak", már mindenki kirepült a fészekből. De nem telepedtek ránk, utaznak, összejárnak a barátokkal, élik az életüket, és örülnek, amikor náluk vagyunk az unokákkal. Ez lenne a normális.

" Egyszerűen rohadt önző dolognak tűnik, hogy nem tudott leszállni rólunk egész nap, nem érdekelte, hogy mennyire kellemetlen ez a lányának, és nekem is, folyamatosan csak azt magyarázta, hogy szerinte mennyire jogos volt a kiakadása, meg hogy neki egyedül otthon most mennyire rossz pár napig (mikor amúgy mindig otthon van a lánya). "

Erre írtam, hogy az ilyen anyukák azok, akik (akár tudattalanul is), szépen magukhoz láncolják a gyereküket, nehogy később egyedül maradjanak.

Három 50 év feletti kolléganőm is volt, aki végig anyukájukkal éltek, aztán mindegyiküknek meghalt az anyukája, és ott maradtak egyedül, magányosan, család nélkül, az egyiküknek még a legjobb barátnője is meghalt.

Ez már a nagyon durva változat, de az önzés ide is vezethet.