Nem értem az anyósjelöltemet. Semmi sem jó neki amit én csinálok/vagy nem csinálok. Lassan feladom. Miért csinálja ezt? Rivalizál? Féltékeny? (kisregény lesz, köszönöm, ha elolvasod és ÉRTELMESEN válaszolsz)

Az anyósokat kérdezném, hátha ők jobban értik.

Párommal decemberben leszünk 3 éve együtt. Ő 29, én 21. Szeretnénk majd összeköltözni, de ez egyelőre még nem megy. Pár hónapja költöztem hozzájuk, nem jókedvemből, de a miért most lényegtelen.

Tudtam, hogy nem lesz sétagalopp, mert mikor nem laktam itt is tudtam, hogy párom anyja nehéz eset lesz.

65 éves elmúlt, elvált, nyugdíjas. Dohányzás miatt annak idején érszűkületes lett, majdnem levágták a lábát, de végülis sikerült megmenteni. Az orvosa kifejezetten kérte, hogy mozogjon, hogy az izmai ne sorvadjanak el. Nem teszi, otthon ül, az udvarig sem megy ki. Ezen kívül is voltak kórházi ügyei, amivel szeret is mártírkodni. Félreértés ne essék, értem, hogy nehéz lehetett neki, de ő az a fajta, aki szerint ő az egyetlen aki nehéz dolgokon ment keresztül, az ő gondját más nem értheti. (én értem, alkoholista apa mellett nőttem fel, aki 3 éve halt meg, és ahogy idáig eljutottunk az nem volt szép.... nem tudom, hogy ő ezt tudja-e, nem beszéltem róla neki)

Mi vásárolunk, ő írja a listát, beleadunk a fizetésünkből is az anyagiakba.

Én igyekszem segíteni neki, de nem tudok dűlőre jutni, hogy akarja-e a segítségemet, vagy nem kér belőle. Az elején mikor elkezdtem mosogatni megkaptam, hogy ne csináljam, mert sok víz/mosószer fogy el, vagy úgyis fog mosogatni stb. mindig kitalált rá valamit. Gondoltam rendben, ráhagyom, biztos nem szereti, ha más dolgozik a konyhájában.

Főzésnél is próbáltam segíteni, de nem kellett. Ha este egy virslifőzésnek nekiálltam, ott állt felettem, és ledirigált mindent, mintha retardált lennék. Fél évembe telt, mire eljutottunk odáig, hogy mostmár elhiszi, hogy a segítsége nélkül is megy. (hozzáteszem, nem vagyok elveszve, édesanyám megtanított dolgokra, anyósnak nem kell újra megtanítania az alapokra... valamiért ő mégis ezt csinálja). Tojás sütésnél is ez van, az is tök alap, még párom is összedobja, mégis, még az is meg van mondva mikor zárjam el a villanytűzhelyet, nehogy egy kicsivel is több áram fogyjon mint kéne.

A vasárnapi ebédet kiporciózza, és hisztizik ha nem esszük meg mindet. Ha azt mondjuk üljön le nyugodtan pihenjen, úgyis egész délelőtt főzött, majd mi kiszedjük magunknak, megsértődik. Feleslegesnek érzi magát, ha nem hagyjuk ezt neki? Vagy miért veszi sértésnek, ha kímélni szeretnénk?

Semminek nem merek nekiállni ami a házimunkát illetni, mert egyszerűen nem tudom mit fog reagálni. Egyedül a porszívózást csinálom én, mert azt nem bírja a lába miatt.

Mindemellett amint hosszabb időre elmegyek, egyből megtámadja a páromat, hogy én nem csinálok semmit otthon, és ő (mármint anyós) itt olyan mint egy cseléd.

Úgy gondolom, hogy ha mindenre azt mondja ne csináljam, majd megkér rá, ha segítség kell neki. Ha mindenhonnan elhajt hogy segítsek?

Bárminek nekiállnék biztosan elküldene hogy majd ő, vagy meg akarná mondani hogyan csináljam, amit meg nem bírok. Ha már nekiálltam csinálom, ha segítség kell szólok. Úgy csinál mintha idióta lennék.

Az elején zavart, állandóan ideges voltam, hogy most vajon miből csinál majd problémát (bolhából elefántot, minden téren, és a szomszédok életén való csámcsogás a kedvenc témája). Én mindig végighallgatom, mert párom türelmetlen hozzá. Csak velem beszélget, mert ugye mint említettem fent, nagyon ritkán mozdul ki a házból... aztán mikor már kezdem azt hinni, végre elfogad, és jóban leszünk, kiteszem a lábamat az ajtón és hátba szúr (rohan a fiához panaszkodni).

Egyszerűen nem értem. A szemembe nem mondja el, hogy mi a problémája velem. Megbeszélni nem lehet vele, mert ha megsértődik magára csapja az ajtót és a falaknak mondja. Ha valamiért lecsesz, akkor is többes számban mondja ("gyerekek, ez így nem lesz jó" és társaik), még véletlenül sem nekem. Ha nem egyezik a véleményünk vagy nem azt tesszük amit ő elképzelt, szintén hiszti van.

Féltékeny rám? Volt már, hogy megjegyezte a páromnak, hogy vele nem úgy beszél mint velem (gondolok itt arra, hogy párom egyre nehezebben viseli azt, hogy az anyja ötévesként kezeli, és ennek hangot is ad). Azt is felhozta, hogy biztos fél tőlem emiatt nem szól nekem vissza. Erről szó sincs, teljesen jól elvagyunk, alig veszekedtünk az elmúlt 2 és fél évben, nem volt szükség rá, hogy visszaszóljon.

Rivalizál? Emiatt nem enged a háztartásába? Ezért akar mindent ő irányítani? De akkor miért panaszkodik, hogy semmit nem csinálok? Mikor segíteni próbáltam nem kellett, most, hogy abbahagytam, az a baj. (Hozzáteszem, mindig mondom, hogy ha segítség kell szóljon, szívesen megcsinálom, ha urambocsá' sikerül megkérnie valamire egyből ugrok.)

Erőlködjek azon, hogy megkedveljen, vagy hagyjam a fenébe? Ha elköltözünk már nem fog érdekelni, de nem kellemes egy ilyen emberrel egy fedél alatt élni (sok dolgot/sértést lenyeltem, de nem szólok vissza, mert semmi jogom hozzá az ő lakásában.) Tudom, költözzünk el. Meglesz, remélem minél hamarabb, de érdekelne ennek a dolognak a miértje.

Még egyszer köszönöm, ha van aki elolvasta, bunkók kíméljenek, inkább kérdezz mielőtt köpködsz.