Szerintetek ez elfogadható kompromisszum a részemről?

Anyósom a legelső pillanattól kezdve utált, így ő sem lett az én szívem csücske. Aztán három hónapja, amikor megszületett a babánk a férjemmel, a gyerek érdekében megpróbáltuk (illetve még most is próbáljuk) rendezni anyóssal a viszonyunkat.

Hétvégén itt voltak látogatóban és rákérdeztek, hogy lesz-e keresztelő. Én kedvesen, de határozottan mondtam hogy nem, én nem vagyok vallásos és a férjem sem (bár ő vallásos nevelést kapott kiskorában), így eszünk ágában sincs megkeresztelni a babát. És egyébként is, ha esetleg találnánk olyan papot, aki hajlandó úgy megtartani a keresztelőt, hogy templomi esküvőnk se volt, én sem vagyok megkeresztelve, és aki a baba keresztapja lenne, ő sincsen, akkor is egy rahedli pénzbe kerülne ez a ceremónia. Ráadásul feleslegesnek tartjuk és képmutatásnak is, ha egyszer ateisták vagyunk mindketten.

Erre anyósom, mintha meg se hallotta volna, elkezdte szervezni a baba keresztelőjét. Hogy ő ismer egy papot, aki elvállalja "viszonylag olcsón", meg hogy miért nem a sógorom lesz a keresztapa, meg hogy ott a templom közelében van egy szuper étterem, ott ebédelhetnénk, és hogy ő majd vesz a babának a ceremóniára szép fehér ruhát, stb, stb.

Arra gondoltam, hogy felajánlom anyósnak az így is törékeny viszonyunk megtartása miatt, hogy keresztelő ugyan nem lesz, de névadó ünnepséget hajlandó vagyok tartani. Ez kb ugyanaz, csak polgári szertartás, minden vallásos felhang nélkül. Itt mondhatnak beszédet a rokonok ha akarnak, tehetnek fogadalmat a szülők, nagyszülők és keresztszülők, szóval ha már anyós ragaszkodik valamiféle szertartáshoz, ezt én sokkal emberközelibbnek és elfogadhatóbbnak tartom a keresztelőnél. (És persze harmadannyiba sem kerül a dolog.)

Mit gondoltok, ha ezt felajánlom, az elfogadható kompromisszum lenne? Így nem vagyok teljesen elutasító sem, ugyanakkor kiérezheti a döntésemből azt is, hogy nem az a valaki vagyok, akire rá tudja erőszakolni a saját akaratát.