Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Mit kéne tennem ilyen helyzetben?

Mit kéne tennem ilyen helyzetben?

Figyelt kérdés

Próbálom röviden összefoglalni, bár eléggé szövevényes a dolog.

Após gáz, alkesz, ő nem is annyira érdekel.


Anyósommal eleinte jó volt a viszony, aztán az utóbbi időben furcsa lett. Másfél éve gyerekünk született, eleinte sokat járt hozzánk. Gyerekkel is normális volt, ilyen témán nem volt vita.


Majd egy idő után tényleg apróságokon elkezdett megsértődni, amit nem kommunikált ki, csak váratlanul összepakolt és elrohant. Megbeszélni nem volt hajlandó.

Illetve náluk szinte kötelező jelleggel vannak nagycsaládi összejövetelek szülinap/névnapokkor. Mióta nagyobb házba költöztünk, nálunk is tartottunk párat.


Minden egyes alkalom után hetekkel, három másik emberen keresztül tudtam meg, hogy ismét megsértődött bagatell dolgokon (pl. állítólag nem üdvözöltük őket megfelelően az ajtóban). De megbeszélni soha nem volt hajlandó, hiába szorgalmaztam. Duzzog, eltűnik.


Apóst sejtem a dolog mögött, hozzá valamilyen okból nagyon ragaszkodik, após meg rühell engem (kölcsönös).


A sokadik ilyen "megsértődök, eltűnök, nem vagyok hajlandó leülni megbeszélni" után nekem is tele lett a hócipőm. Férjem vadássza, hogy beszéljenek akkor ők, attól is húzódozik.

Azt kissé sérelmezem, hogy ha rám haragszik (szerintem nem jogosan, de h jogos lenne is), miért az unokája látja kárát? Őt sem keresi, nem látogatja, nem érdeklődik.

Férjemnek mondtam, hogy a soron következő családi bulit én kihagyom, nincs kedvem úgy jópofizni, hogy a hátam mögül kerül elő a "nem annyira szívesen látnak" információ.

Ő se akar menni, mondván az előző házasságánál is ezt játszották, majd később a már kamasz gyerek lett felelősségre vonva, hogy miért nem keresi a nagyszüleit (akik évekig nem keresték őt).


A férjemet nem szeretném összeugrasztani a családjával. Nekem nincs kötődésem feléjük, nem oszt, nem szoroz, hogy jelen vannak-e az életemben. Férjem úgy tűnik, orrol rájuk, hogy megint ugyanaz a forgatókönyv, mint az előző házasságánál/gyerekénél.


Ha valamelyik rész zavaros, vagy kihagytam valamit, kérdezzetek nyugodtan.


2015. máj. 13. 14:33
1 2
 11/16 A kérdező kommentje:

#10 - igen, ilyen kaliberű helyzetek vannak nálunk is.


Nem is az a gondom, hogy ő esetleg sértőnek tart olyan helyzetet, amit én nem - vagy nem vettem észre magam és megbántottam.

De úgy gondolom, hogy ennek az lenne a rendezési módja, hogy nekem megmondja, hogy megbántottam és megbeszéljük. Ha hibázok, el szoktam ismerni, de a béke kedvéért akár akkor is elnézést kérek, ha nem szándékosan bántom meg.


Ezzel az ovis duzzogással nem tudok mit kezdeni.

2015. máj. 13. 15:16
 12/16 anonim ***** válasza:
Anyósod viselkedését több dolog befolyásolhatja (pl. az após, akivel 0-24-ig együtt van), de ezt a kérdést bízd a férjedre. Egyszer már hagyta, hogy a családjával szembeni elfogultság visszaüssön a saját családjára, most hagyd, hogy másképp próbálja megoldani a dolgot. Biztasd rá, hogy kommunikáljon velük, próbálja megoldani a dolgot, ha minden kötél szakad, akkor pedig szakadjatok el a nagyszülőktől, éljétek nyugodtan az életeteket.
2015. máj. 13. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:
Minek futtok utána? A gyerek sem veszítene sokat.
2015. máj. 13. 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:
100%

Hagyjátok a csudába....

nem a te anyósod iylen, a magyar emberek jó része teljesen képtelen arra, hogy egyszerű egyenes szavakkal elmondja, hogy ha valami baja van, vagy azt is, hogy mit szeretem, mit nem... találd ki.


Nekem is volt ilyen... apám, meg az egyik lányom (de mondjuk ő 5 éves kora óta már elhagyta :D)


Ha a férjed reálisan látja a dolgokat, akkor nektek, családon belül nincs feszültség - az a legfontosabb.

A nagy közös dolgokat meg hagyjátok lassan el, vagy már eleve úgy készüljetek, hogy anyós a közepén majd elrohan.


"Ha elszaladt, hadd szaladjon" :D

2015. máj. 14. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 kovpet ***** válasza:

"Kerek perec megmondta, hogy ő úgy rendezi az ilyen helyzeteket, hogy "elrohanok, elfutok előle, aztán majd egyszer elfelejtődik az egész"."


Mondd neki, hogy: "Én meg az ilyen embereket rendezem le így. A viszont nem látásra." :)

2015. máj. 14. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 Janka néni ***** válasza:

Lehet ám szimpla irigység is a gyenge jelleme mellett. Jól meg vagytok, a férjed nem alkesz, stb. Vagy te egy komolyabb jellem vagy és nem mész bele a játszmáiba. z is elég némelyeknek.

Egyébként csak egy mellékes kérdés a sírásos családi eseményre: és ha sírtál? Akkor mi van? Megkérdezte, hogy mi bánt? Nem. Akkor? Mondhatod azt is az ilyenekre, hogy persze hogy sírtam, egy ilyen csapatban kell ülnöm, naná, hogy sírva bírom csak.


Szerintem, ha ti is figyelmen kívül hagyjátok a hülyeségeit és nem éri el az ingerküszöbötöket, előbb-utóbb csak abbahagyja vagy kiszorul ismét a fia családi életéből. Remélhetőleg még az előtt, hogy romokat hagyna csak maga után.

2015. máj. 14. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!