Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Mit kéne tennem ilyen helyzetben?

Mit kéne tennem ilyen helyzetben?

Figyelt kérdés

Próbálom röviden összefoglalni, bár eléggé szövevényes a dolog.

Após gáz, alkesz, ő nem is annyira érdekel.


Anyósommal eleinte jó volt a viszony, aztán az utóbbi időben furcsa lett. Másfél éve gyerekünk született, eleinte sokat járt hozzánk. Gyerekkel is normális volt, ilyen témán nem volt vita.


Majd egy idő után tényleg apróságokon elkezdett megsértődni, amit nem kommunikált ki, csak váratlanul összepakolt és elrohant. Megbeszélni nem volt hajlandó.

Illetve náluk szinte kötelező jelleggel vannak nagycsaládi összejövetelek szülinap/névnapokkor. Mióta nagyobb házba költöztünk, nálunk is tartottunk párat.


Minden egyes alkalom után hetekkel, három másik emberen keresztül tudtam meg, hogy ismét megsértődött bagatell dolgokon (pl. állítólag nem üdvözöltük őket megfelelően az ajtóban). De megbeszélni soha nem volt hajlandó, hiába szorgalmaztam. Duzzog, eltűnik.


Apóst sejtem a dolog mögött, hozzá valamilyen okból nagyon ragaszkodik, após meg rühell engem (kölcsönös).


A sokadik ilyen "megsértődök, eltűnök, nem vagyok hajlandó leülni megbeszélni" után nekem is tele lett a hócipőm. Férjem vadássza, hogy beszéljenek akkor ők, attól is húzódozik.

Azt kissé sérelmezem, hogy ha rám haragszik (szerintem nem jogosan, de h jogos lenne is), miért az unokája látja kárát? Őt sem keresi, nem látogatja, nem érdeklődik.

Férjemnek mondtam, hogy a soron következő családi bulit én kihagyom, nincs kedvem úgy jópofizni, hogy a hátam mögül kerül elő a "nem annyira szívesen látnak" információ.

Ő se akar menni, mondván az előző házasságánál is ezt játszották, majd később a már kamasz gyerek lett felelősségre vonva, hogy miért nem keresi a nagyszüleit (akik évekig nem keresték őt).


A férjemet nem szeretném összeugrasztani a családjával. Nekem nincs kötődésem feléjük, nem oszt, nem szoroz, hogy jelen vannak-e az életemben. Férjem úgy tűnik, orrol rájuk, hogy megint ugyanaz a forgatókönyv, mint az előző házasságánál/gyerekénél.


Ha valamelyik rész zavaros, vagy kihagytam valamit, kérdezzetek nyugodtan.


2015. máj. 13. 14:33
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
100%
hagyni hagy éljék az életüket és ti is a tiéteket...mindenkinek kevesebb problémája lenne...
2015. máj. 13. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
65%

Sajnos az ember csak a barátait tudja megválasztani, de a rokonait nem. Ha nem megy egy rokoni kapcsolat akkor szerintem ne erőltessétek. Megéltek nélkülük is, így legalább nem kell jópofizni.

Én a helyedben az anyósomtól megkérdezném (legalább egy tanú előtt), hogy miért is sértődik meg és miért nem hajlandó kommunikálni.

2015. máj. 13. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 A kérdező kommentje:

Uh, számtalanszor kérdeztem, sőt, a béke érdekében egyszer úgy kértem bocsánatot, hogy nem is tudtam, hogy miért neheztel.


Egyrészt ferdíti a történteket, másrészt elzárkózik, kimenekül a szituációból (fizikailag!). Kerek perec megmondta, hogy ő úgy rendezi az ilyen helyzeteket, hogy "elrohanok, elfutok előle, aztán majd egyszer elfelejtődik az egész". Hábammeg, ezzel nem tudok mit kezdeni.

2015. máj. 13. 14:49
 4/16 A kérdező kommentje:

Az is baj egyébként, hogy após szerintem pár éven belül feldobja a bakancsot az alkoholizmusa miatt (ráadásul cukorbeteg és tolja befelé az édességeket is). Akkor lesz anyósom nagyon rossz helyzetben. Apóshoz húz, apósnak meg egy barátja sincs, mindenkit elmart már maga mellől. Őt a férjem is utálja, ritka rossz apa volt - nem foglalkozott vele, megalázta, stb.


De tudom, hogy az anyját szereti és nem szeretnék belerondítani a viszonyukba.

No meg ott a testvére is, akivel nincs gondom, de nehéz úgy találkozni velük, hogy anyósék ne legyenek ott. Ők próbálnak semlegesek maradni, de kezdenek két tűz közé szorulni - ennek se örülök, mert rájuk nincs okom haragudni.

2015. máj. 13. 14:52
 5/16 anonim ***** válasza:
Pont nem tanú előtt kellene, hanem négyszemközt. Tanú előtt a nem sértődött én meg lesz a válasz. Ülj le vele egyszer kettesben beszélgetni.
2015. máj. 13. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:

Mennyi idős? Nem lehet ez már a demencia első jele?

Nagyim a világ legaranyosabb embere volt, de amikor kezdődött a leépülés az volt az első tünet, hogy mindenkivel összeveszett: rokonok, szomszédok stb... (pedig életében egyszer se veszekedett előtte senkivel).

Először mi is ki voltunk akadva, aztán amikor jöttek az egyebek és kiderült mi a gond, akkor már tudtuk úgy kezelni, hogy beteg és nem kell komolyan venni amit mond.

Csak sajnos előtte ismerősöknek/szomszédoknak is mondott olyanokat, hogy mi mit csináltunk vele, ami nem is igaz. Ezt nehéz volt kimagyarázni, hogy mama beteg.

2015. máj. 13. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:

Szerintem ebben az esetben inkább a férjednek kellene megpróbálni a helyzetet, mert te hiába látod át, hogy az após van a háttérben, vagy nem kommunikál megfelelően veled, ha megpróbálod a megbeszélést erőltetni, akkor lehet, rosszul fogsz kijönni belőle.


A férjed, egyfajta mediátorként okosan tudná rendezni a viszonyokat. Addig is finoman jegelni kell a témát, nem elmenni a családi mulatságokra, a testvérekkel meg lehet tartani külön is kapcsolatot, de nekik meg fel ne hozd ezt a témát, beszéljetek más dolgokról.

2015. máj. 13. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 A kérdező kommentje:

A férjem alapvetően pártatlan ember, olyan értelemben, hogy vitás kérdésekben nem aszerint áll valaki mellé, hogy mennyire ragaszkodik hozzá, hanem objektíven nézi a kérdést.

Benne is vannak tüskék, például fiatal felnőttként elutasították, amikor segítséget kért tőlük - utólag erre is máshogy emlékszik anyósom.


De tényleg olyan marhaságokon lovagol, hogy én az egyik családi összejövetelen szerinte sírtam. Kifejezetten nem jellemző rám a sírás, ráadásul 15 ember volt ott. Értetlenkedve kérdeztem, hogy honnan veszi. Hát az anyja (90 elmúlt!) látta. Aranyos néni, de azon se lepődnék meg, ha unikornist látott volna...

Az említett estén fáradt voltam és előfordult, hogy magam elé bambultam, ha épp senki nem beszélt hozzám. Ezt valahogy sikerült átforgatni abba, hogy én sírtam...


Ilyen és ehhez hasonló, bagatell, értelmetlen dolgokon megy a lovaglás.

De azt hiszem tényleg ráhagyom a férjemre az egészet.

Mondjuk azért is kapom majd az ívet, hogy miért nem jelenek meg a családi összeröffenésen. Tavaly kettőn nem vettem részt a 10-11-ből. Egyik esetben fogat húztak két órával korábban és nagyon xarul voltam, a másik esetben meg vizsgaidőszak után iszonyú fáradt voltam és az alvást választottam. Anyósom fejében ez úgy maradt meg, hogy én SOHA nem vagyok ott.

2015. máj. 13. 15:06
 9/16 A kérdező kommentje:

De olyan is volt, még gyerek előtt, hogy pont az államvizsgám után jöttek vacsorázni. Előtte két hétig alig aludtam, stresszeltem, az államvizsga 9 órás volt, bocsánat, de p.csafáradt voltam, teljesen leszívott.

Szinte egyszerre értünk haza, én az este nagy részében bambán néztem ki a fejemből. Ott is iszonyatos sértődés volt, hogy nem foglalkoztam velük megfelelően.

Anyósnak is van diplomája, elvileg tudnia kellene mennyire megterhelő egy államvizsga. Szerintem ott se volt igaza.

2015. máj. 13. 15:08
 10/16 anonim ***** válasza:

Nekem is elég sértodékeny az anyosom, o is elszalad.

Volt, hogy 8 ora munka után hazamentem és neki álltam fozni. Ok kint voltak az udvaron a 2 gyerekkel (orultem, h nyugotan oda tudtam tenni az ételt foni). 20 perc után osszepakoltak és hazarohantak. Férjem mondta, h várjanak már míg kimegyek én is az udvarra, erre az volt a felelet, h eddig sem jott ki. Egy hétig nem hívott minket.Vagyis a lányát uzgérelte, h hívja fel a férjemet így tudott valamit az unokárol.

En ugy álltam hozza, h lesz@rom. Ha nem értik meg, h nekem munka után fozni, mosni takarítani kell, akkor sajnálom. Saját magát buntette meg szerintem. Nem veszem tudomásul a helyzetet és kész.

2015. máj. 13. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!