Mikor van az a pont, mikor azt mondod elég?

Nem tudom mikortól kezdjem anyósjelöltemet ignorálni.

Szemtől szembe még nem mondott rosszat, nagyon ügyesen csinálja, csak érezteti, hogy nem tart "vetélytársnak". Ne értsetek félre, a fene se akarna a vetélytársa lenni, eszembe se jutna, de valahogy sikerül mindig úgy beszélnie velem, hogy ezt érezteti, hogy én még erre se vagyok elég, de mindezt mézesmázosan. Nem tudom, érthető volt?

Viszont párom többször mesélte, hogy miket mond csak neki, és abban semmi mézes mázas sincs. Ő hamar leállítja, tehát nem az ő fülén van vaj, na meg ha 3 hetente beszélnek sokat mondok, tehát nem folyik bele az életünkbe, csak nem tudom hol az a határ, amit már nem kéne szó nélkül hagyjak.

Legutóbb egy eléggé alpári és lesajnáló jelzővel illetett a fiának, fel is lett függesztve a beszélgetés.

Az a baj, hogy az én elhagyásomra próbálja mindig rábeszélni a fiát, és kicsinyítené a fia életében való jelentőségemet. Mintha én csak egy jöttment barátnő lennék, én nem számítok.

Szerintem releváns infó, hogy több, mint 4 éve együtt vagyunk, eljegyzés a közeljövőben, együtt lakunk 3 és fél éve, gyerek is szóba került párszor, 20-as éveink közepén vagyunk jelenleg.

Mi a helyes megoldás?

Eresszem el a fülem mellett, és legyek ugyanolyan kedves, mint eddig?

Vagy kezdjek el kerülni minden kontaktot vele?

Vagy inkább konfrontálódjak?