Ti elhagynátok a párotokat, ha minden rendben lenne a kapcsolatban és szeretnétek, de az apukátok utálná? Meddig bírnátok a gyűlölködését?

Anyuék két szintes, nagy házat építettek. Eltervezték, hogy ők lesznek alul, a garázsban, egyik gyerek lent, a másik az emeleten, a harmadik az udvarra, a ház mögé tud építkezni, és így fog együtt élni boldogan a 4 család.

Aztán az egyetemen megismertem a párom, aki közel 100 km-re arébb lakott. Jobb vőt szülő nem is kívánhatott volna. Udvarias, türelmes, intelligens, tanult ember, imádja a szüleimet, és a testvéreimet saját testvéreiként szereti.

Egy gond volt csak vele, hogy a szülővárosába kapott munkát, és én követtem őt ide.

Csak azért, amiért elvitt engem otthonról, már nem volt jó. Onnantól bármit csinálhatott, semmi sem felelt meg a szüleimnek.

Egész egyszerűen azzal, hogy elköltöztem, összetört bennük az a kép, amit addig dédelgettek.

Sajnos nem tudsz mit tenni az após ellen, mert valószínűleg nem veled van baja, hanem magával a helyzettel. Amit te is írtál, hogy a párod már nem ugrik nekik minden kérésre, kevesebbet van otthon, ergo kevesebbet is segít be az ottani munkába, továbbá a figyelmét inkább te kötöd le és nem apuci. Ezen csak apuka tudna változtatni, de biztos hogy nem fog.

Ugyanebben a helyzetben voltam huszonévesen, csak anyóssal. Ott is inkább az idő és a munka volt a gond, hogy a fia nincs otthon amikor annyi munka lenne...stb. Éreztem, hogy nem kedvel az anyja. Sokszor bántott ez a dolog és igyekeztem megfelelni neki, de aztán egy idő után belefáradtam és közben arra is rájöttem, hogy nem is velem van a baja, lehetne itt a helyemben akárki más is. Próbáltam a lehető legkevesebbet náluk lenni, ha ott voltunk akkor is amikor csak lehetett kerültem a kontaktot vele, és amint lehetett elköltöztünk. Szép lassan kezdett beletörődni a helyzetbe, de sose lett az igazi a kapcsolatunk. Évekkel később próbálta helyrehozni, de akkor már nem tudott kialakulni az az igazán jó anyós-meny viszony. Viszont emiatt a szakítás sose került szóba köztünk a barátommal.

Ma már más a helyzet szerencsére. Azóta harmincas vagyok, a férjem anyukája és családja pedig nagyon szeret, jó viszonyba vagyok anyóssal. Visszagondolva érettebb fejjel most se csinálnám máshogy az exanyóssal mint akkor, szóval nem követtem el hibát, nem is velem volt a gondja. Ez ellen ugyan mit lehetett volna tenni?

Nem. Eszembe sem jutna.

Nézd, vagy leválsz az apádról és ő tudomásul veszi végre, hogy felnőtt ember vagy és azt teszel, amit akarsz, azzal élsz, akivel TE akarsz, nem ő, vagy előbb-utóbb (inlább előbb) felmar téged a gyűlölködése.

Azt lásd be, hogy itt nem arról van szó, hogy KIT választottál, hanem azt, hogy egyáltalán választottál - és ez a választás nem az apádra esett. Értsd: nem maradtál a kicsi kisfia vagy kislánya.

Nem hagynám el a választottamat, én az apámat és az anyámat hagytam el - mint ahogyan a Bibliában írva vagyon. Ha felnő egy kismadár, akkor saját fészekre vágyik, saját fiókákkal, nem pedig apukára, hogy az holtáig uralkodhasson fölötte.

El kell hagyni apukát és gyűlölködjön magának. Csak azt kapja, amiért megdolgozott.

3/4 évig bírtam a napi szintű üvöltözést miatta. Aztán elköltöztem a páromhoz és az apjához. 3 évig laktunk az apjánál,majd felköltöztünk pestre. Apámmal 3 éve nem beszéltem. Anyukám meglátogat évente 4-5ször feljön. 7 éve vagyok a párommal. Apámat szánni tudom ennyi idő után. Amúgy is beteg ember, amit a hugom mesél,az nálam bicska nyitogató. Én kevesebbért jöttem el otthonról. Hugom is alig várja,hogy léphessen. Egyedül bátyám a szent. Ő kibéleli a családi fészket. Ki se lehet robbantani :D Ideális 28 éves.

25N