Létezik tökéletes anyòs-meny viszony? Ha igen, mi a titka?

Így van, egyrészt a távolság, másrészt nagyfokú tolerancia mindkét részről. Én 10 éve vagyok meny, az első időkben nehéz dolgom volt, mert anyósom nagyon szerette az elődömet.

Aztán rájött, hogy a fiának mellettem is jó dolga van: rendbe szedtem a ruhatárát, befejezte a másoddiplomát, nyelvvizsgázott, nagyon szépen berendeztük az otthonunkat stb.

Egy dolog okozott komoly súrlódást, amikor nem mentünk olyan gyakran (minden vasárnap ebédre), ahogy ő szerette volna, mert mondtam nekik, hogy egyrészt szerencsére nekem is van családom, másrészt kettesben is szeretnénk időt tölteni. Ezt a békát nehezen (évek alatt) nyelte le, de most már ő sem bánja, hogy nem kell minden szombaton készülődnie.

Ráadásul a kisfiunk rá, és az ő családjára hasonlít legjobban, nincs köztünk komolyabb nézeteltérés.

Nálunk nem volt semmiféle probléma, mivel ö is értelmes ember volt, mindent meg tudtunk beszélni, annak ellenére, hogy egymás mellett laktunk.

Volt pár "szabály", amiben megegyeztünk:

1. bejelentés nélkül nem megyünk a másikhoz, legalább telefonon megkérdeztük, hogy nem gond-e. És öszintén meg lehetett mondani, ha nem alkalmas az idöpont.

2. Mindketten a saját konyhánkban fönökök vagyunk, ott a másik mindent úgy csinál, ahogy az otthon lévö akarja.

3. A gyerekek nevelése a szülökre tartozik, a nagyszülö adhat tanácsot, a szülö dönti el, hogy mit fogad meg belöle.

4. Ha a nagyszülöknél vannak a gyerekek, ott lehetnek más, lazább szabályok, de amihez a szülö feltétlen ragaszkodik, azt ott is be kell tartani.

5. Ha valakinek baja van a másikkal, akkor nem duzzog, hanem nyiltan (és NAGYON udvariasan) elmondja, hogy meg lehessen beszélni.

Közel 30 évig tartott ez a viszony, sajnos ö meghalt pár éve, de sokszor ma is hiányolom.

Talán a távolság meg a tolerancia.

Anyósom annyira toleráns és annyira udvarias, hogy még soha nem szólt egy rossz szót sem rám. Őszintén én jobban szeretném, ha megmerné (megtudná) mondani nyíltan a véleményét, de ez van....

Én meg tisztelem annyira, hogy sosem fogom blamálni, elvégre a párom édesanyjáról van szó.