Mit lehet tenni az ilyen anyóssal?

1. A férjeddel sürgősen beszéld meg, hogy a napi szintű látogatás nem egészséges, már új családja van, akiknek a anyós előtt kell állniuk.

2. Soha nem adott semmit...és? Elvárnád??

3. Légy hálás, hogy a te édesanyád ilyen, és hogy olyan helyzetben van, hogy tud is segíteni. De ettől függetlenül az anyóst nem muszáj hozzá hasonlítani, mert nem tudhatod, hogy egyáltalán megengedheti-e magának, hogy segít. Ne állíts irreális elvárásokat elé. Ha tudna, ha segítene, az szép LENNE, de irtó nagy parasztság a részedről, hogy berágsz, mert nem ad...

Mit tehetsz ez ellen? Mint írtam, beszélj a férjeddel, hogy nőjön ki az anyuci pici fia szerepből, és ne járjon oda naponta, valamint álljon ki melletted, ha megszól az anyós. Ezen kívül pedig vegyél vissza az arcodból, mert a leírás alapján te sem vagy nála jóindulatúbb.

Férjednek mi a véleménye? Anyukád nem az anyósod, így őt persze jobbnak látod. Az meg, hogy tud segíteni vagy nem még nem jelent semmit. Lehet egész életében minimálbérét dolgozott gyerekének minden lehetőséget megadott a tanulásra, de ezek mellett nem volt pénze félretenni Ettől még nem lesz rossz anya.

Az meg amikor felnőtt emberek a támogatást keveslik nekem mindig nagyon furcsa. Igen ha megteheti támogasson de elvárni nem lehet. Ti már egy külön család vagytok és a ti feladatotok megbirkózni a világ bajaival.

Nem az anyóssal kell kezdeni valamit, hanem a férjeddel. Miért jár át minden nap?

Ha nem ad semmit, az szomorú, de ez van. Ezt nem róhatod fel neki.

Az én anyósom is ilyen,de a párom nem.

Nem jár minden nap hozzá,csak együtt havonta,nem számol be neki olyanról,ami ne rá tartozik,így nincs mire beszólnia.

Megoldva.

Látatlanban megszorítom a kezed.

Nekem is ilyen fantasztikus anyósom van. A fontossági sorrendjének első három helyén önmaga áll, aztán a pasija, a nagyfia, az unokája és aztán a férjem.

A szüleimért viszont nem csak én, hanem a férjem is a tűzbe nyúlna.

Példa: a lányomnak másfél évesen sikerült elkapnia a szomszéd gyerektől a bárányhimlőt.

A háziorvosunk egész addig biztos volt benne, hogy nálam kevés tünettel zajlott le, mivel mindhárom testvérem volt, sőt, ovódás koromban az egész csoport hiányzott olyan járvány tört ki. Én voltam egyedül az oviban.

Mikor a kislányom harmadik napja beteg volt, összeestem a látzól és pár órán belül kiütéses lettem. Mindezt úgy, hogy pont kötöztünk, egy csomó ruha dobozokban, én se tudtam a férjem mit, hogy talál. Akkor még albérletbe mentünk, anyóstól kb 500méterre laktunk. A férjem felhívta az anyját, hogy át tud-e jönni... Átjött fél órára, lehordott minden táposnak, meg hogy ő is szokott beteg lenni, stb...

Végül a férjem aznapra betegszabit vett ki, de többet nem tudott, mert sok volt a meló a cégénél.

Anyukámnak aznap volt a névnapja, felhívtam felköszönteni, és elmeséltem mi történt. Az utolsó vonattal eljött (20km), hogy segítsen, mert hallotta, hogy rossz a hangom.

Másnap lázgörcsöt kaptam, mentőt kellett hívni. Anyukám hívta apósékat (elváltak), hogy elmondja, mi történt. Másik anyósom három átszállással (kb 150km) még aznap!!! lejött hozzánk, mert a menyének és az unokájának szüksége van segítségre.

Két hét alatt jöttem rendve, a férjem anyja még fel sem hívott minket, hogy élünk-e, még az unokájára sem volt kíváncsi.

Ennyi

Az én volt férjem is napi szinten ment az anyjához. Mivel az én anyósom is egy isten átka volt így ez keményen rányomta a bélyegét a házasságunkra is. Állandó viták a férjemmel és állandó ultimátum hogy "én vagy anyád! válassz!" végül is váláshoz vezetett. A volt férjem nem akarta tudom

sul venni hogy az anyját szeretheti továbbra is, de már én és a fiúnk a családja.

A második házasságom jól sikerült. Anyósom tündéri. A férjem rendszeresen telefon neki, ha hazamegyünk akkor eltöltünk nála is pár napokat.. Szívesen megyek mert ő kedves. Segíteni nem nagyon tud, hiszen alacsony nyugdíja van, de mi örömmel támogatjuk mert jó lelkű..

Szerintem a kérdező nem anyagi segítségre gondol, hanem szellemi "mellédállok-ra". És az fontosabb, mint bármi más. Nekem is jól esne néha egy telefon, hogy mit csinál az unokája, vagy egy túrórudi félévente, vagy egy "elvinném sétálni a kicsit". De semmi ilyen nincs. Csak feltevődik a kérdés, ha a szülő nem segít a saját gyerekén sem, akkor azt nem önzőségnek nevezzük? Én arra fogok törekedni, hogy ne legyen terhére a gyerekemnek, de ott legyek, ha szükség van rám. Remélem fogom érezni a határokat, mindent megteszek majd ezért.

Nekem fontos lenne, hogy anyósom része legyen az életünknek, de ő nem kér belőle, mert az némi kölcsönösséget jelentene, így könnyebb és kötetlenebb ugráltatni az egész bandát, ha neki épp úgy van kedve.

A férjeddel beszélgess el, hogy ami a családotokban van, az maradjon is ott és nem lehetsz így céltábla oly gyakran anyósnak.